HOGY NEVEZIK KI A TITKOS TANÁCSOSOKAT?
HOGY NEVEZIK KI A TITKOS TANÁCSOSOKAT?
Báró Bánffy Sámuel és báró Kemény János valami közügyben egy nagyon magas állású bécsi egyéniséghez voltak küldve, akinek előre be volt jelentve, hogy a kiküldöttek név szerint b. Bánffy Sámuel orsz. képviselő, valóságos belső titkos tanácsos és báró Kemény János orsz. képviselő.
De a magas állású egyéniségnél minduntalan János bárót szólították excellenciásnak (nyilván mert őbelőle nézett ki a nagyobb rang), amit tűrt egy darabig a »fejedelem«, de utoljára is megsokallta.
– Engem összetéveszteni méltóztatik.
– Hogyan? Excellenciád, ha nem csalódom, báró Bánffy ?
– Nem, én báró Kemény vagyok.
– Ah ! – szólt a nagyúr, s rögtön elpanaszolta a környezetének gúnyosan, hogy az egyik magyar úr milyen hiú; bizonyosan el volt tévesztve az ebéd-meghívón a cím, s legott utasította az udvarmesterét, hogy ezentúl a másik névhez tegye az excellenciás címet. S lőn, hogy a több napig tartó tárgyalás alatt nemcsak szóbeszédben szólították kegyelmesnek Keményt, hanem a meghívó borítékán is ott pompázott: »Báró Kemény János, belső titkos tanácsosnak«.
Abba szaladt bele az ország legszerényebb embere, amitől legjobban óvakodék.
Történt, hogy éppen ebben az időben érkezett fel Bécsbe Tisza, s keresvén Kemény Jánost, véletlenül látta a kapusnál a neki szóló levelet.
– Ej, ej, János – tréfálódzék az elnök miniszter – hát ilyen ember vagy te, hogy Bécsben kiadod magad udvari embernek, otthon Erdélyben pedig játszod a kurucot. No, szépen vagyunk.
A fejedelem elpanaszolta miként járt, hogy Bánffy Sámuel a szerencsétlensége, akiről sehogy sem akarják elhinni, hogy titkos tanácsos.
– De tudod-e, hogy ez kriminális dolog – kötekedett a miniszterelnök.
– Ha kriminális, akkor azt fogd pörbe, aki írta.
– Az nem vétkes, mert nézd meg csak jól a levélcímet, nincs ott hogy valóságos belső titkos tanácsos. A »valóságos« szót kihagyták, tehát tudják, hogy nem vagy valóságos.
Kemény János egész komolyan vette e kis tévedést.
– Eleget bosszant magamat is. Nem szeretem az ilyenféléket, légy hát szíves, kérlek, segíts a dolgon. Én már restellek ismételve szólni.
Tisza elmosolyodott.
– Jól van, jól. Hát majd csak kisegítlek, János.
S még azon a héten megírta a »fejedelem« tudta nélkül a felterjesztést a Kemény János titkos tanácsossá való kinevezése iránt.
De mivelhogy Kemény János tulajdonképpen csak fele Szontagh Pálnak, és csak ketten tesznek ki egy egész embert (igaz, hogy aztán ez az egész ember kitesz száz embert), ezt a nagy barátságot nem lehetett egy »kegyelmes« címmel kegyetlenül összetépni.
Mert az, aki nem lett volna titkos tanácsos közülök, okvetlenül fumigálta volna a másikat, amelyik titkos tanácsos lett.
Ezért azután felterjesztette Tisza Kálmán a felségnek Kemény János kedveért Szontagh Pált is.
A folyosón pedig, ahol ezt a történetet imígyen kikomponálták, ugyanakkor kifundáltak egy másik történetet is, amelyben ugyanazon indokokból bár, de megfordítva a Szontagh Pál kedveért nevezték ki »kegyelmes«-nek Kemény Jánost.
Hiszen – elbeszélem még én azt is egyszer – noha csak az egyik lehet igaz belőlük.
De hogy melyik, annak sohasem szabad kitudódni.
