II. A védelem drágakövei
II. A védelem drágakövei
Ma rendkívül nagy érdeklődés volt. A közönség sűrűn lepte el a padokat. Nő egy se volt jelen. A pesti tanárok jelentése fokozta fel ismét a már csökkenő érdekeltséget. Az öreg gömbölyű Scheuthauert és két fiatalabb társát nézte minden ember. Mert ezekkel a jámbor tanárokkal fenyegetőzik Eötvös már hetek óta. Ezek fogják megfordítani a bűnügyet.
Az első tanú Zurányi patikárius. Talán alig van ember, aki ne ösmerne, ha legalább egy gyógyszerészt. De már arra egyetlen ember sincs, aki tanúságot tehetne, hogy az ismerős gyógyszerésze nem hiú.
Zurányinak ugyancsak kedvezett a szerencse. A nagy nevű tudósok előtt brillírozhatott az ő elmebéli képességével. Nem minden patikuson esik meg ilyen.
Zurányiról, mihelyt belépett a terembe, szétfutott a vélemény a közönség közt.
– Zsidós tanú!
S amint beszélni kezdett, csakugyan nőttön-nőtt az izgatottság. A nagy antiszemiták, kik az első padokban ülnek, nyugtalanul fészkelődtek a helyeiken.
Zurányi úgy vallott, mintha Eötvös diktálta volna neki, s Eötvös olyan lelkesedéssel hallgatta, mint a fösvény a pénz csengést.
Vallomásában legfontosabb, hogy a tehéntaposást csakugyan mutatta a hulla jobb lábán a hüvelykujj fölött egy fekete folt, mely ráncossága által is gyaníttatja, hogy seb lehetett valamikor. A hulla szemei piszkos barna színűek voltak szerinte, szemöldjeiből pedig a széleken öt-hat hajszál látszott, de az is barnás volt.
Utal arra is, hogy a jegyzőkönyv impúrumában ez a kifejezés, hogy a hulla melle nem kifejlett, a tisztázásban a következő metamorfózison ment át, hogy a melle elsoványodott.
Eötvös plajbásza sűrűn jegyezett, nagy széles ajkai mosolyra nyíltak, amint elméjében elrakosgatta a nyert becses anyagot képzeletében előtte álló nagy beszédjébe.
A közönség ingerülten izgett-mozgott, sokszor pisszegett, némelykor egy-egy »no lám« kifejezéssel könnyített lelki elégedetlenségén.
Mikor Szeyffert kijelentette, hogy ő nem kíván kérdést tenni Zurányihoz, valaki közbeszólt a hátulsó padokból gúnyosan:
– Hát persze, hogy persze…
Azután Scheuthauer kezdett kérdezősködni, de a tudós méregkeverőt ő sem ejtette zavarba, ki nagy apparátussal tarkította előadását »pupilla«, »karbolsav«, »praeparatio« szavakkal. Azonképpen Eötvös is, mit a vén Scheuthauer igen mulatságosnak találhatott.
Egyszer, úgy rémlik nekem, el is mosolyodott.
Nem tudom, a mosoly a patikáriust illette-e vagy Eötvöst? Vagy mind a kettőt.
Hanem a patikárius még sohasem kevert ilyen émelygős medicinát.
Az antiszemiták gyűlöletteljesen pillantottak rá.
Csak egyikök súgta hátra vallomásai bevégeztével a többieknek:
»Nem tesz semmit. Borúra derű. Nem kell csüggedni. Barcza után is így volt. Jött Henter és agyonütötte Barczát. Meglássátok most is jönni fog valaki. Mert már ez ilyen okosan van itt berendezve.«
Az elnök kikiáltott:
– Horváth Géza!
