A védők
A védők
[júl. 22.]
A nyíregyházai eset végtárgyalása nemcsak rejtélyessége, izgató jelenetei, társadalmi háttere miatt érdekes, idegcsiklandozó voltát nagyban emelték a védők leleményes csatározásai is.
Elvonult előttünk a »Vasárnapi Újság«-ban az egész pör, a vádlottak, az eljáró bíróság, egyenként ellépkedtek a fölzaklatott Tisza-parti község lakosai, most még a védőket is bemutatjuk, mint kiegészítő részét a nagy drámának, mely ma már a vége felé hömpölyög anélkül, hogy bonyodalmát egészen szétszedné a sok ügyes kéz, mely abban fáradozik.
*
Eötvös Károly a védelem vezetője. Ő intézi a védelem taktikáját, melynek minden részét előleges konferencián állapítják meg.
Nagy eszével és országos nevével is imponál a többieknek. Neki elég azt mondani egy tervbe vett lépésre, hogy »nem helyeslem«, s társai indokolás nélkül is lemondanak arról.
Nagy apparátussal, sok tanulmánnyal fogott védői szerepéhez. A dadai hulláról írt memoranduma nagy szenzációt tett annak idején jogászkörökben, kivált orvosi része miatt. Meglehet, hogy orvosi körökben a jogi részét bámulták jobban.
Az egész ügyben ő csak a hullaúsztatásra fektetett súlyt, s csupán ezt tanulmányozta, azon szempontból indulván ki: »ha ez nem igaz, semmi sem igaz; ha pedig ez igaz, minden igaz«.
Maga beszéli, hogy mikor a memorandum megírásához fogott, vakon indult el két föltevésből, ki nem zárva a lehetőségét sem az úsztatásnak.
– S csak mikor belemélyedtem – mondja –, latolgatva a körülményeket, nyomról nyomra haladva hideg, boncoló logikával a vád vékonyan jelzett szálain, akkor munka közben jöttem rá egész bizonyossággal, hogy a hullaúsztatás nem igaz.
Matej vallomása és Smilovics levele azonban őt is meghökkentette.
– No, Károly, – mondják neki a barátjai tréfálózva –, mit szólasz ahhoz, hogy most ez a rusznyák paraszt azt bizonyítja, hogy a híres memorandumod nem ér semmit!
Eötvös ironikusan mosolyog ilyenkor. Ezt a mosolyát látjuk igen gyakran a tárgyalási teremben is, rendesen a nehéz pillanatokban. Mert ha jó szél fúj a védelemre, akkor komor méltóság ül az arcán, s szúrós kékes szemeit megelégedetten hunyja le.
Olyan, mint a kitanult játékos, hogy el ne árulja a játékát, vidám arcokat vág a rossz kártyához, s epéset, nyugtalant a jó szerencséhez.
Ritkán ideges. Mint minden született szónok, tud uralkodni arcizmai fölött. Nagy, kopasz homlokára egy pillanat alatt ül ki a harag, szemeiben tűz csillan meg, hangja viharrá növekszik, mihelyt úgy kívánja a taktika.
Minden apró körülményt úgy tud kizsákmányolni, úgy tud elhelyezni a pörben, mint az ügyes masamód egy-egy máslit, hogy hol miképp csinálhat nagyobb effektust.
Ilyen griffje volt a Péczely-féle leleplezés, amit Szeyfferttől kért el mint jól használható anyagot, s egy csattanós napot csinált vele a védelemnek.
A tárgyalásokon uralkodó hangnak és modornak Eötvös a megteremtője. A borsot és paprikát ő kezdte a kellőnél nagyobb mértékben vegyíteni. De a közönség, bár szeret ellene panaszkodni, ha hallatszanak is szemrehányó hangok, hogy jobb lett volna bele nem ártania magát ebbe az ügybe, használná erejét inkább a parlamentben, mégis őt hallgatja legfigyelmesebben.
Ha fölkel, s kezeit szokás szerint mellén összeteszi, egyszerre mindenki elhallgat a teremben, ha pedig hátracsapja az egyik kezét, s mellét kissé kidülleszti (ami annak a jele, hogy pátosszal akar beszélni), akkor halálos csend támad. Csend, amelyet többnyire a visszatetszés moraja szakít meg.
S mert a közönség gyakorta lepisszegi túlzásait, ő is ellenséges szemmel nézi a közönséget. Ritka nap, hogy az elnököt föl ne kérné a hallgatóság megfékezésére.
