A T. HÁZBÓL [máj. 3.]
A T. HÁZBÓL [máj. 3.]
Ma reggel, ahogy felkeltem, elindultam a Franklinba. Ott találkoztam a kapuban Szász Károllyal.
Vidám pacsirtahangon üdvözölt, jókedve volt, s ruganyosan lépkedett odább a járókelők tömegében.
Azután úgy kívánták a napi teendőim, hogy elszaladjak onnan az Akadémiába egy kicsit. Éppen akkor jött onnan Szász Károly.
Az Akadémiába érve megnézem a klepszidrámat, s ijedve mutogatja a tizenkettőt.
– Teringettét, hiszen nekem a Házba kellene elmennem! Milyen szórakozott vagyok egy idő óta! Tegnap is a kis Meszlényi beszélt, s elfelejtettem megdicsérni, pedig jól beszélt.
Rohantam a Házba.. Útközben találkozom egy közoktatásügyi miniszteri titkár barátommal.
– Hova, hova?
– Megyek az »Angol királynő«-be villásreggelizni.
– Hát a hivatal?
– Nem törődünk most vele. A miniszter a főrendiházban van elfoglalva. Nem dolgozik most, barátom, senki. Csak éppen Szász Károlyt hagytam ott görnyedni az íróasztalánál.
Beérek a tisztelt Házba, beakasztom az esernyőmet, a kabátomat a jobboldali karzat camera obscurájába, s elindulok szokás szerint cirkálni.
Máskor is konstatáltam már néptelenssget, borús hangulatot, unalmat, de most valóságos levertséget vagyok kénytelen hangsúlyozni a tisztelt Házból.
A nagy Prileszky jár a korridoron, s olyanokat ásít, hogy minden ásításával elnyelni látszik egy szélsőbaloldali kerületet.
A csángó herceg újra nyakába kanyarította a csángó tarisznyát s vele a tíznapi sanyarúságot. Zordonan jár-kél, s morogja magában: »Isten segíts!«
Ott őgyeleg Madarász is, s minden érkező embert a főrendiházhoz küldöz. Itt ma nincs semmi. Ma oda kell átmenni. Ma ott mutogattatódik az medve!
Bent a tanácsteremben is fülledt levegő van. Annyi mindenféle javaslatot tárgyalnak, hogy senki sem tudja mit tárgyalnak. Mert míg félre pillant, vagy amíg valami konvulzív köhögési rohamon megy át egy-egy tisztelt honatya, addig már elfogadtak egy javaslatot, s egy másikat tárgyalnak a végefelé.
A szabolcsi csoport valahol együtt mulatott az éjjel. Átfáztak: minden szabolcsi követnek náthája van.
Steinacker kirakja az egész nagy paksamétáját maga elé, mely úgy néz ki mikor a hóna alatt van, mintha boncoló eszközöket hordana.
Göndöcs apó félrevonul a leghátulsó padba a habarékországba, s nagy titokban valami levelet komponál… s amíg megírja, százszor is elmosolyodik. No, ha az se szerelmes levél, akkor nincs pszichológia a világon!
Egy már nem egészen fiatal képviselő a jobboldali karzat alatt olyanokat nyújtózkodik unalmában, hogy csak úgy ropog deli tagjain a míder.
Az előcsarnokban van egy kis asztal, melyen a napi érdekű nyomtatványok szoktak állani, ma legkapósabb közülök egy zöld cédula, levén az pakszus a főrendiház karzatára.
Vége felé már úgy elfogynak a követek, hogy Péchy rimánkodni kezd, ne menjenek, maradjanak itt, mert ő beteges ember, álomlátásai vannak, fél egyedül lenni.
Beláttam, hogy itt már magamnak sincs maradásom, s elballagtam én is a méltóságos Házba!
Bizony méltóságos az, s festői látványt nyújt a szemnek.
Éppen abban a percben értem oda., mikor szavaztak.
