A T. HÁZBÓL [ápr. 19.]
A T. HÁZBÓL [ápr. 19.]
Ma minden ember azzal dörzsölte ki reggel szemeiből az álmot: »Vajon megjött-e Tisza?«
Mert ha Tisza nem talált megjönni Bécsből, akkor tessék az úristennek visszavezényelni a napot, mely teljes pompában kelt ki a hegyek közül, mert akkor, ha Tisza nem jött meg, minden hasztalan, semmi sem fog történni. Minden ember bátran a másik oldalára fordulhat lutri számokat álmodni. Ha ugyan nem lehetetlen ez is. Mert ha »ő« nincs itthon, álmodni is alkalmasint csak puszta zérusokról lehet Magyarországon.
E gúnyos tükör tulajdonképpen a tegnapi napot mutatja, mert tegnap aratta Tisza a legnagyobb diadalát itthon, mikor Bécsben volt.
De siessünk a Házba. Nézzünk körül ott. Sokkal vígabban ropog már a Szapáry Gyula cipője. S ringatja termetét kevélyen a Ház folyosóin, mint a nimfa. Pauler se olyan kesernyés. Csak Bedekovichon látszik az örök egykedvűség. Neki már csak a földrengés imponál. Mosolyog, s udvarias, mint mindég, még a teremőröknek is ő köszön előre.
No, aki ezekből a jelekből se látja, hogy Tisza itthon van, az már nem államférfi. Márpedig olyan ember, aki ne legyen államférfi, tán nincs is a képviselőházban. A magyar ember ebbe mindjárt beleszületik.
Igenis itthon van Tisza, s roppant adja a morózust.
– Ejnye, hát ilyen izé miatt jöttök zavarba? Ezért sürgönyöztök utánam? Hát érdemes ez annyi tömérdek szóbeszédre? Hamar gyerünk hát be abba a zárt ülésbe, hadd csináljam el a dolgot. Hiszen csak egy öltés az egész! Ami pedig azonkívül illeti, a széttépett lajblit, azt a Házon kívül aztán férceljék össze ők maguk, ha akarják.
Ilyenformán szólt, s körülbelül így is cselekedett a zárt ülésben.
A kisdedek csillapodni kezdének, a megnyúlt arcok kigömbölyödtek, úgyhogy mikor a zárt ülésnek vége lett, a Házon a csendes nyugalom ömlött el.
A zárt ülés titkairól nem írok – minek is –, hiszen a zárt ülés csak annyiban különbözik a nyílt üléstől, hogy a zárt ülésről sokkal bővebb referádákat hoznak a lapok, mint a nyílt ülésről szokás; s e részletesebb referáda önként teszi fölöslegessé a további kiszínezést.
Hanem a nyílt ülés, az megérdemelte, hogy az ember megeressze a tekintetét mindenfelé.
A színtér egészen zsúfolva, mind a nyolc excellenciás test a maga helyén a piros székekben, s fent a nézőtéren egy almát sem lehetne eldobni. Piros, kék virágos női kalapok, kopasz férfiúi fejek egy rakáson. A főrendiek karzata is egészen megtelt. (Soha sincsenek ezek annyian »otthon«!) Az írói karzatokon Sverteczky csizmadiától kezdve az újságíróknak dolgozó mesteremberek légióján át fel egész a sarki borbélyig. (»No, Hugli, ilyen beszappanozást se látott még, kend, aminő itt lesz ma!«).
Pszt… Felállt Tisza! Halljuk! Halljuk! Mezei Ernő bánatos tekintetet vet Hermanra.
Oly mély csend uralkodik, hogy meg lehet hallani a fű növését a Steinacker fejében. A miniszterelnök halkan kezd beszélni. Minden szava végigszalad az ember idegein, felkúszik a karzatokra, s röpköd, zizeg, csiklándoz szanaszét.
Mindenki tudja már, hogy azt fogja mondani: nincs rajta a tolvajlistán a Polónyi neve: légből kapott volt az egész interpelláció, és mégis mindenki nyeli a szavakat.
Maga Polónyi nincs bent a Házban. Ő ott künn járkál a folyosón. A séta megizzasztja, mintha a svájci hegyeket mászná, pedig csak a könyvtár szobától jár fel s le a miniszteri szobáig. Nem is tréfadolog azt végig élvezni, hogy egy ország foglalkozik az emberrel odabent!