Erre a folytonos súrlódására a közvéleménnyel azt jegyezte meg valaki nemrég, hogy nem teszi jól, aki annak a fának az ágait nyesegeti, amelynek az árnyékában pihen.
*
Ha Eötvös a védelem Deák Ference, Friedmann Bernát az Irányi Dániele.
Ahogy ez minden országgyűlés elején egy-egy felszólalást intéz a fekete-sárga zászló ellen, Friedmann mindennap Bary eltávolítására kérte a törvényszéket. De hasztalanul. Barynak is éppúgy, mint a fekete-sárga zászlónak, nem árt semmi.
Friedmann ismert nevű pesti ügyvéd: eleven eszű apró emberke, ki említett sepciálitásán kívül még kivált ügyes, furfangos keresztkérdéseiben tűnik ki.
Még fiatalember, de már ősz. Keleties vágású szemei azonban olyan elevenek, mint egy gyermeké. Disztingvált hangon, kellemes gesztusokkal beszél. A védelemben az időközben visszalépett Horánszkyt pótolja. Higgadt, szelíd, mérlegelő és főleg mérsékelt.
A túlzásokra hajlandó Eötvöst nem egyszer csitítja ő maga is:
– Ugyan, kérlek, ne légy olyan nagy–zsidó!
*
A legszeretetreméltóbb alak a marciális kinézésű, magas, vállas termetű Funták Sándor.
Őt a Karagyorgyevics-pör tette nevezetessé. Ennek a híréből szűrődik auktoritása. Ez a pör tart neki meleget télen, árnyékot nyáron.
Csakhogy egy hibája mégis van ennek a pörnek, hogy nem tud beszélni, és minduntalan nem szólal fel Funták helyett.
Mert Funták sokkal lomhább már, hogysem beszéljen. Ott ül zordon ráncokkal a homlokán s naiv kedves mosollyal ajkai körül a széken, gondolatokba mélyedve, hallgatagon napokig. Olajbarna arcán végigcsurog az izzadság, egész valóján látszik a rettenetes kínszenvedés a hőség miatt és a véghetetlen unalom.
– Mért nem kérdezel már te is valamit, Sándor bácsi, a tanúktól? – faggatják védőtársai.
Funták felocsúdik merengéséből, s kelletlenül mondja:
– Nem vagyok kíváncsi, fiacskám!
S újra mély hallgatásba merül.
Ha már úgy kezdtük jellemezni: ő a védelem Beöthy Aldzsija.
Minden tréfára kész, de a komolykodástól rendesen visszahúzza magát. Minden dologra egy adomát mond.
Szerepe az a védelemben, ami a dinasztiák közt szokott lenni a kisebbik ágé. Ellenzéket csinál. Talán a védők magok határozták el így, belátván, hogy egy népszerű emberre szükségük lehet egyszer-másszor, akinek szívesebben elnéznek egyet-mást, s aki könnyebben visz ki némely dolgot. Mesterségesen elhíresztelték Funtákról, hogy titokban antiszemita.
Úgy is viseli magát.. Ha nagyon sakteres tónusban beszélnek a társak, olyan savanyú fintorokat vág, hogy a közönség szeretné megéljenezni a grimaszait, ha pedig valami kellemetlenség esik a védőkön, olyan édesdeden mosolyog, mintha paradicsomi hurik csiklandoznák a talpait.
Pompásan adja szerepét. Ő az egyedüli, aki néha elvetődik a dzsentri közé is, hol nagyon kedveltté tette egy hirtelen elterjedt adomája.
– Nos, mit tart ügyvéd úr a pörről? – kérdezték.
– Ezt a hullacsempészetet komolynak tartom magam is. Mert az ellen az én vérem is föllázad, hogy az anyának odaadjunk egy holttestet: »Íme, ez a te leányod«. Ha az anya nem akarja, vége van. A hullára tehát magam is azt mondom, hogy nem az Eszteré.
– De hát a ruha, ügyvéd úr, a ruha… mert a ruha meg az Eszteré, ez egyszer bizonyos.
