A T. HÁZBÓL [okt. 21.]
A T. HÁZBÓL [okt. 21.]
A képviselői padok meglehetősen megteltek ma a vita ötödik napján is. Hanem a karzaton már gyér volt a közönség, mert mire is várjanak ezután? Hiszen minden volt már, csak még verekedés nem!
– Vannak dolgok – mondá szomorúan egy magyar nadrágos hazafi –, amiket egyetlen házban sem lehet elmondani, csak az országházban.
Mindegy! Horváth Gyula azért megbecsüli ezt a Házat is.
Felöltözött talpig fekete ruhába, mintha lakodalomba menne, a zsebkendőjére parfümöt csepegtetett, elbúcsúzott otthon a rokonaitól, érzékeny kézszorításokat váltott a folyosón barátaival, úgy ment be elszántan beszédet tartani, mintha a halálba menne.
Aminthogy a beszédtartás voltaképpen mindig szerencsejáték.
Hanem előbb még benézett a büfébe, megitta egy pohár sherrynek a felét szíverősítőnek.
Kell is erre a hódító hadjáratra.
Mert a Házat éppen úgy meg kell hódítani, mint egy asszonyt. Olyan szeszélyes, mint egy asszony. Képzeljenek önök egy olyan asszonyt, akinek háromszáz szíve van!
Ilyen asszony a tisztelt Ház. S ennek udvarol az ember, ha beszél. (Igaz, majd elfelejtettem, a madame-nak még azonfelül háromszáz szája is van.)
Még csak megjárja, mikor vidám, izgékony, szeretetreméltó; de rettenetes kivált a migrénes napokon.
Föl nem melegíti semmi: fázékony. Nem érdekli semmi. Ásít és unatkozik.
S amelyik szónok e hangulatok egyikébe belepottyan, az ott vész…
S ha ő maga nem vész ott, a beszédje okvetlenül áldozatul esik.
A Ház hangulatának nagy ereje van.
Vannak esetek, hogy a legrosszabb beszédeket átgyúrja meglehetőseknek, s a legjobb beszédekből csinál jelentékteleneket.
Az öreg Pulszky a viták elején egy kitűnő orációt vágott ki, melyből csak úgy bugyogott a szellem (Angliában, Franciaországban sokáig beszélnek egy ilyen beszédről), de a Ház hangulatával össze nem passzolt. Azt mondta a folyosó és karzat: »figurás, cinikus beszéd volt«.
S ez a frissen sült közvélemény olyan erő, hogy annak mindenki hisz, még Pulszky is elhitte, hogy ő rossz beszédet tartott.
A fiai rendre mentegették:
– A papa jobban beszélt volna, de mérges volt, mert a fogait otthon felejtette.
(No, hogy fog az majd beszélni, ha a fogait magával hozza!)
Horváth Gyula nem hiába öltözött finom posztóba. Ő képviselte nemcsak a mai napra, de az egész vitára nézve a gavallér felfogást.
Hiszen ilyen ember volt ő tavaly is, a beszédjei sem voltak rosszabbak, csak a Ház hallgatta a másik fülével.
Hanem ma meghódította egy csapásra.
Szépen beszélt, magas szempontból, s ami a legfőbb, nemesen.
Az irigyek és jópajtások szájtátva hallgatták:
– Nini, ez a Gyula!
Monoton kezdte, döcögött az elején, gyepre eresztette a hangját (mint Cicero mondaná, ha erdélyi ember volna), majd ki-kivágott vele egyenlőtlenül… de a fokozódó figyelem és csönd, a ráirányzott száz és száz szem, amelyben nincs aluszékonyság, de meleg sugár, egyszerre lelket öntöttek a hangjába is, s megcsendült szépen, néhol megharsant erőteljesen…
Az ágráriusok elleni fejtegetései, s a Ház méltóságának megóvására mondott szavai nagy tetszést arattak minden oldalon.
Hanem voltak olyan állításai is, amik nem egészen állják ki a sarat, aminő az, hogy ő nem kíván a kormánytól nagy alkotásokat, csak nagy eredményeket.
Még ezt a lapszust is megtudták magyarázni barátjai:
– Jól van az mondva! Mért ne volna jól mondva? Kis alkotások, nagy eredmények! Kis vizi, nagy zsinór. No ugye nem lehetetlen?
Mikor vége lett a beszédnek, lelkesen megéljenezték. A tetszés moraja még a balpárti padokból is fölzúgott. Horváth diadala teljes lett.
Mikor visszament kimelegedve a büfébe, a sherrys pohár még ott állt.
A bornak is benne csillogott a fele.
– Mi ez – mordult fel szokott szórakozottságával –, ki itta meg a boromat?
– Hiszen te magad ittad ki.
– Mikor?
– Még apró mameluk korodban. A beszéded előtt!
Így lett Horváth Gyulából nagy ember – dicsőségéről zengtek a fülkék és folyosók.
Annál is inkább, mert utána Fenyvessy Ferenc emelkedett fel.
– Ejnye de csinos fiú! – mondá Kemény Endre a fölemelkedő szónokra célozva. – Ő is új ember?
– Nehezen. Úgy látszik, mindnyájan ösmerik… – felelt egy szinte új képviselő.
– Honnan látszik, hogy ösmerik?
– Onnan, hogy tömegesen kimennek!
Valóban kevés ember maradt a teremben.
Ezért zengett a folyosó a Horváth magasztalásától.
De nem soká zengett. Minden sikert elhalványít egy újabb.
Fenyvessy után Tisza szólott.
Amiből az a tanulság, hogy Tisza nem szereti a maga mamelukjait.
Legalább már egy egész napot engedett volna a szegény Horváth Gyulának.
