A JÓKAI HELYREIGAZÍTÁSÁRÓL
A JÓKAI HELYREIGAZÍTÁSÁRÓL
A »Nemzet« esti lapja a következő »Helyreigazítás«-t közli Jókaitól.
A »Pesti Hírlap«-ban egy szenzációs párbeszéd van közölve őfensége Rudolf trónörökös és alólírott között az Osztrák–Magyar Monarchiáról szóló mű munkálatai fölött tartott ülés alkalmából, mely közleményre kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy az egész téves értesülésen alapszik. Őfensége az általam előterjesztett munkálatokból nemhogy a Rákóczi-harcok történetét, de soha egy sort sem törölt ki, nem is kifogásolt, és abban hazánk története minden fázisában a valósághoz és közszellemhez híven vázolva lesz egész a legújabb napokig. Hogy pedig a hazai közélet s abban a 48-iki korszak celebritásai művészi ábrázolásban helyet foglaljanak-e ezen Magyarországot ismertető nagy munkában ? Ez a kérdés régen túl van haladva. – Azon állítólagos párbeszédnél a rajzok bemutatása alkalmával őfensége a trónörökös jelen sem volt, s az egész párbeszéd nem történt meg semmi alkalommal.
Ha az ember meggondolja, hogy Jókai a legilletékesebb megmondani egy vele lefolyt párbeszédről, hogy az »egész nem történt meg semmi alkalommal«, igazán lehetetlenné válik a cáfolat. Ez ellen nem lehet apelláta.
Hanem beszélni még mindig lehet róla.
Nem kívánjuk ugyan felhozni, hogy egy-egy értekezletnek a párbeszédei, még a sztenográf ceruzája alatt is sokat vesztenek, s igen sokszor megesik hogy a gyorsírói jegyzeteket elolvasva, az ember fölkiált: »Hiszen nem ez történt !« Csak valamit kell valahol elhibázni; más világítás mellett más-más színe van ugyanannak a falevélnek.
Hátha még csak amúgy, emlékezet után mond el valaki párbeszédet, németből fordítva (mert ezek az értekezletek alkalmasint nem a Rákócziak nyelvén folynak), s ettől a valakitől hallja azután egy olyan valaki, aki azokat a szerkesztőséggel közli, mert elég érdekesek a nagyközönség számára.
De a haloványodás processzusa még itt sem ér véget, a II. Valakinek a leírását élénkebb formába átírja egy III. Valaki, s csak akkor lát napvilágot a cikk.
Most jön azután a bonyodalom.
Előáll az I. Valaki (aki persze a legnagyobb valaki), és az új formában nem ösmer rá a saját előadására, egy helyreigazítást ír, de az nem annyira helyreigazítás, hanem ahogy vesszük, vagy több, vagy kevesebb, mert nem igazít helyre semmit, hanem azt mondja: semmi sem történt ebből.
A publikumnak könnyű dolog ez; ő az I. Valakinek hisz most már. Mert neki csak egy valakije van.
De mit csináljon a III. Valaki ?
Neki egy II. Valakije is van; akinek szilárdul hitt tegnapelőtt, mert leírta utána a királyfi értekezletét.
Ám ejtsen el hát kettőnket ebben a kérdésben az olvasóközönség, nem bánom, sőt úgy is tartom azt illendőnek, de én magam nem ejthetem el a II. Valakimet, s bevárom a megjelenő köteteket, igaz lesz-e, amit a »Pesti Hírlap« tárcája írt.
Benne lesz-e a »Rákóczi hadászata« (stratégia), nem lesz-e benne annak a német tudósnak a januártól decemberig szortírozott népismei coctuma, nem lesz-e benne a Kossuth portréja (több forradalmi nevezetességekkel egy képen), nem lesz-e ott a bécsi forradalomból egy alak a barikádokon, egy szóval mindaz az utolsó pontig, ami mint lényeg a »Pesti Hírlap« tegnapi tárcájában párbeszéd alakba volt öntve ?
És ha nem lesz igazam (ne is legyen, kívánom), akkor erre a tárgyra visszatérek, ünnepélyesen beösmerni, hogy udvari titkokat nem tudok.
Amivel ugyan nem törődném kivált akkor, ha olyan nagy író volnék, mint Jókai Mór. Sőt tán még őrizkedném is tőlük. Mert az énekesmadár, nem tudom miért nem, de sohasem száll a diófára.