– Persze, hogy persze – mondja Funták orrát vakarva –, ezzel a ruhával úgy vagyunk, mint a cigány volt, ki almát ment lopni egy kertbe, és zsákot is vitt magával. A kertben ott éri a gazda s rárivall: »Hát te mit keresel itt?« – »Sétálni jöttem, kérem alássan« – feleli bátran a cigány. »De hát akkor minek hoztad magaddal a zsákot?« – süti rá a tulajdonos. A cigány zavarba jön s megrőkönyödve hebegi: »Az isten verje meg ezt a zsákot, ha nem hozom, most becsületes ember lehetnék«. Hát persze, hogy az a ruha… az a ruha…
Funtákot ez az anekdota mentette meg a népszerűtlenségtől. Neki különben is nagy szerencséje van. Az egyetlen keresztkérdése Mórichoz, hogy az Eszter vére ívben szökött-e fel vagy csak lefolyt csendesen, végigkísért az egész pörön, folytonos frisseségben tartva bölcsességének e nevezetes gyümölcsét, míg a többiek tömérdek kérdéseit már csak a sztenográfiai jegyzetek őrzik. *
* Funtákról még a következő adalékokat veszünk egyik ifjúkori író ismerőjétől:
Funták Sándor, Vukovits igazságügyminiszter titkára vagy fogalmazója volt 1849-ben. Világostól a fegyverletétel alkalmával miniszterével együtt menekült el. Vukovitsot aztán Rudnay Sándor mint hajdúját ültette kocsija bakjára, s úgy vitte ki a külföldre, Sándor pedig, már ti. Funták, itt maradt, és forgatta a tollat a Szilágyi Ferenc hírlapjában Sükei nagy megelégedésére, aki a publicistát csodálta benne. Gyakran az utcalámpás alatt olvasta fel nagy hangon Funták cikkeit, amit Sükeitől senki sem vett rossz néven, hisz tőle ered az a halhatatlan mondás: »Csak elveink maradjanak fenn, ha elbukik is a haza!« Funtákot azonban inkább jó fiúnak, mint publicistának tartottuk. Némi hírre mint ügyvéd is kedélyessége áltat vergődött. Valami Kiss Gyurka nevű útonállót védelmezett egyszer, akibe bele diktálta, hogy ha őszintén megvall mindent, a törvényszék annál könnyebben fölmentheti. A fiú megfogadta a szép szót, s vallott; mire a törvényszék halálra ítélte. Midőn a halálos ítéletet előtte felolvasták, gyanakodva tekintgetett Funták mint védőügyvéde felé, és szemrehányólag mondá: »Most szóljon kend mán, Pupák!« Így csinálta Kiss Gyurka neki az utat a Karagyorgyevics-perhez.
Funták Sándor, Vukovits igazságügyminiszter titkára vagy fogalmazója volt 1849-ben. Világostól a fegyverletétel alkalmával miniszterével együtt menekült el. Vukovitsot aztán Rudnay Sándor mint hajdúját ültette kocsija bakjára, s úgy vitte ki a külföldre, Sándor pedig, már ti. Funták, itt maradt, és forgatta a tollat a Szilágyi Ferenc hírlapjában Sükei nagy megelégedésére, aki a publicistát csodálta benne. Gyakran az utcalámpás alatt olvasta fel nagy hangon Funták cikkeit, amit Sükeitől senki sem vett rossz néven, hisz tőle ered az a halhatatlan mondás: »Csak elveink maradjanak fenn, ha elbukik is a haza!« Funtákot azonban inkább jó fiúnak, mint publicistának tartottuk. Némi hírre mint ügyvéd is kedélyessége áltat vergődött. Valami Kiss Gyurka nevű útonállót védelmezett egyszer, akibe bele diktálta, hogy ha őszintén megvall mindent, a törvényszék annál könnyebben fölmentheti. A fiú megfogadta a szép szót, s vallott; mire a törvényszék halálra ítélte. Midőn a halálos ítéletet előtte felolvasták, gyanakodva tekintgetett Funták mint védőügyvéde felé, és szemrehányólag mondá: »Most szóljon kend mán, Pupák!« Így csinálta Kiss Gyurka neki az utat a Karagyorgyevics-perhez.
A védők karában nem utolsó talentumra Heumann Ignácz nyíregyházi fiatal ügyvéd, ki eleitől fogva (talán kissé nagyon is) érdeklődött az eszlári eset iránt.
Az ügy minden szálát ő tudja legjobban, minden tanút ismer, mindenikről tudja még azt is, körülbelül mit fog vallani. A védelemnek ő a leghasznosabb tagja. A külső láthatatlan részét viszi. Azonfölül adatokat, anyagot, magyarázatokat szolgáltat a többi védőknek.
