II. Útközben a Házba
II. Útközben a Házba
Ha öt napi betegség után visszatér az ember valahová, kivált ha betegsége alatt a »Pesti Napló«-t olvasta (mert az a beteg dzsentrinek való lap), minden új neki, azt hiszi, minden megváltozott.
Én is abban a félelemben tartottam a Sándor utcába, hogy azóta már talán el is árulták az országot Tisza Kálmánék.
Nem, nem, a trikolór még ott leng, s a horvát zászló csapkodja alulról…
A Múzeum jégmezőin két alak jár suttogva, az egyik vállas, erős, mint egy Herkules, a másik összegörnyedt aggastyán, hosszú ősz fürtökkel s bagolyszemekkel, mint a rém. A pajkos játszó gyerekek ijedten futnak el előle.
Az egyik alak Szilágyi Dezső, a másik Sennyey Pál.
A zempléni verebek ott ugrálnak, csipogva a zúzmarás törpe fákon, mintha belebeszélnének a két státusférfiú suttogásába.
(Hm… Ebből még lehet valamikor karcolat! )
De benn a folyosón csakugyan árulásról beszélnek. Honvéd-viselt képviselők feszegetik még mindig: áruló volt-e Görgey vagy sem?
– Ugyan mi az ördögöt árult volna el az a Görgey? – rikácsolja egy hang, egy öreg ezredes, aki Radvánszky Károllyal szokott bejárni. – Csodálom Görgeyt, hogy nem úgy védekezik, mint Türr Pista…
– Hogy védekezett Türr Pista?
– Egyszer azzal gyanúsította őt az olasz-magyar légió, hogy elárulta a légiót. Türr Pista méregbe jött., s kirukkoltatván maga elé a csapatot, így szólt hozzájok: »Azt állítjátok, elárultalak. Ugyan mondjatok hát nekem valakit, akinek ti megértek őt forintot?«
A folyosó, büfé élénk, mint egy kaptár, lármája harmonikus zümmögéssé olvad össze. Derültség, vidám kacaj cseng mindenünnen. Maga a generális is ott künn van, s cercle-t tart. Az alvezérek sűrű csoportban keringnek előtte, néha egy-egy közlegényt is megszólít, s vállon tapogatja. A cigarettli-füst, mely vastag, tömött rétegben szövődik szürke vászonná, reszketve a játszadozó téli napsugárban, ambrózia-illat annak, akit a miniszterelnök megszólított.
Az elnöki szoba felől tömjénfüst árad szét. a helyiségekbe. Egy szolga van megbízva a füstöléssel. Az egyik illat birokra száll a másikkal. A kálvinisták kényelmetlenül szaglálóznak, Kiss Albert fejvakarva panaszkodik: »Ejnye, be idegenszerű levegő van itt ma«.
Én a tömjénfüstről mindjárt eltaláltam, hogy valami egyházi vita lehet odabent.
Hát csakugyan az!
Hogy megváltozott azóta a mező!
Hol van Széchenyi? Vajh, hol vannak az Olay-ok?
A csöngettyű hívogatólag csilingel belülről.
Siessünk a terembe! Kezdődik az előadás!
