A ZÁRT ÜLÉSBŐL [ápr. 18.]
A ZÁRT ÜLÉSBŐL [ápr. 18.]
Vice-karcolat
[ápr. 18.]
No, Scarron öcsém, ugye meg vagyunk most szorulva odakünn? Ugye jó volna most idebenn lenni, Scarron öcsém? Ugye belátod most, hogy azzal a csöpp ésszel nem messzire jut az ember, ha nincs melléje még egy darab mandátum is?
Én mindig úgy fogtam fel a zárt üléseket, hogy például a szép Fenyvessy Feri kiveszi a kulcsokat a Kovách Laci mellényzsebéből és ránk csukja az ajtókat., mert úgy gondoltam, hogy azért zárt ülés a zárt ülés, hogy mi ne szökhessünk, és nem azért, hogy mások be ne jöhessenek.
De uraim, hiszen ez rettenetes sivár tájék így! Sehol egy oáz, egy szép arc… A tátongó karzatok, az óriás üresség! Én nem tudok így gondolkozni. Mikor azelőtt jegyzeteket csináltam magamnak, mindig meg szoktam a Sturm Albert boglyas fejét nézni. Minden ideám annak a haja között lebegett!
Aztán hol van Maszák Hugó? Szörnyű egy hely ez! Ehhez én hozzá nem szokhatom. Úgy néz ki a tanácsterem, mintha hurcolkodnának belőle. A java bútor már mind ott künn van. Csak a limlom maradt itt. No, én pedig olyan helyen, ahol hurcolkodnak, nem tudok megmaradni. Még otthonról is elszököm.
Gyorsírók tolla nem perceg. Úgy tűnik fel nekem enélkül ez a kompánia, mintha mindnyájan süketek lennénk, s amit elmond az ember, azt senki sem hallja, az annyi, mintha el se mondta volna. Nem, nem érzem magam jól, borzong a hátam ez óriási süketségben!
Aztán milyen ünnepélyes ma ez az Eötvös is! Mert ő beszél. Feje búbján az a tenyérnyi fehérség mintha arra való pergament lenne, hogy egy halálítéletet írjunk oda elzevir betűkkel.
De meg kell adni, hogy szépen beszél. Mégiscsak jó néha az ilyen okos ember nagy veszedelem idején. Hanem hétköznapi használatra elég jó Mocsáry is.
Eötvös parlamenti bizottság kiküldését indítványozta. Mindenki helyeselte. Csak Pauler fészkelődött nyugtalanul, nagy korrespondenciába elegyedve Szapáry Gyulával, hogy melyikük itt a kormány feje.
– Te vagy a régibb miniszter! –– mondá Szapáry.
– De te meg mágnás vagy.
– Neked már ősz hajad van.
– Neked is az lehet. Mert ki tudja, nem szoktad-e festeni?
– De te vagy az igazságügyminiszter. Itt pedig éppen az igazságot keresik.
Ez az argumentum győzött. Pauler kelt fel Eötvös indítványa után.
Mindenki nagyot, lélekemelőt várt az igazságügyminisztertől. Nagyon fanyar arcot vágott, még fanyarabbat a szokottnál. De hát iszen éppen a penészes haraszt alatt nő a jó fű.
Pauler azonban egyéb szert a Ház megtámadott tekintélyére tapaszul nem bírt preskribálni, mint hogy várjuk meg a doktorok doktorát, Tisza Kálmánt. Anélkül nem lehet csinálni semmit.
– Természetesen – mormogta Németh Berci. – Igazán csodálatos, hogy az isten megteremtette a világot anélkül, hogy előbb megkérdezte volna Tisza Kálmánt: »jó lesz-e így?«
Szilágyi Dezső is így vélekedett, csakhogy ő ki is mondta.
– Hogyan? Ha a miniszterelnök távol van, akkor már ne volna felelős politikai közeg?
A miniszterek a kezeiket dörzsölgették.
– Hiszen ami azt illeti… hiszen egyébiránt van vagy mi, hogyne volna… izé… de tulajdonképpen. . . már csak mégis várjuk be őexcellencia… akarom mondani a kollegát…
Az értekezlet komolyságán nagy csorbát ütöttek a gúnymosolyok, melyek a miniszterek szorongó lelki állapotának láttára önkéntelenül is kiültek az ajkakon.
Madarász bátyánk mennydörgő szavakkal kívánja, hogy a belügyi államtitkár adja meg a választ.
– Hát van belügyi államtitkár is?
– Hát hogyne volna? Megvan. Minden hónap elsején.
– Ki az?
– Hát Prónay.
– Az ám, el is felejtettem.
Madarász beszéde alatt egyszerre megnyíltak a teremajtók, s belépett Füzesséry Géza.
Ez úgy jött deus ex machina, mint a szenzációs regényekben.
Az elnök kezéből kiesett ijedtében a ceruza.
A képviselők mind megrezzentek, hogy talán egy kísértet, egy vízió. A meglepetéstől senki sem hallatott egy hangot sem.
A kínos csendben végigment Füzesséry a padközön, s beült az egyik szélső padba. A szomszédja, aki mellette ült, tovább húzódott!
– Gyalázat! – zúgtak most fel a képviselők, s ez a tömeges hangzavar úgy csattogott végig a termen, mint egy fergeteg.
– Nem átall idejönni! – kiáltotta több hang.
– Ez már mindent felülmúl! Hallatlan dolog!
A jó öreg Füzesséry látta, hogy ez nem tréfa dolog. Ez egyszer elhajította a sulykot. Ezt nem lehet egyszerű nyelvváltsággal helyreütni. Persze a felfogás rossz… ezek az emberek nem értik, mi az az ügyvédi felfogás. Gondolta magában: »No, én ugyan rossz kompániába jutottam«, s szedte hirtelen a sátorfáját.
Még csak egyszer se pendült meg az a hazafias sarkantyú a két csizmáján, mikor elhagyta a termet. A puha szőnyeg felfogta a léptei neszét. De a képviselők zúgását nem fogta fel. Ez a zaj kikísérte egészen a folyosóra, mely olyan néptelen volt és rideg.
Az öreg előkereste ott künn a tajtékpipát, kicsiholt, rágyújtott, aztán szomorúan megriadva, nagy füstmacskák kíséretében hagyta el a folyosót. Talán azt is gondolta útközben: »Füst, füst, minden csak füst«, amint azok a macskák ott ugrándoztak, ott kóvályogtak a feje körül.
Hát arra gondolt-e vajon, hogy jobb volna ide vissza se térni soha többé?