Heumann értelmes ember, s valamennyiök között a legpraktikusabb ügyvéd.
Ötletei vannak és nagy furfangja.
Ezekkel gyakran képes elfordítani a veszedelmet, vagy pedig – aszerint, ami a legszükségesebb – új homályt borítani a kedvezőtlenül bontakozó fordulatokra.
Mikor a vallomását visszavont Smilovics kihallgatása volt, már-már bizonyossá kezdett válni, hogy a hullaúsztatás Matej által elmondott története tény, mert két ember egyforma mesét nem gondolhat ki… az lehetetlen.
Kérdezik, ha ismerték-e egymást befogatásuk előtt? Nem. Megnézik a jegyzőkönyveket, voltak-e valamikor szembesítve együtt a vallomás előtt? Nem! Miképp keletkezhetett volna tehát két ember agyvelejében egy mese... s pedig milyen komplikált mese?
A védők megsemmisülve, lesújtva ütek székeiken. Mindennek vége!
Ekkor – midőn már senki sem reméllett köztük – hirtelen feláll Heumann, s kérdi Smilovicstól:
– Emlékezzék csak vissza, önnek bizonyosan emlékeznie kell: nem volt ön valaha úgy szembesítve Matejjel, hogy arról nem vett fel a bíróság jegyzőkönyvet?
Smilovics gondolkozott, és természetesen visszaemlékezett ilyen szembesítésre.
A rést, melyen át világosság kezdett áradni a pörre, így tömte be újra Heumannak egy ötlete.
*
Mondtam föntebb, hogy egyedül Funták nem vesztette el népszerűségét. Nem volt igazam. Székely sem vesztette el, mert nem volt neki.
Mint ismeretlen fiatalembert ismertük. Született Nyíregyházán, s ez az oka, hogy a pörben szerepel. Éspedig nem régen született, ez az oka, hogy őt hagytuk a legutolsónak.
A védők őt irigylik a legjobban, mert egy nagy lap azt írta róla, hogy »rokonszenves arca« van.
De ez az állítás csak addig tarthatta fenn magát, míg az arcképe megjelent.
Ehhez az arcképhez még csak azt jegyezzük hozzá, hogy nyurga, sovány alak, hosszúkás nyomott arc, nagy lapátfogak és »tekintetes« orr, ahogy ezen a vidéken mondják minden tárgyra, ami impozáns.
Székely Miksa maga is csodálkozik rajta, hogy egyszerre híres embernek találja magát, akinek a köhögését is lesztenografírozzák.
Eleget vigasztalja Eötvös:
– No, ne búsulj semmit: nem olyan nehéz az, nagynak lenni. Nekem csak olyan a nagyság, mint a fürdőkád. Ha nem vagyok benne, bele kívánkozom; ha benne vagyok, kikívánkozom belőle.
Székely benne van ez egyszer a kádban, hanem nemigen kívánkozik ki. Kérdés azonban, benne maradhat-e. Hátha kiöntik, mint a gyereket a fürdőből? A tartandó védbeszédétől függ. Félelmek között készül rá.
A védbeszédekre nézve különben már megvan a sorrend.
Először úgy volt, hogy Eötvös beszél elsőnek, de ebbe bele nem nyugodtak. mert Eötvös beszéde után hátha nem hallgatja meg őket a közönség.
Akkor aztán úgy lett, hogy Eötvös szóljon utolsónak. Erre is aggodalom támadt.
– De hát az Eötvös beszédét hallva rögtön elfelejtik a mienket?
– Az bizony meglehet – szólt Székely vigasztalódva, s azóta nem trémázik többé olyan nagyon.
*
S ezzel bemutattuk olvasóinknak a védelem öt férfiát. Kiváló szerep jutott nekik, de háladatlan feladat.
Több gáncs, mint elismerés.
Jellemző és mulatságos volt, mikor a pör folyamán egy vádlott, az öreg Scharf, Eötvös védence, azt mondta:
– Jobb volna, ha magam védeném magamat.
– Hallottad, Károly – ingerlik Eötvöst –, nincs megelégedve veled… a védőjével.
– Nem csodálkozom rajta. Hiszen sokkal hasznosabb neki a – vádlója.
De ez csak tréfa. Igaz, hogy nem messze jár a valóságtól. Az eső sarat csinál, annyi bizonyos. Az eső ellen jó a parupli. De sarat csak mégis csinál, s az is belelép, aki a paruplit fogja.
