(Kinek van igaza?)
(Kinek van igaza?)
[júl. 25.]
Egy »Európa«-beli ember összejött egy Ázsia… akarom mondani egy »Brenner«-beli emberrel. Ez a két extremitás van Nyíregyházán. Már meg is írtam egyszer. Az Európában étkeznek a filoszemiták, Brennerben az antiszemiták.
Vendég mindenüvé jut, de cigány nem. Cigány csak egy van, Benczy Gyula. Az meg semleges. Benczytől függ, hogy hova domborodik ki az ügy. Ha Benczy csak egy helyen találna muzsikálni: megint helyreállna »az egy akol és egy kocsma«; Benczy nélkül nem élhet meg se a dzsentri, se a zsidóság.
De ez most mellékes dolog… nagyobb, hihetlenebb esemény az mindennél, hogy egy »Brenner«-beli és egy »Európa«-beli ember összejött egy semleges helyen és nem dobta ki egymást.
Ezt indokolni kell; indokolom is azzal, hogy ez a semleges hely a vasúti kupé volt.
*
Az egyik utas – mondjuk X-nek – magas erőteljes ember volt. Kék szemüveget viselt, s böröndjeihez oda volt kapcsolva egy szürke pléd is.
A pléd a civilizáció nemeslevele. Ikertestvére a paruplinak. Egy ember, akinek plédje és paruplija van, Beksics szerint megérdemelné, hogy már ezen az alapon választó és választható legyen.
A másik utas megvetőleg nézte őt végig emiatt.
– Honnan jön ön? – kérdé.
– Innen Nyíregyházáról.
– Igen? Valóban emlékszem is, mintha láttam volna önt a tárgyalási teremben.
– Ott ülök három hét óta.
– Én is. No és mi az ön véleménye? Azazhogy legyünk előbb tisztában a szemüvegével. Hol szokott ön ott étkezni?
– Az Európában.
– Elég! – süvített fel gúnyosan a másik utas. – Tisztában vagyok.
A másik utas, akit Y-nak fogok nevezni, pocakos, köpcös úri ember, lábait felrakja a bőrülésre törökösen, nagy ezüst óraláncán egy felakasztott zsidó képezi a zsuzsut, s minden harmadik-negyedik szavában fölemlíti, hogy Henternek »pertu« pajtása. Nagy lélegzetet vesz ilyenkor, s bögöly szemeivel ránéz a társaságra, vajon mekkora effektust csinál az a körülmény, hogy ők Henterrel jó pajtások.
– Nos tehát, uram, hadd hallom azt az ön véleményét – szólt Y.
– Minek beszéljek, ha ön már eleve azt mondja, tisztában van velem.
– Azért akarom önt hallani, hogy megcáfolhassam. Mi az ön véleménye?
No, gondolám magamban, ezek most mindjárt össze fognak veszni, de miután mind a kettő a tárgyalásokról jön, érdekes lesz pro és kontra följegyeznem a szavaikat, mert okos embernek látszik mind a kettő. Kivettem hát ceruzámat és jegyzőkönyvemet, s mert értek a sztenográfiához, lekaptam szóról szóra, amit beszéltek:
– Engedje meg, uram – így szólt X –, hogy hosszadalmas legyek, és ne szakítson meg, annál is inkább, mert én sem fogom aztán önt megszakítani, sőt becsületszavamat adom rá, ha ön megcáfol, megadom magamat, és beállok az önök táborába.
Y közbeszól:
– Helyesen van, uram! Én meg azt ígérem önnek, hogyha ön meggyőz, én akkor semmit se szólok. Elállok a cáfolattól, és kidobom az ablakon ezt a zsuzsut.
– Igazuk van, uraim – szóltam közbe –, látom, hogy önök okos emberek:
– Miért? – támadt rám Y úr, ki éppen oly nyers volt, mint amilyen finom X úr.
– Azért, mert véleményük igenis van, de nincs meggyőződésük.
– Természetesen – felelt X úr. – Akinek egy még be nem végzett bűnügyben meggyőződése van, az nem tarthat igényt az elfogulatlan ember nevezetre. Egy ilyen ügyben tisztességes ember előtt az adatok határoznak.
– Úgy van! – mennydörgött a zsuzsu tulajdonosa. – Az újságlapok ostobák, mint a csizmám talpa. Az újságlapok feloszlanak anti- és filoszemitákra. Irányt képviselnek. Irányt egy pörben? Hát ne bosszankodjék az ember az ilyeneken? Hiszen egy pör nem politika, egy pörben csak egy szempont vezethet mindenkit: hogy hol az igazság? De most már igazán hallgatjuk önt.
