A KIRÁLY NEVE
A KIRÁLY NEVE
Önök persze nem hallották Iszákovics Milán hírét? Igaz, még nem beszélt – de éppen ezért érdemli meg a különösebb érdeklődést.
Iszákovics Milán különben is a legszeretetreméltóbb és legudvariasabb képviselő, aki valaha immunitást viselt.
Ő az, aki legmelegebben tud kezet fogni, aki a legnyájasabb arcot tudja vágni. (Eleget igyekszik tőle eltanulni Fenyvessy Ferenc). Iszákovics Milán mindenkinek jóakarója, mindenkivel együtt sír, együtt örül, és együtt mulat.
Nevezetes tulajdonsága mégis csak az, hogy Iszákovics.
Ennél már csak egy nevezetesebb van: az hogy Milán.
Mivel már mondtam, milyen felette udvarias ember, mindenki el fogja hinni azon szokását, hogy minden embernek tudja a neve napját, kinevezését. Egyéb nem is igen történik már mai napság az emberekkel, mint hogy a neve napjukat és a kinevezésüket várják. A névnap biztosabb, a kinevezés kedvesebb.
De Iszákovics is kedves és biztos. Igenis biztos, hogy ő gratulálja meg az embert elsőbben. A hivatalos lap és a kalendarium elfelejtheti, egyik a névnapot közölni, a másik a kinevezést, de Iszákovics nem felejti el a gratulációt – arra mérget lehet venni. Az ő sürgönye kimaradhatlan az örvendetes események alkalmából.
Így történt, hogy a minap egy képviselő-celebritásnak volt a névnapja. Kevesen vették észre, csak éppen a tarokkpartnerei, mert a barátságot a képviselők közt nem az elvek szülik, hanem a tarokk. A partnerek gratuláltak neki a folyosón, ki versben, ki prózában, s ezzel vége lett volna a sollemnitasnak, ha egyszerre nem érkezik egy sürgöny.
Fölbontja és elképed:
Névnapodra őszinte üdvözletemet küldőm
| Milán. |
Az illető képviselő éppen a Ház folyosóján volt, mikor a sürgönyt kapta. Elhalványodék örömében, s rögtön dicsekszik a szomszédjainak:
– Képzeljétek, urak, a szerb király őfelsége meggratulált.
A hír futótűzként terjed a folyosón, s jönnek sorba a gratulánsok, akik a szerb király gratulációját gratulálják meg.
– Ez azt jelenti, hogy te leszel a szerb követ.
– Kétségkívül jelent valamit.
A boldogtalan celebritás eközben, amint a sürgöny tartalma felett merengne, észreveszi, hogy Szabadkáról van keltezve.
– De mit keres most Szabadkán a szerb király?
– A szerb király nincs most Szabadkán.
– Lehetetlen! Ott kell lennie.
Nosza megy a sürgöny hirtelen Szabadkára, hogy ott időzik-e most őfelsége a szerb király.
Szabadkáról visszafelelik, hogy a színét sem látták: ha csak inkognitó nem járt volna arra…
Persze, hogy inkognitó járt arra.
Ebben a hitben volt a celebritás két hétig, s azon reményben, hogy ő lesz a belgrádi követ, midőn egy nap megérkezik Iszákovics, és találkoznak a folyosón.
– Megkaptad, kedves bátyám, a sürgönyömet? – kérdi Iszákovics.
– Nem kaptam én, kedves barátom, egy betűt sem. Miféle sürgönyt kaptam volna?
– Ejh, hát gratuláltam neked.
– Te? Nekem? Mikor?
– A múltkor, Szabadkáról.
A celebritás rémítő arcot vág.
– Hát miféle nevet írtál te a sürgöny alá?…
– A saját nevemet.
– A saját nevedet? Hát, kérlek, hogy is hívnak téged?
– Ejnye, nem tudod? Iszákovics Milánnak.
A celebritás dühösen harapott ajkaiba:
– Szeretném hátba verni azt a papot, aki keresztelt. Szépen bolonddá tettél engem…
*
…Így történt az ma három hete. Megírtam volna már előbb is, de az illető celebritás nagyon megkért, hogy ne tegyem, nehogy megtudja – a szerb király.
Kért, várjak a történettel alkalmasabb időre.
Vártam is egy darabig, hogy tán csak detronizálják vagy Milán királyt, vagy pedig nagy dikciót mond Iszákovics Milán, s a téma alkalomszerűvé válik.
De sem az egyik, sem a másik. Kénytelen voltam nyilvánosságra hozni a dolgot már a morálja végett is: hogy király nevét hiába föl ne vedd.
Bizony restellhetik azok, akik Iszákovics Milánt a keresztvízre tartották.
