A MAGYAR ANTISZEMITA
A MAGYAR ANTISZEMITA
Egy öreg erdélyi főúr, aki már évtizedek óta nem mozdul ki a kastélyából (nem ereszti a szűkebb patriotizmus meg a köszvény), a múlt tavaszon kiszól a kocsisához:
– Fogj be, Pista, megyünk!…
Megyünk, de hát hová? Elbámult a kocsis rettenetesképpen. Csóválta a fejét, de azért csak mégis előhúzta az udvar közepére a veszekedett Mária Terézia korabeli csézát. Kikereste a lószerszámot valahol a padláson. (Biz azon már a tyúkok háltak.)
Az egész falu elbámult a kihúzott hintó láttára, de legjobban bámult a két pókos lábú ló, hogy hát mi az ördögöt kötözi őket a kocsis ama bárka elé? Csak tán nem azt akarja, hogy azt ők húzzák.
Jelentették kevés vártatva a grófnak:
– A kocsi előállott, nagyságos uram. (Mert nem afféle méltóságos gróf.)
Felült az ősz beteges főúr, és parancsolta:
– Hajts a Pestre induló vonathoz.
Hüm! Pestre megy a gróf! Felfordult a világ! Vajon mi történhetik Pesten?
Nemsokára kisült.
Az öreg gróf a főrendiházi ülésre sietett. Arra a »bizonyos« ülésre. És ott leszavazott a zsidóházasság ellen.
Elmennydörögte a maga »nem«-jét, azt is megmondhatom, hogy hol. A »B« betűben, a Bánffyak között, s azzal újra visszautazott Erdélybe.
Lett is becsülete azóta odahaza. A zsidók remegve emlegették nevét, az antiszemiták büszkén.
– Bánffy gróf tehát antiszemita – Bravó! Ennek jó lesz hasznát venni!
De az a furcsa, hogy ez nem az antiszemitáknak jutott eszébe, hanem a zsidóknak.
Van ugyanis a grófnak egy zsidó árendása az egyik községben, aki ötven esztendő óta háromszáz forinton bírja a regálét.
Ötven év óta megváltozott minden, sokféle kormány tűnt le, tűnt fel, kilencszer fordult fel a világ fenekestől, a pénz értéke felszállt meg leszállt, a regálé értéke emelkedett, de az árenda-összeg nem változott. – Az öreg Áron most is háromszáz forintot fizet, mint fiatal korában.
Hát erre a regáléra vetették szemüket a zsidók.
Három-négy zsidó találkozott, aki nyolcszáz, kilencszáz, egyik pláne ezer forint árendát ígért.
Egy keresztény ember is beállt zsidónak, s gondolván, hogy a kereszténységének most hasznát veheti, ő csak hatszáz forintot ígért a kocsmáért.
Most hát majd elválik, mennyire antiszemita Bánffy gróf.
Bánffy gróf elolvasván az offerteket, a következő monológot tartotta:
– A korcsmát kérik. Többet ígérnek érte. Ezer forint szép pénz! Hogy – azt mondja ez a levél – az öreg Áron már ötven éve bérli potom áron. Az ám, csakugyan ötven esztendő… Bizony ötven! Hogy elfolynak az évek! Nekem ugyan eszembe sem jutott volna. Szegény Áron ötven évig méri már azt a hitvány lőréjét. A gólyától is sok, ha egy egész napon áll féllábon. Bizony isten, illő dolog volna már tenni valamit az öregért… Hej, audiát!
(A titkár belép.)
– Írja meg, amice, annak az Áron zsidónak, hogy a regále árendáját leszállítom ezentúl százötven forintra.
Ilyenek azok a magyar antiszemiták.
Így írja azt elég élénken egyik erdélyi levelezőnk.
