A SZAKÁLLAS SZÉPNEM
A SZAKÁLLAS SZÉPNEM
(Udvariatlan tárca)
Akármilyen szépen fest is a bajusz, van mégis rá eset, hogy nem szívesen látjuk. Tudnillik, ha női ajakpárnak képezi díszét. Nem ismertem még olyan rajongó szerelmest, ki rögtön ki nem ábrándult volna, ha eszményképét olyankor lepi meg, midőn ez beretválkozik. Selyemfürtökről eleget cseveg a lírikus, az arcnak hamvát is dicsőíti, de arra mégsem vállalkozik, hogy a női bajusz elfogadására preparálja az emberiséget.
Pedig a bajusz még hagyján, nagyobb rém a szakáll. Pastrana asszony szakállát az egész világ kívánta ugyan látni, de nem azért, mintha szépészeti érzékének akart volna eleget tenni. A kíváncsiság töltötte meg azon helyiségeket, hol a férfias dísznek örvendő hölgy mutogatta magát, s kíváncsiság töltötte meg impresszáriójának tárcáját is. Miss Pastrana később még férjhez is ment (csaknem azt mondottuk, hogy »megnősült«), de férje nem viselt sem szakállat, sem bajuszt. Azt találták, hogy elég ebből egy példány a háznál.
A szakállat viselő hölgyek nem csupán az újkor szülöttjei. A középkorban is akadt már hasonló csodadolog. Pedig még akkor nem ismerték a magyar bajuszkenőcsöt és a Thedo-féle szakálltermelő hagymát. A természet mindig tetszelgett magának a furcsánál furcsább különlegességekben; de soha inkább, mint midőn a szentek könyvét gazdagította három szakállas női példánnyal. Nem kevesebb, mint három szent, két szűz és egy özvegy tűnt ki azáltal, hogy versenyezhetett férfias díszben a férfiakkal. Az első, név szerint szent Galla, a hatodik század első felében született, előkelő családhoz tartozott. Apja Quintus Aurelius Symmachus konzul korán adta férjhez. Nem sokáig élt együtt férjével; miután a halál fölbontotta frigyüket, föltette magában, hogy ezentúl istennek szenteli hátralevő éveit. »Ekkor – így olvasható Nagy Gergely pápa egyik bullájában – az orvosok azzal kezdték fenyegetni, hogy szakálla növekedik, ha özvegységre kárhoztatja magát. Mert ő nagyon heves vérű volt. De távol attól, hogy ilyen világi tekinteteknek hódolt volna, inkább eltűrte az emberek gúnyát, semhogy szent életével hagyott volna föl. És ezért iktattuk mi a szentek sorába.« Meg is érdemelte! Olyan nő, ki a szépségét áldozza föl az isteni félelem kedvéért, megérdemli, hogy legendába szőjék életét.
A második női szent Diokletian császársága alatt élt, és egyszerű földmívelők gyermeke volt, Paula már gyermekéveiben rendkívüli szépséggel dicsekedett. Később még öregbedett ezen erényeiben. Egy fiatalember, az albulai praetornak fia, halálosan beleszeretett és folyton üldözte őt szenvedélyével. De Paula állhatatos maradt. Az ifjú csellel kísérte meg erényét megingatni. Megleste, midőn Secundus püspök sírjához zarándokolt, és erőszakkal akarta hatalmába ejteni. A szép szent futásnak eredt, s egy útszéli kápolnába menekült. Átkarolta az oltárkeresztet és hő szavakban kérte istent, hogy vegye el szépségét, vagy legalább olyasmivel éktelenítse el, mi üldözője szenvedélyét lehűti. Rögtön megered állán és ajkai felett a férfias áldás, hatalmas szakáll borítja arcát. Midőn elhagyja a kápolnát, üldözője rá sem ismer többé. Ezentúl »Szakállas szent«-nek nevezi a nép. Nem bánta-e meg kérését, arról hallgat a legendák könyve.
A harmadik a sorrendben szent Wilgefortis. A walisi pogány királynak volt leánya és titkon tért át a keresztény vallásra. Midőn felserdült, a szomszéd országocska királya kérte meg kezét. De ő határozottan kijelenté, hogy nem lesz soha bálványimádó neje, de egyáltalában nem is szándékozik férjhez menni. Erre a zsarnoki apát elfogta a düh. Börtönbe zárta leányát és tüzes harapófogóval csipkedte vállát és karjait. A leány attól tartva, hogy nem állja ki sokáig a szenvedést, hő imában kérte védszentjét, hogy ez szakállat növesszen arcán. Szent Thedo, akarjuk mondani szent Wilgefort meghallgatta kérését. Apját ezen merénylet annyira kétségbeejté, hogy lemondott minden további szándékairól. Külön zárdát építtetett leánya számára, melyben ez visszavonultan élt, míg csak meg nem halt. Walisban még maiglan is ő a bajuszra áhítozó ifjak védszentje.
Még valamit egy női bajuszról, mely a történelemre is befolyással volt. Nagy Károly megkérte Desider, longobárd király leányát. A házasság per procura köttetett meg. Midőn azonban legelőször találkozott nejével, annyira megijedt az ajkait díszítő bajusztól, hogy köszönőlevél kíséretében rögtön visszaküldte apjának. Az öreg zokon vette a dolgot, háborút indított a frank birodalom ellen, de vereséget szenvedett. Nagy Károly kihasította Desider birodalmából azon kerületet, mely később a pápaság birtokát képezte, és Leo pápának ajándékozta. Így veszett el egy hatalmas birodalom, és támadt még hatalmasabb helyébe egy női bajusz miatt.
De azért mégiscsak ragaszkodunk a cikkünk elején elfoglalt állásponthoz: akármilyen szépen fest is a bajusz, nem látjuk szívesen, ha női ajakpár felett díszeleg!
