IV . A Lázár Ádám adománya
IV . A Lázár Ádám adománya
Az ördög azt a jószágát kérte el az egyszeri szegény embernek, amiről az nem tudott.
Németh Albert tanult az ördögtől, s addig szorongatta a takarékos Lázár Ádámot, hogy adakozzon valamit a csángókra, hogy az végre megadta magát.
– No, hát tudod mit, Berci, odaadom az egész júniusi fizetésemet.
A júniusi fizetést illetőleg pedig minden ember tudja, hogy abból nem lesz semmi. Elég szomorú, de el van határozva, hogy a Ház még e hó napjaiban megy szét. Fizetés tehát nem jár júniusra.
Németh Berci azonban tette magát, mintha nem tudná, s rettenetesen el volt érzékenyülve a jó öreg Lázár nagylelkűsége miatt.
– Ember vagy, öreg bajtárs! – kiáltá lelkesedve, s megszorongatta a kezeit melegen. – Gyere, no, hadd vigyelek Tisza elé. Ne nevezzen ki mindjárt vice jókedvű adakozónak.
– No, ne bolondozz. Ne szorítsd olyan nagyon a kezemet, Bercikém.
– De bizony, szorítom. Mert megérdemled pajtás. Emberem vagy. Hanem tudod mit, Ádám, add ki nekem azt a nemes adományodat írásban.
– Szívesen – mondá Lázár s ravaszkásan mosolygott hozzá, hogy mint teszi ő most bolonddá ezt a szegény Németh Bercit.
Megcsinálták az írást, a jókedélyű Berci még két tanúval is aláíratta, hadd legyen hiteles egészen. S ezzel aztán útjára eresztvén Lázárt, zsebre vágta, s elment vele a miniszterekhez, akik mind attól tartanak most, hogy a vita el talál húzódni júniusig.
– No, hát mit adtok nekem, hogy most biztosra elnémítottam a legveszedelmesebb vitanyújtogatót.
– Kit?
– Lázár Ádámot.
– Az lehetetlen! Agyonütötted?
– Nem biz én, életben van, hanem csak kontraktust vettem tőle, hogy a júniusi fizetését [nekem adja.]
– Hallatlan – mondja Szapáry nevetve. – Kedvem volna most már belemenni júniusba!
Péchy Tamás pedig elkérte a kontraktust, s ezt jegyezte alája: »Ha így állnak a dolgok, úgy csak húzzuk ki az üléseket júniusig; hogy azonban a csángók hasznából az országnak ne legyen kára, ősszel egy hónappal később, szeptember helyett októberben gyűljünk össze«.
A pénzügyminiszter elolvasván az elnök sorait, odakanyarította maga is, »semmi kifogásom ellene!«
Híre ment hamar ennek az esetnek, kivált a szélsőbalon, mibe sántikál Németh Berci. És sikerül is neki bizonyosan. Belemegyünk a júniusba. Okvetlenül belemegyünk.
Mikor Lázár Ádám meghallotta ma reggel, majd sóbálvánnyá lett ijedtében.
Szomorúan, némán ült összehúzódva a helyén. Lehetetlen, hogy belemenjünk! – dünnyögte. – Annak nem szabad megtörténni.
Szomszédjai folytonosan bizgatták.
– Nyújtani kell a vitát. Mennyi érdekes tárgy, mennyi változatosság! Mért nem szólsz már te is, Ádám bácsi?
– Nem, nem teszem! – szisszen fel dühösen, majd mélabúsan hozzáteszi. – Nem tehetem… igazán nem tehetem, be vagyok rekedve, édes öcsém…
…Rossz éjszakái lesznek szegénynek elsejéig.
