A T. HÁZBÓL [febr. 3.]
A T. HÁZBÓL [febr. 3.]
Mint ahogy van póttag, pótkávé, éppúgy van pótülés is. S ami pót, az sohase olyan, mint az igazi. Kivévén a pótadót, mert az olyan keserves, mint a valóságos adó.
Tehát pótkarcolat a mai pótülésről.
Ünnepnap lévén, kevesen voltak. A karzaton se ült senki, csak két gyászruhába öltözött nő, meg egypár veres orrú ember, akik mind az atteutátumot jöttek meghallgatni, ami ellenök követtetik el itt, a kocsmai hitel megszüntetése által.
Herman Ottó is gyászban volt. Egy olyan eset híre érkezett a Házba, mely mélyebb hatást keltett, mint bármely nagyfontosságú miniszterválság a francia kamarában. A derék Bertók Sándor meghalt.
Minisztert kaphatunk akárhányat, aki mellett búsuljunk, de olyan cimbalmost, aki mellett búsuljunk, nem egyhamar hajít fel az idő. Ma már talán nem is születnek ilyen zseniális cigányok.
Szegény Bertók, de csak szépen tudtad csinálni! Micsoda bolond nótát húzhatott a füledbe a halál, hogy olyan mélyen elaludtál rajta!
Herman Ottó gyűjtött a temetésére, és igazi részvétre talált mindenütt. Az egyik minisztert is megszólította. Az is adott.
– Nem szívesen teszem – mondá –, jobb szeretném, ha ő maga tányérozna itt. De gondolom, ti is szívesebben temetnétek engem, mert én nem úgy cimbalmozom nektek, ahogy ti szeretnétek.
– Nem haragszunk rád, kegyelmes uram. Hiszen jól tudjuk mi, hogy nem a te kezedben vannak a verő szerszámok.
– Persze – mondja nevetve a miniszter –, én csak olyan cimbalmos vagyok, mint a Gonosz Pista a Falu rosszában, a hátamra tették a hangszerszámot.
De térjünk át a tárgyalásokra.
A derék veres orrúak nagyot csalatkoztak a karzaton, szeszélyes italokról ma már nem volt szó, csak az uzsoráról, mely a 9-ik § alatt van megénekelve. Biz az úgy ment keresztül, hogy nem üldözendő hivatalból, ami igen bölcs dolog bizonyos szempontból tekintve.
S ennek a bizonyos szempontnak az illusztrálására (okos ember kevés szóból is ért) elmondom azt a történetkét, hogy egy vidéki kis városban kolera idején azon rendszabály fölött őrködni, hogy a korcsmák éjfélkor becsukassanak, kinevezték biztosul éppen a legedzettebb korhelyt és legkonokabb virrasztót, Tornyos Zsiga bácsit.
Zsiga bácsi ott ivott éjfélig a korhely cimborákkal, de midőn már éjfélt mutatott az óra, bánatos hangon mondá:
– Takarodjatok ki, fiaim!
– Engedjen még egy negyedórát, Zsiga bácsi. Nem megyünk.
A jó öreg könnyekre fakadt, s elérzékenyülve rebegé:
– Értelek benneteket, gyermekeim. Ti csak az erőszaknak engedtek. Én is azt tenném, vagy pedig kidobnám a biztost, de hát mi hasznom lenne belőle így, hogy akár mi győznénk, akár a biztos, én mindenféleképp ott künn lennék.
Szóltak pedig ma Literaty (aki szakember a liter dolgokban), s aki eldúdolhatta magában:
Bejött a liter
Megszűnt a hitel
De megmaradt Literaty.
Megszűnt a hitel
De megmaradt Literaty.
Szilágyi, Irányi, Apponyi, Pauler is síkra kelének. A sok mindenféle beszédnek az alján aztán az maradt, hogy az uzsoravétség nem évül el három hó alatt, hanem három esztendeig lehet följelenteni.
Ez is csak valami – mondta Istóczy.
Hogy a Ház mai kelletlen ábrázatáról minden tekintetben kimerítő leírást adjak, meg kell említenem, hogy a folyosókon még mindig a tegnapelőtti pártbomlásról beszélnek.
Most, midőn már szűnik a feszültség, s midőn már Szalay Imre is igazolta magát Murai vidéki lapszerkesztő levelével, hogy nem csinált Kada ellen Kecskeméten semmit, most már kezdik a bomlasztó pártkonferencia komikus részleteit is észrevenni.
Herman felugrott, s így szólt:
– Én hát ezennel kilépek a pártból. – Többen eléje léptek, s kérlelgették:
– Ne okoskodj, ne tedd azt… ne csinálj zavart köztünk.
Herman a fejét rázta, hosszú sörénye vadul táncolt a nyaka körül.
– Nem eresztünk! – kiálták.
E pillanatban fölkelt Polónyi.
– Én is követem Hermant mondá. – Kilépek vele.
A képviselők összenéztek, s többé nem marasztották Hermant.
– Polónyi is? Az már más. Akkor hát isten veled, Ottó! Isten veled!
Legérdekesebb különben az egész dologban az, hogy miképp az Akadémia nem tudja megállapítani, mikor jöttek be Ázsiából a magyarok, úgy nem tudják megállapítani máris, hogy mikor akartak kimenni a magyarok nem ugyan Ázsiába, hanem csak a Holzwarth helyiségbe.
Sokan, akik ott voltak, eltagadják, hogy ott voltak. Azok közül pedig, akik nem voltak ott, egyik sem ajánlkozik jelenvoltnak.
Mind absens akar az lenni halálig.
Így lőn tehát, hogy csak 11 ember számítható össze, a többi kétes perszóna. Lesz velök, tudom, baja valamikor Marczali Henriknek, aki ha megírja »Tisza Kálmán uralkodása I. Ferenc József idejében« című akadémiai pályadíjat nyerendő művét, nem fogja bírni kisütni Ugron Gábor összeesküvésének személyeit.
Legyen valami a homálynak is.
Ui. A folyosókon el volt terjedve, hogy Klapka tegnap kihítta Verhovayt.
De ebből csak annyi az igaz, hogy Kászonyi ezredes s egy másik úriember jelent meg a folyosókon, de sem nem hoztak kartellt, sem nem vittek.
Egy kis barátságos diskurzusban ért véget a dolog.
