A TEGNAPI BÁL
A TEGNAPI BÁL
A bécsiek orra le van eresztve. Ez idén Budapesten kezdte meg az udvar a téli ünnepélyeit.
Mégpedig mindjárt egy nagyszabású bállal, ahol annyi sok ember, főúr és hölgy volt jelen, hogy – több is volt eggyel.
Ezernégyszáz személyt híttak meg, köztük az egész képviselőházat.
Szalay Imréről az az adoma keringett, hogy a meghívás a váci fogházban érte, sietett is magát levélben kimenteni a főudvarmesteri hivatalnál: »szívesen elmennék, de a profósz nem ereszt«.
Ami fényes, szemkápráztató az »Ezeregy éjszaká«-ban le van írva, az itt mind a valóságban volt meg – csakhogy magyarban. A kócsagos kalpagokon a boglárok, a drágaköves mentekötők, a festői atillák és menték. De ami legdrágább, azt mind az asszonyokra rakták. A csillárok fénye megtört a gyémántok és smaragdok ragyogásán.
De a legszebb gyémánt maga a trónörökösné volt szép, nemes, üde arcával, smaragdszínű uszályos ruhájával. Körülötte láttuk arisztokráciánk fiatal hölgyeit, bájosabbnál bájosabbakat.
A királyné körül ellenben az ország nagyasszonyai forogtak.
Őfelsége szürke-kék selyembrokát ruhát viselt, arany hímzésű csipkesávollyal; csipkedíszítésű zöld bársony toalett emelte az Izabella hercegnő arányos alakját. A zöld szín dominált az este. A szép Katinka grófnő is azt viselte. Coburg hercegné megtartotta most is az ő kedvenc színét, a rózsaszínt. Illett is délceg magas termetére. A »legmagyarabb főhercegné«, Klotild ellenben haragospiros selyemruhát viselt.
A szín mindegy volt, mert képviselve volt ott most a szivárvány minden színe (Károlyi Istvánnénak olajbarna, gróf Andrássy Gézánénak sárga volt a ruhája), elmaradhatatlan csak a pazar csipkedíszítés volt, némely ruhát teljesen beborított a csipke, s fejéknek színes lengő tolldísz volt az uralkodó. A leányok egytől egyig fehér ruhában jelentek meg.
A meghívottak közül kevesen maradtak ki, úgyhogy a palota termei ugyancsak szűkek lettek annyi vendég számára; alig lehetett mozogni, kivált a márványteremben.
Kilenc óráig idegenül hullámzott a roppant tömeg a nagy teremben.
Ekkor a pálcás urak megkoppantották spanyol ceremónia szerint a padozatot. A szárnyas ajtók megnyíltak, s belépett az udvar.
Mintegy félóráig tartott a bemutatás s a cercle, midőn őfelsége jelt adott a táncra, s hogy hely legyen a párok számára, az öregebbek kezdtek átszállinkózni a büfébe, hol hideg ételek és a szokásos udvari cukrocskák nagy tömegben voltak felhalmozva.
Öreg katonatisztek és képviselők legszívesebben ide húzódtak vissza. Itt is nagy tolongás volt. Pedig hátha még a főpapok is eljöttek volna, ők is a büfében lettek volna. A főpapok közül azonban, feltűnő volt, egy sem jelent meg az udvarnál. De ez nem volt olyan nagy baj, mint az, hogy szivarozni nem lehet. A lakájok csak németül beszéltek, József főherceg magyarul szólított meg egyet:
– Hozzon egy kis hideg sültet!
A lakáj fájdalmasan mosolygott, hogy nem érti.
– Hiszen ha csak az kell – mondá a főherceg –, tudok én németül is, ha nagyon megszorítanak!
A lapunk múlt számában leírt versengési történethez, hogy ugyanis ki fogadja újévkor őfelsége a királyné számára az újévi üdvözleteket, még a következő részleteket beszélték az udvari bálon.
B. Sennyey Pálnét azért illette volna ez a szerep, mert régi törvényeink szerint az országbíró viseli a legnagyobb méltóságot a király után, tehát ennek a neje kell, hogy képviselje a királynét.
De Szapáry Géza grófné is igényt tarthatott, mert az ő férje a magyar főudvarmester.
Kezdtek megakadni az emberek, hogy melyik legyen hát a kettő közül, s hivatták Tisza Kálmánt: »ebben adjon nekik tanácsot, ha igazán okos ember«.
Az udvarnál nem beszéltek napokig egyébről, mint hogy miképp fog ez eldőlni: Melyik lesz a kettő közül?
Így intézték a kérdést Tiszához is.
– Egyik sem – felelte volna hír szerint a miniszterelnök –, Sennyey Pálnét illetné e méltóság, mert régi törvényeink szerint csakugyan az országbíróság a legmagasabb polc a nádor után, ámde most már új törvények alapján élünk, s az új törvények szerint a miniszterelnökség a legmagasabb polc; az én feleségem azonban nem vágyik erre a kitüntetésre, tehát ne legyen sem az egyik, sem a másik, hanem neveztessék ki egy harmadik: Katinka grófnő.
S így lőn, hogy Katinka grófnő fogadta őfelsége nevében az újévi gratulációkat.
S így lőn, hogy Andrássy Gyula kiengesztelődött Tisza iránt, s kijelentette, hogy aki az ő feleségének ilyen nagy tisztelője és jóakarója, annak mégsem csinál oppozíciót a főrendiház reformálásánál.
Szép ez nagyon, csak igaz lenne!