Hát a másik? A jó öreg Füzesséry hol van vajon?
Nem nehéz kikeresni a fehér hajáról.
Ott áll a médiumon az előadói emelvényhez támaszkodva. Nyugalom ül az arcán. Hiszen veszekedésben, pörlekedésben nőtt fel. Elementuma ez neki, mint a víz a halnak. Hanem hát ilyenbe még bele nem ugrott. Itt nincs replika, duplika, ellenirat, viszontválasz, végválasz, se halasztás, itt nem lehet rákiáltani a miniszterelnökre: »Hohó! Mért nem tett az úr ötven krajcáros stemplit előbb a beszédjére«, itt csak úgy forma nélkül verik el valahogy az emberen a port.
De nem, nem… az öreg nem véletlenül van ott ma a médiumon. Akaratosan választotta ezt a helyet… ott kell végighallgatnia a leckét, s onnan kell megfelelnie, s ott kell levezekelnie azt, amit tett.
Bocsánatkérés volt beszéde, de védelem is egyszersmind, s elég jó hangon tartva. Pedig az öreg gyermek tévedésének beösmerése nem mindig impozáns, némelykor pláne ízetlen. A bűnbánó Magdolna azt hiszem jól vehette ki magát, hanem iszen az öreg Füzesséry sem festett éppen rosszul.
Mindegy. Nemes alakba volt öntve a beszéd, annyi bizonyos, s hangját is érzés rezegte át nem egy helyütt.
A Ház magatartása jéghideg volt iránta. A tegnapi fenyegető arcok már sehol sincsenek ugyan, de a harag még mindig tart. A harag tovább él egy nappal a fenyegetésnél.
Midőn felemlítette, hogy nem akarta a Házat sérteni, mert hiszen ő is tagja a Háznak, a baloldalról dörögte egy hang:
»Érdemtelenül!« S egy másik a jobboldalról: »Elég kár!«
S azután is folyton jegyezgették Maszákék a szaporodó sorok közé azt a kelletlen, istenverte szót, hogy »mozgás«, aminek ikertestvére az »ellemtmondások«, mind a kettőnek pedig édesapja az úgynevezett »zúgás«. Aki ezt mind a hármat egyszerre kóstolja végig, annak már csak kéjkirándulás lesz a purgatóriúm.
Hanem hát akármilyen keserű volt, elmúlt. Mégpedig baj nélkül. Mert attól lehetett félni, hogy Tisza eret fog akarni vágni a házszabályokon, amelyekről azt mondta Deák, hogy csak tisztességes emberek számára vannak csinálva.
Hanem Tisza szelíd volt… Kimondta, hogy a Ház becsületének e bocsánatkéréssel elég van téve, s ez az ügy befejezettnek tekinthető idebent.
Mintha csak azt mondta volna hozzá: Most pedig hadd jöjjenek hát a Komjáthy-pisztolyok – odakünn.
Az eredménnyel mindenki meg volt elégedve, mindenki úgy találta a dolgot, hogy pompásan van az ügy elintézve, mert íme a kecske se lakott jól, de a káposzta se maradt meg.
Csak a harcias Wahrmann rázta gömbölyű fejét elégedetlenül.
– El van intézve. Lächerlich! Hát hogy van elintézve? Hol a Polónyi elégtétele? És hol van a tízezer forint, amibe ez a dolog belekerült az országnak? Mert négyszáznegyvennégy képviselő napi diurnuma per 5 frt, két napig: összesen kilencezer forint… Hát a minisztereké hozzá? Hát ki fogja most ezt a pénzt visszafizetni az országnak? Ez ez!
– Ej, bagatell! Küldjünk egy deputációt Szilágyi Dezsőhöz, hogy ne beszéljen egy fél esztendeig, s busásan be van hozva az egész kárunk!
*
Az ülésnek folytatása is volt. Egy félóra múlva megint lenéztem a Házba.
Micsoda megváltozott panoráma!
Vagy huszonnégy ember könyököl a padokban. De ezek közül is csak Berzeviczy van ébren.
A karzatokon nincs egy lélek sem.
A habarékpárton Fenyvessy Feri szavalja az egyszeregyet nagy szónoki pátosszal!
Scitovszky János ül mellette, s retteneteseket bólintgat neki.
Az előadói széken Hegedüs Sándor ül. S szörnyen csodálkozik rajta, hogy miért is van ma háromszor ülés egyvégben?
