A NAP ESEMÉNYEI
A NAP ESEMÉNYEI
A mesterinas gyerekeknek sohasem volt annyi tanulnivalójuk, mint az idén. Először jött a »Hoch«, aztán a »Nazdar«, majd kipöndörödött hosszabbra »Vive la France!« most pedig legújabban »Niech zsije Polszka !« lett belőle.
A vendég ki nem fogy. Minduntalan más-más nemzetek tisztelik meg szerény tűzhelyünket.
Igaz, hogy már mi is megszoktuk s nemrég úgy tettünk a franciákkal, mint a szécsényi barátok, kik annyira beleszoktak a vendégeskedésbe, hogy mikor magától nem jött senki a klastromba, pénzért fogadtak vendéget. (Egy rénusi forintért hogyne akadt volna vállalkozó ? )
Nem tudom, itt is megvolt-e az a titkos motívum, ami a barátoknál. Mert a barátoknál úgy állott a dolog, hogy ami kor vendég volt, akkor ad libitum járt ki az ital, ha pedig vendég nem volt, egy meszellyel kellett beérni.
Hiszen az igaz, hogy sok delícia van az ilyen mulatságokban, hanem vannak aztán hátrányai is.
A Lermina-féle cikkeket értem ezalatt, amiken különben nem csodálkozom, mert ha vendég van a háznál, mindig valami excentrikus dologgal szeretjük mulattatni. A múltkor én vittem el egy külföldi urat vidéki úri házhoz, ahol, mondhatom, szívesen fogadták, tejbe-vajba fürösztötték.
A külföldi ember el volt ragadtatva a finom ételektől, a komforttól, a háziasszony szeretetreméltóságától, de hát a háziúr még többet akart az ő nemzeties túlzás-hajhászatában s az ebéd végén megsúgta nekem, hogy »no, most következik aztán a meglepetés«.
S ezzel intett a szemöldökével az asztal végén ülő jogász fiának, aki egyszerre elkezdett visítani, mint a malac, majd röfögni, mint az öreg disznó, oly élethíven, hogy meg lehetett azon pukkadni.
Az atya szemei büszkén pihentek a gyereken.
– Olyan jó ez – mondá, miközben a könnyei potyogtak a nevetéstől –, hogy többet ér egy színdarabnál ! Most már produkáld, fiacskám, a távoli kutyaugatást !
Délután egy másik úri házhoz kerültünk, ahol szintén mutatni kellett valamit a vendégnek. Igaz, hogy ott volt a szép angolkert, a kitűnően felszerelt istálló, de hisz olyat ugyan láthatott eleget – gondolta a földesúr –, hanem itt van a Peták cigány, akit félig meztelenül behoztak a szalonba, adtak neki egy sást, amit Peták a szájához tapasztott, s elfújta rajta az »Ördög Róbert« operát.
Magunkra vessünk, ha aztán sok bolondot írnak felőlünk.
De a Lermina-féle ismertetéseken kívül is van még egy kellemetlen oldala a vendéglátásoknak – a fogadtatási kontók.
Mert a testvéri csókok se olcsók már, a fogadtatás előkészítése, a bankett, a parádé sok pénzt emésztenek el. Elunták a rengeteg kiadást, mely a kiállítási bizottság zsebére megy, s azon tanácskoztak, miképp kellene a lengyeleket jól fogadni, de mégis úgy, hogy pénzbe ne kerüljön.
Zichy Jenő leleményes fej, van invenciója.
– Híreszteljük el, uraim, hogy a lengyeleket a kormány nem látja szívesen.
Elhíresztelték, s kitűnt, hogy Zichy jól számított. A nagyközönség, mely meglehetős közömbösen nézte a többi vendéget, most megmozdult.
– Mit ? A kormány nem akarja a lengyeleket ! Hát majd akarjuk őket mi !
S fogadta őket tegnap Pest egész lakossága oly igazi lelkesedéssel, oly impozáns módon, hogy a szofták óta nem láttunk hasonlót.
*
A bécsiek sörözni jöttek ide, a csehek panaszkodni, a franciák dicsekedni, a lengyelek pedig sírni.
És ez jól van így. Egy kis szomorúság már ránk fér. Mert a nap többi eseményei mind vígak.
Szentgyörgyi Imre, az új államtitkár, míg bíró volt, sokszor hangoztatta, hogy a magyar bírákat ki kellene vetkőztetni eddigi formájukból, mert így nem megy, s neki van is erre nézve eszméje.
Pauler kineveztette államtitkárnak, hogy lássuk hát azt az eszmét, mert a judikatúra csakugyan nem jó.
S Szentgyörgyi most előállt a nagyszabású eszméjével.
(Azért is nagyszabású, mert mindenekelőtt szabók kellenek hozzá.)
Az új államtitkár uniformist akar adatni a bírákra.
– Majd meglátja, excellenciád, mindjárt jobban fognak kinézni.
– De hát az ítéletek, államtitkár úr?
Szentgyörgyi úr vállat vont.
– Hja, az ítéleteket nem én csinálom, de ők. Én csak azt ígértem, hogy kivetkőztetem eddigi formájukból. Ezt ígértem, de többet teszek, már fel is öltöztetem.
*
A másik víg esemény a Podmaniczky Frigyes belső titkos tanácsossága.
Azért víg, mert senki sem sajnálkozik amiatt a nemes bárón.
Hiszen ha tízévi intendánsság nem bírta szegényt megölni – hát ez sem fog neki ártani.
A legislegvígabb eseményt azonban mégis a cikkem végire hagytam, s ez a Gyomáról és Vácról érkezett politikai hímenhír, mely szerint házasság készülődik a habarékpárt és a függetlenségi párt között.
Elveszi Nagy Pál Kis Pálnét,
Az egyiknek bögréje van,
A másiknak gyújtója van,
Összeteszik amijök van.
Az egyiknek bögréje van,
A másiknak gyújtója van,
Összeteszik amijök van.
A habarékpártnak ugyanis pénze van, a függetlenségi pártnak pedig népszerűsége van.
Áldást kívánunk a szép frigyre !
Menyegző után az új pár hidegebb éghajlat alá utazik.
