KI AZ A MIXICH KÁLMÁN?
KI AZ A MIXICH KÁLMÁN?
(Igaz történet)
Midőn a főrendi tagok kinevezése Megjelent a hivatalos lapban, mindenki azzal a kérdéssel tette le a lapot: »Ki lehet az a Mixich Kálmán?« Az emberek, akik aznap találkoztak, már a kézszorításnál tudakolták: »Ki az a Mixich, kérem?«
Senki sem tudta megmondani. De talán Takács Lajos mégis tudja. Takács Lajos egyetemi tanár tudvalevőleg arról híres, hogy minden úriemberrel pertu van Magyarországon. Takács a leghíresebb férfiú lett egyszerre; de amint előkerült, kereken kijelentette, hogy azt a nevet még sohasem hallotta.
A nagy kérdőjel még mindig ott függött a levegőben. Végre akadtak olyanok, akik meg merték kérdezni magától a miniszterelnöktől, ki legyen Mixich Kálmán.
– Hát az bizony egy horvát nagybirtokos, derék ember, jó magyar hazafi, aki főispán is volt valamikor. Egyébiránt leginkább a »Kálmán« neve miatt neveztem ki, hogy három Kálmán legyen.
De ezt tízszer, tizenkétszer is megkérdezték Tiszától, úgyhogy végre is megunta a sok magyarázgatást, látván, hogy senkit sem győz meg, s bizonyos kétely még mindig fönnmarad, mely kiérzik a kíváncsiak mosolyából.
Aztán alkalmasint azt is észrevette, hogy a kérdezősködéseknek a fele kötekedési malícia, s midőn nemrég egyik mágnás barátja kérdezé Mixich kilétét, a miniszterelnök végre kirukkolt a színnel.
– Jól van, elmondom hát neked őszintén, ki az a Mixich Kálmán.
– No, arra kíváncsi vagyok.
– De csak azon föltétel alatt közlöm veled, ha szavadat adod rá, hogy el nem árulod…
– Itt a kezem.
– Mert státustitok rejlik alatta.
Az illető mágnás kevélyen emelte fel fejét. Hiszen egész életében az után nyargal, hogy egy státustitkot bízzanak rá. Milyen édes dolog lehet egy titkot tudni, s lenézni a többi embereket, akik most már ennélfogva mindnyájan kevesebbet tudnak nálánál.
(Pedig még egy félóra előtt ő tudott kevesebbet mindnyájánál.)
– Nos hát ki ő ? – kérdé lihegve, suttogó hangon. – Mixich mind a harminc kinevezett közt a legtöbbet ér…, ő a legmegbecsülhetlenebb.
– Az ördögbe is ! Alkalmilag hát ösmertess meg e derék férfiúval.
– Azt nem tehetem, mert ő nem létezik – mondja Tisza.
– Hogyan, nem létezik, s te ezt tudtad ?
– Természetesen, sőt én magam gondoltam ki e nevet is.
– De ez képtelenség ! Hogy lehet akkor a legmegbecsülhetlenebb a harminc között, s mi célból neveztél volna ki nem létező embert ?
– Mi célból? Hiszen éppen ebben van a státustitok, ez az a bizonyos taktika, amiben ti ellenzékiek engem olyan erősnek találtok.
– Hogyhogy ?
– Hát úgy, barátom, hogy nekem örökösen szükségem van egy üres helyre. Hiszen tudod, hogy ezerféle eset adhatja elő magát, mikor valakit elő kell vennem, akire nem is gondoltam, akire momentán van szükségem, nemde igaz ?
– Ez tökéletesen igaz.
– Nos, tegyük fel, hogy a szükséges ember megvan, de nincsen meg a hely, ahova állítsam. Azért szoktam csinálni magamnak »fenntartott helyeket«.
– Igaz, igaz… Az orfeumban is vannak olyan fenntartott helyek.
– De amint látod, harminc tagot okvetlenül ki kellett neveznem, a törvény rendeli, hogy harminc legyen, se kevesebbet nem lehet, sem többet. Hát már most mit csináljak, hogy a »fenntartott hely« meglegyen, hanem az ellenzék mégse lássa? Hívatom Beöthy Algernont: »Mit gondolsz, Aldzsi, mit csináljunk?« Aldzsinak legott ötlete támad, hogy legjobb lesz egy komponált nevet tenni be a harmincak közé.
– Igaz, de hát most hogy lesz az hát ?
– Hogy lesz ? Ej, hát nem bírod kitalálni ? Mixich nem létezik. Mihelyt szükségem van a helyre, az azonnal betölthetővé válik, mindössze egy hír kell hozzá a »Nemzet«-ben, hogy Mixich Kálmán meghalt Stíriában vagy Emsben. Ez az, barátom ! Egy ember, aki akkor hal meg, amikor a miniszterelnök akarja, megbecsülhetetlen.
– Értem – szólt elálmélkodva a született főrendi. – Csakugyan Bismarck vagy, kegyelmes uram.
– S látod ez humánus intézkedés. Törökországban tényleg megölik az egyik basát, hogy egy másiknak csináljanak helyet. A halál nélkül nem lehet kormányozni, édes barátom. Csakhogy a halált is rá lehet szedni, ha az ember gondolkozik fölötte… De el ne mondd, kérlek, senkinek.
Így sült ki Mixich Kálmán kiléte, de ha elolvasták, ne mondják el, kérem, senkinek.