A jobboldalon ül vagy huszonkét püspök; a leeresztett lila selyem pluviálék baljukon élénk pompában suhognak, hát még a kis lila sapkácskák a tonzúrákon. De iszen szép foglalkozás az mégis!
Elöl a padok előtt Haynald üI, bíborszín selymével beborítva, szellemes feje úgy néz ki, mintha egy havasi rózsa volna oda kistikkelve.
A miniszteri padokon a kis Trefort hánykolódik, mint egy giliszta.
Túlnan egymás mellett két görög püspök, ezeknek a fején is ott a barett élénk vörös bársonyból, szép hosszú hajuk hátul lazán bogba kötve vagy pedig szabadon hullnak le izmos vállaikra.
Gyönyörű látvány így együtt. A mágnások egészen elenyésznek egyszerű polgári öltözetükben. Csupán Andrássy Gyula kelt némi feltűnést. De kelthet is, mert a hajdani barna emberből most már szőke szépség lett. Csodálatos változásokat hoz az idő!
Az elnöki széken Szögyény-Marich László ül, akit most láttam először nem a személyi hírekben. Egészen jóízű alak. Mivelhogy név szerinti szavazás vagyon, a szegény jegyzőnek mindig egy negyed óráig kell olvasni, míg egy »igen«-t összehoz: amivel nem azt akarom jelezni, hogy csupa »nem« hangzik, mert »nem« csak egy volt, a Splényi báróé, s arra is idegesen kapta fel fejét Cziráky figyelmeztetve a teremőrt; hogy »cúg« van valahol.
Nem volt ott »cúg«, csak a »nem« futott végig az idegein, mint hideg áramlat.
A beszedett szavazatok után egy egészen középkorias jelenet következett.
Belépett a kis Fenyvessy Ferenc atillában, kardosan. Nagyon csinosan nézett ki.
Szapáry háznagy eleibe ment öt lépésre, azután elvezette a méltsás Ház mediumára.
A deli levente meghajtá nyakát a nagyméltóságú elnök előtt, azután meghajtá a főrendiház jobboldala, majd a baloldala előtt, s átadta az alsóház üzenetét.
Az asszonyok a karzatról ebben gyönyörködtek legjobban.
Mert mégis többet ér egy huszonötéves alsóházi jegyző, mint egy hetvenéves főrendiházi elnök!
*
Az ülést felfüggesztették öt percre. Püspökök, főurak az előterembe vonultak. (Nincs szegényeknek folyosójuk.)
Az előteremből egy nagy zöld szoba nyílik, abban van az ideiglenes büfé, hol sonkát, madeirát szolgálnak fel a méltóságos gyomroknak.
Benézek, hát az egyik asztalnál ott látom diskurálni Szász Károlyt.
Andrássy Gyula Haynaldot tartja szóval, Ipolyi Czirákyval enyeleg, néhány alsóházi tag is ott ácsorog, de ezek úgy néznek ki fakó ruháikban s demokratikus magatartásukban, mintha azért jöttek volna ide, hogy most itt fölszedjék az elhajigált szivarvégeket.
*
Ma aztán bezárkóztam egész nap, nem mertem elmenni sem a csángó értekezletre, sem a filológiai gyűlésre, sem a honvédsegélyező konferenciára, de bizonyosan tudom, hogy mindenütt ott volt Szász Károly.
*
Ui. Hanem hogy még egyszer visszatérjek a főrendekhez, nem olyan bolond dolog ám az, mint gondolnánk, ami ott történik.
Eötvös Károly emlegeti sokszor mint csodatüneményt, hogy egyszer az ő kertjében egy teljesen kiszáradt barackfa meggondolta magát, s mindenek bámulatára kivirágzott.
Éppen ez az!
Csakhogy azt is hozzátette Eötvös rendesen, hogy:
…»de gyümölcsöket mégse hozott ám«.
