II. A szöglet in floribus és a »zöld könyv«
II. A szöglet in floribus és a »zöld könyv«
És ez a bizalmi szavazat sokat változtatott a folyosó ábrázatán.
Megvan a régi szöglet egészen.
Ma mind együtt volt a párttalan párt, s együttléte majdani évfordulóinak alapkövét tette le.
Ott ült Almássy miniszterelnök, mellette Verhovay belügyminiszter jobbról, Hentaller közlekedésügyi balról (azért lesz közlekedés, mert igen gyakran fáj a lába), távolabb a leendő igazságügyminiszter, Komjáthy s legvégül a király oldala melletti miniszter, Madarász Jenő.
A kultuszminiszter Szalay Imre pedig tarkabarka ruhájában előttük izgett-mozgott, egy díszbe kötött zöld könyvet forgatván a kezében.
Pénzügyminisztert nem említettem. De ez a hely nem lesz betöltve. Mert adó nem lesz, hát pénzügyminiszter se lehet.
A zöld könyv volt az általános figyelem tárgya. Ezt hozta le Szalay Somogyból. Rá van nyomtatva arany betűkkel: »Szalay Imrének 1883. A választói«.
De csak azt az egyet szeretném tudni, miért zöld! Hiszen a Szalay színe a vörös! Vagy hogy mégis több jussa van a zöldhöz?…
Értékes könyv ez: tele van antiszemita nevekkel. Vagy ezer antiszemita, kacskaringós manu propriák és keresztvonásokkal. S mindez bizalom Szalaynak a magatartásáért!
– Ha ez így megy! – gondolá magában Orbán Balázs, de ki nem mondta: akkor a »Bizalmat« nemsokára ki lehet törülni a földi erények közül.
Igen-igen kimegy a divatból. Mint ahogy mindent megront némely ember. Ha Schossberger még egyszer nyert volna a tegnapi futtatáson, nem lett volna többé úri dolog jó lovat tartani. Vagy ott van Wahrmann. Ő is lehetetlenné tette immár a Szentföldet. A keresztények Galíciába fognak zarándokolni ezentúl.
A zöld könyv oda volt téve közszemle céljából egy székre. Szalay megmutatta mindenkinek.
Még a miniszterelnöknek sem engedte el azt a keserűséget, amikor arra ment.
– Nézd meg csak, kegyelmes uram, ezt a zöld könyvet. Látod-e, hogy bíznak bennem otthon.
– Jobb is hát neked akkor hazamenni innen.
– De vagy háromszáz kormánypárti név is van benne.
– Sajnálom, hogy eltértek a jó útról.
S ezzel bement Tisza Kálmán anélkül, hogy megnézte volna a zöld könyvet.
De azért Imre meg volt győződve, hogy mégis imponált neki.
Meglehet. Hiszen hány minisztert ölt meg a »vörös könyv« – miért ne lehetne megfordítva is, hogy egyszer már egy minisztert szül egy »zöld könyv«.
Az Almássy kabinet leendő tagja ilyen gondolatokkal ábrándozott el a jövőrül, mely olyan szépen zöldül, mint a nád, amint tömötten növi be a mocsaras talajt.
