A BÉCSI HOSSZÚ HÉT
A BÉCSI HOSSZÚ HÉT
(Karcolat a delegációból)
Azért nevezem hosszú hétnek a delegációt, mert hosszú ideig kell itthon megböjtölni.
Egyébként sem valami lélekemelő, kivált minisztereinkre nézve, akik ott nádszékben ülnek szegények, zöld zsöllyék csak a közös minisztereknek jutnak.
Tudom, hogy nagy fantáziájú emberek mindég éltek. Azért gondolkozom el igen gyakran, ha keresztülmegyek a Bankgassen a Magyar Kúria mellett (mely körülbelül úgy néz ki, mint a budai régi országház), hogy akik építették, vajon eszükbe jutott-e, hogy itt valaha kurucivadékok fognak parlamenti gyűlést tartani ?
(Ha gondolták is, bizony csak úgy gondolták, hogy előbb egy Mátyás király támad, aki meghódítja Bécset.)
A delegációk noha már innen-onnan húszévesek lesznek még mindig nem mentek át a nép vérébe, hanem a nép vére az erősen belemegy a delegációkba.
Sőt nemcsak a vér, de a pénz is.
S még amellett olyan unalmasan minden esprit, lendület nélkül adják oda évenkint a Molochnak, ami a Moloché, hogy arról még karcolatot sem érdemes írni.
A delegáció összes története ebből áll minden évben:
Nehány jó ebéd és vacsora, amit a delegátusok emésztenek meg.
Nehány kérdés és nehány orákulumi felelet, melyet a publikum nem emészt meg.
Egy jó ötlet Andrássy Gyulától. (Minden évben.)
Egy kis indiszkréció a minisztertől. (Némely évben.)
S végre, mint ahogy a zsidó »hosszú nap«-on évenkint el szokott veszni egy ember, a delegációban is majd minden évben egy lélek elvész a delegátusok közül.
Az első áldozat volt Missics János – megszavazván a megszavazandókat, megtébolyodott.
Egy másik delegációban Rudich veszíté el elméjét.
A tavalyi delegációban a szegény Éber Nándoron ütött ki az elmekór.
Rettenetes adó az ! Minden évben elveszteni egyet jeleseink közül.
(Most értem már én, mért nem akar a szélsőbal bemenni a delegációba. )
*
Az idei delegáció sem különbözik a többiektől, legalább eddigelé nem.
A bankettek részben megvoltak, részben meglesznek, a kért költség szintén meglesz, az Andrássy gróf jó ötlete (kis gyertyákkal nem lehet nagy képet megvilágítani) megvan, s fájdalom, nem lehetetlen az a többi sem.
De azért, ha már itt vagyok Bécsben, gondoltam magamban, mégis megnézem az én kedves mamelukjaimat, hogy mit csinálnak. Éppen összes-ülés van.
Menjünk a Bankgasse felé, mely egyik legcsendesebb utcája Bécsnek máskor. Most élet és zsibongás van benne. Sűrűn robognak a fiákerek a két magyar palota elé, melynek homlokzatán ott csillog sárgarézből a magyar címer.
A volt magyar kancellária épületében ülésezik a delegáció. Puha szőnyeg borítja a széles kőlépcsőt, amelyen felhaladunk az első emeletre. No lám, mégis úr a magyar még Bécsben is. A szegény bécsi delegációnak az Akadémiát szokták kölcsönadni Pesten, a magyar a saját odújában huhogja le a kvótát.
Hanem mihelyt benyitunk, mégis látszik, hogy itt egy kicsit német világ van. Az előszobában ott függnek az összes Habsburg királyok. (Az Árpád királyok alkalmasint belepottyantak a vízbe, mikor áthozták őket a Lajtán.)
De hagyjuk itt őfelségeiket, és lépjünk be egyenesen a nagyterembe, melybe két ajtó visz : egyiken a delegáció tagjai mennek be, a másikon a közönség a karzatra, azazhogy karzat itt nincs, hanem csak egy külön rekeszték. (Vajon ott lesz-e Ivánka Zsigmond?) (Bezzeg a Haluskák nem járhatnak ide !) Gyönyörű terem ez. Sima fehérre mázolva, dús aranyozású faburkolattal. Azonkívül három pompás és értékes gobelin fedi a falakat. Általában az összes helyiségek rokokó stílben vannak tartva.
