BEVEZETÉS *
BEVEZETÉS *
* Engedjék meg, hogy én is azt tegyem, amit némely szónokok, akik előre elkészített beszédeikben (melyeket aztán használat végett a gyorsíróknak adnak át) előre bejegyezik a »helyes«-eket, »tetszés«-t és »zaj«-t.
Tisztelt képviselőház !
Enyhítő körülménynek hozom fel magam mellett, hogy nem vezetett eleitől fogva eltökélt gonosz szándék e könyv megírására.
Igaz, hogy már két országgyűlésen át írom a karcolatokat az önök beszédeiről, de mindig el voltam készülve arra, hogy e karcolatok is napról napra egy közös sírba temettessenek az önök beszédeivel.
Megmondjam-e, ki és mi költötte fel bennem mégis ez ellenkező törekvést? (Halljuk !) Csernátony Lajos. Ő ajándékozott nekem a főrendiházi reform-vita után emlékül egy könyvet, mely a francia parlament karzatáról közöl szellemes megfigyeléseket.
Én akkor a könyvet, mely pedig nagy örömet okozott, meg sem köszöntem, mert mindjárt elhatároztam, hogy viszszaadom magyarul – a mi parlamentünkről. (Nyugtalanság minden oldalon. )
S még jobban megerősített e szándékomban az, amit, ha jól emlékszem, ő mondott éppen akkor:
»Milyen érdekes olvasmány lenne most, ha valaki az 1848/49-iki országgyűlésről írt volna ilyen karcolatokat. A száraz beszédekből és a Ház Naplóiból bajos az utókornak egy parlamentet mindenestől meglátni. Macaulay sohasem írta volna meg nagy történelmét, ha nem lettek volna abból a korból mindenféle pamfletek s memoárok.« (Madarász József közbeszól: Igaz, úgy van!)
Én azonban megvallom, még a memoároknál és pamfleteknél is igénytelenebb dolgot írok. Nem rajzolom a pártok aprólékos súrlódásait, a stréberek kapaszkodását, a frondeurök intrikáit, a mamelukok kapzsiságát, a pozőrök színmutatásait, a szikofantok fürgeségét, még kevésbé vehettem itt apróra az egyes üléseket (hiszen eleget teszem azt egyebütt), én egyszerűen, minden tendencia nélkül, az önök otthon hagyott feleségeinek írok egy fecsegést a Ház külső képéről – aminőnek az a karzatról látszik.
Helyesen mondá egy ízben Pulszky Ferenc: sok dolog optikai kérdés a Házban. Én még azt toldom hozzá, hogy maga a Ház is optikai kérdés, még magában a Házban is. Hát még a Házon kívül?
Sok embert tartanak nagynak a Házban, ki semmit sem ér. És sok embert tartanak kicsinynek a Házon kívül, aki sokat ér. Sem azok nem látnak egészen tisztán, akik bent vannak, sem azok, akik künn vannak. A leghelyesebb látpont, amely nincs se kint, se bent – a karzat. De ezt nem szabad kimondani, mert azt, aki kimondja, örökre a karzaton hagyják.
Hiába rázza fejét a t. miniszterelnök úr. (Zaj, ellentmondások a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, ha nem jól látom.
Beismerem különben, hogy vannak a könyvben csípős megjegyzések és vágások minden oldalra, de egyik sem származik ellenszenvből. Nem a képviselőket üldözöm én t. Ház, és nem a korrupciót (élénk helyeslés), hanem csak az unalmat...
Dicsérni általában kellemesebb, mint csipkelődni, de határozottan érdekem ellen van. Kipróbáltam már a két metódust a képviselő urakon.
Egy ideig gúnyolódva tehetségteleneknek rajzoltam egyeseket s én magam látszottam ekkor tehetségesnek.
Máskor csupa bölcseket faragtam a képviselő urakból, s ekkor mindenki engem nézett bolondnak.
Egyszóval nehéz megélni a t. Házzal úgy, hogy a Ház is egészen okos maradjon, én pedig ne maradjak egészen unalmas.
Van szerencsém tehát a körülményekre való tekintettel a következő határozati javaslatot benyújtani:
Mondja ki a Ház, hogy senkinek sem szabad megharagudni.
