VI. Az instrukció
VI. Az instrukció
Könnyű a parlamentben szónokolni, mert ott sokszor csak a sztenografusoknak beszél az ember. Azok pedig nem bánják, akármit beszél, csak ne sebesen beszéljen. (A sztenografus olyan, mint a vak ember, mindent hall, de nem lát semmit.)
Hanem a választók előtt beszélni (kivált, ha olyan intelligensek, mint a szentgyörgyi székelyek), nem tréfadolog. Azok nemcsak felfognak minden szót, hanem egyszersmind ügyelnek minden mozdulatra. Nyolcszáz fürkésző és kritizáló szem mered a képviselőre. A Házban a különben is kifáradt figyelem százfele oszlik, itt az egész figyelem egy ember felé központosul. A Házban már tudják, hogy az ember csak azért beszél, hogy ne hallgasson, itt még hiszik, hogy azért beszél, mert mondanivalója van.
Pedig mi mindanivalója lehetne, én istenem? Ha jót mond, honnan vegye? A »generális« ládájában nincs annyi pogácsa, hogy minden legénynek útravalót adjon belőle. Ha ígér, hogy teljesíti ? Mert nem minden képviselő szólhat olyan hatalmasan, mint egykor Andrássy Gyula: »ígérni nehéz, megtartani könnyű«.
Itt folyton a tojásokon kell táncolni.
Hanem azért az én képviselőm pompás beszédet mondott úgy alakban, mint tartalomban. Túlságos pátoszát ez egyszer elhagyta. Úgy beszélt, mint egy kis Pitt, művészi előadásban csoportosítva a székelyföld érdekeit, hogy mi volna jó, ha volna.
Teljes volt a siker, fölharsogott a lelkes éljen, s ezzel most már vége lett volna a beszámolónak, ha a székelyek közt nem volnának olyan fogas politikusok, aminők vannak.
Kiállott egy székely választó, s kifejtve, mennyire fokozódott bizalmuk a képviselő iránt (s ez valóban így volt, ritkán láttam oly osztatlan és impozáns szeretetet, mint aminőben az én útitársam részesült hálás székelyei között), méltányolta mindazt, amit már eddig tett, s azzal belenyúlt a zsebébe. Nekem úgy rémlett, mintha a bicskáját keresné, s ezt a bicskát a következő percben az Apponyi gróf szívébe döfné a dél-magyarországi útja miatt. Oly disztingvált modorban végzett vele, s mégis oly élesen, hogy bármely kiválóbb államférfitől bravúr-vágás lett volna.
Az Apponyi gróf párolgó vére fölött újabb étvágyat kapott, s így szólt:
– Kívánjuk a képviselő úrtól, hogy szólaljon fel a nemzetiségi törvény eltörlése iránt.
Helyeslő zúgás követte szavait.
– Továbbá kívánjuk – folytatá –, hogy mikor a romániai vámszerződés fog a Házban tárgyaltatni, a képviselő úr egyenesen ellene szavazzon !
Ezt is helyeslés fogadta minden oldalról.
S így ment ez pontról pontra. Mindazon kérdésekre, amiket a képviselő érintett, egyszeribe megvolt a válasz a leghatározottabb instrukció alakjában.
Elhűlt bennem a vér.
Üm, ki lehet az, aki ilyen diplomatikus módon ellenzékeskedik, hogy előbb agyonüti a kormány ellenfelét, Apponyit, s aztán megy neki a kormánynak? Mert az ügyetlen ember úgy ellenzékeskednék, hogy Apponyit élve hagyná. De ez egy magasabb iskola !
Hát ki lehetett volna más, mint egy volt mameluk képviselő.
Csak az tud ilyen ügyesen követelni.
Komolyan meg voltam ijedve, hogy mit fog most már az én képviselőm csinálni. Hogy megy haza ezzel az instrukcióval?
Ezzel egy kicsit elkéstek a székelyek. 1885-ben már nem járja az instrukció.
Egy választó, aki jobbról ült mellettem, odasúgott a fülembe :
– Nagy segítség lesz ez, instálom, a képviselőnknek.
– Hogyhogy ? – kérdém megütődve.
– Legalább megtudja Tisza, mennyire szorítják a választói, s könnyebb leszen a működése. Hát azért mondom, hogy nagyot segített rajta ez az instrukció.
– Igaza van – mondám, mert igaza is volt.
Alighogy belenyugodtam abba, mekkora jótétemény történt az én jó útitársammal, odaszól hozzám egy másik választó :
– No iszen, bétett ez a dolog a mi képviselőnknek.
– Hogyhogy ? – kérdém megütődve.
– Hiszen, instálom, ha ezt az instrukciót bétartja, ott gyűlik meg a baja, ha pedig bé nem tartja, itt gyűlik meg a baja.
– Igaza van – mondám, mert ennek is igaza volt.
(S ezért tartom én-bolond dolognak a politikát, mert két homlokegyenest ellenkező állításból mind a kettő igazságszámba mehet. )
*
Az olvasó természetesen kíváncsi rá, miképp vágta ki magát ebből a galyibából az én útitársam.
Ne tessék megijedni: egy politikus sohasem jön zavarba a ciklus közepén.
Azt mondta, hogy a tisztelt fölszólalóval némelyekben egyetért.
De hogy mik azok a némelyek, azt magánál tartotta. Azt érintetlenül hoztuk haza az instrukció helyett.