Balra ül az elnök, Haynald, finom mosolyával, kacéran rendezett ősz hajával. Emelvénye nincs (csak egy fokkal ül magasabban a többieknél), de csöngettyűje van, ámbár annak sem veszi hasznát, mert itt nincsenek »zajos elemek«. Csak a Szilágyi Dezső arcán látszik egy kis gunyoros keserűség. Az elnököt két oldalról a két jegyző környezi: Hegedüs Sándor és Rudnyánszky báró.
Előtte egy asztal áll: a delegáció asztala. E szerencsétlen asztal körül ülnek a közös miniszterek.
Az asztalfőn az almaképű Kálnoky gróf mereng, csak ezt az egyetlen szót tudván magyarul, hogy »von Kőröspatak«, körülötte az élénk Bylandt-Rheidt és a nagy hajú Kállay Béni.
Ott van még németnek oldalt, a bejáratnál Sterneck altengernagy, Pápay ezredes, Mérey és Falke, Barkássy törzskari őrnagy stb.
Farkasszemet néznek e labancokkal átellenben a magyar miniszterek. Tisza Kálmán a delegációk felé eső nádszéket foglalja el. Vele van Orczy Béla, Szapáry Gyula és Fejérváry Géza, aki most lát életében először delegációt. De nem találja valami mulatságosnak.
Pedig elég mulattató mixtum compositum.
Az első padokban a főrendek ülnek.
Ott virít gróf Andrássy Gyula első eminensnek, mert egészen iskolai berendezésre emlékeztet a terem, csak a fekete tábla hiányzik és a szivacs. (De ez aztán nagyon-nagyon hiányzik.) Andrássy mellett rokonszenves arcával s piros kikandikáló selyemkendőjével Tisza Lajos gróf diskurálgat Schlauch Lőrinccel. Erdődy István a padló zöld, virágos szőnyegén futkároztatja szemeit. Szapáry Géza, Andrássy Aladár, a Zichyekből kettő a második padban foglaltak helyet az ódivatú üvegcsillár alatt. Ez a pad a született főuraké.
Azok, akik nem születtek (Lukács és Kochmeister), a harmadik padba húzódtak szerényen a Falk Miksa védszárnyai alá.
A leghátulsó padban az ellenzék fészkelődik, Apponyi, Szilágyi és Gaál, elkülönözve a hű nyájtól.
Megvan itt kicsiben minden. Még az újságírók se hiányzanak, akik a rekeszték első padját foglalják el.
A folyosókat a »pipatórium« pótolja; csinos udvari helyiség, hol a delegátusok vidám traccsban felejtik a szomorú tanácskozási témákat. Büfé nincs, mert itt mindenki jól van lakva a közös miniszterekkel.
Egyszóval minden van itt, csak Göndöcs Benedek nincs, aki egy kis »derültség«-et csinálna.
De mondjunk már valamit az ülés lefolyásáról is.
A jegyzőkönyv felolvasása az első tárgy, de fájdalom, senki sem hallgatja. (Hja, nem minden bokorban teremnek a Csanádyak.)
Azután a szőke Rakovszky áll fel, s egy hosszabb beszédben ajánlja a hadügyi költségvetést. (Vajon mi történt volna ha úgy bolondjában azt találja mondani, hogy »nem ajánlom«? Hogy széledt volna szét az egész ármádia !)
A delegátusok jól lévén történetesen hangolva, négy szó kivételével elfogadták általánosságban. Mert hát olyan szépen beszélt mellette Rakovszky.
Hogy kiknek a szava volt az a négy szó, minek azt feszegetni.
Mert a kötekedő ember mindenütt megterem. S a kötekedő ember telhetetlen is.
A torzonborz Beöthy Ákos, csak azért, hogy ő is kérjen valamit, ha ők kérnek, egy új katonai büntetőtörvény életbeléptetése iránt interpellált.
Pápay ezredes eldünnyögte erre az orra alatt, hogy az új katonai büntetőtörvény meglesz nemsokára.
Eszerint mindent megkapunk, amit óhajtottunk, valamint ők is mindent megkapnak, amit óhajtottak.
Hacsak az nem csinál még valami fordulatot, hogy ma behítták póttagnak – Fackh Károlyt.
