ANDRÁSSY GYULA ÉS AZ ADOMÁJA
ANDRÁSSY GYULA ÉS AZ ADOMÁJA
Megszűntek a bálok és piknikek, a jég is elfogyott a városligeti tavon. Andrássy Gyula tehát elkezdte magát unni.
Az emberek már azt hitték, hogy neki teljesen elegendő a múlt nimbusza. De nem volt úgy.
Andrássy Gyula úgy tett, mint az aggastyánok, kik egész életüket harcban töltötték, s kedvet kapnak még egyszer életükben lóra ülni.
Felült a lóra még egyszer, s úgy képzeli, hogy ő most már a régi hős, ki féken tartja, délcegen üli a kevély lovat.
Ohó, kegyelmes uram, ön sem a régi, a ló sem a régi. Ez egy göthös, pókos jószág, nem az erős paripa, mely hajdan vitte a nyergében. Ez nem nagy dolog. És ez is csak úgy véletlenül került excellenciád alá.
Hanem az mindegy, a mi szép, hamuzsír színű Andrássy Gyulánk, ahogy úgy, de végre még egyszer vezér lett.
Tábort szerzett? Dehogy! A tábor megvolt, s ő alkalmasint beajánlkozott vezérnek, mint az egyszeri úrfi a verbunkosoknál, hogy »vegyenek be kegyelmetek hadnagynak«.
Bevették hadnagynak, s ő felvette az uniformist, amit a többiek viseltek.
Hanem ez az uniformis nem egészen méltó hozzá, s tönkretette neki azt, ami legbecsesebbje volt – a múlt nimbuszát.
Halljuk, hogy az egyik magánértekezleten, ahol tea és szivar mellett ő vezetett, erősen kívánta megkötni a Tisza kezeit az iránt is, hogy kiket nevezhessen ki a főrendiházba. Nehogy literátus ember kerüljön oda be (ki hitte volna ezt Andrássyról? ), akképp próbálta körvonalozni a méltóságos kívánságot, hogy csak olyan érdemeket szerzett honpolgárok legyenek a kormány által kinevezhetők, akik külsőleg is díszére válnak a főrendiháznak.
S nehogy valahogy el ne értsék, mit gondol, elmondta azt a régi adomát, mikor Napóleon Egyiptomba ment seregével, és tudósokat is vitt magával, mert szeretett velök útközben disputálgatni.
A tábort képezték tehát a katonák, a tudósok és a poggyászt vivő szamarak.
Mikor aztán hirtelen megtámadta őket az ellenség, a nagy hadvezér harsányan vezénylé:
– Jobbszárny, balszárny előre! A szamarak és tudósok húzódjanak a középre.
Biz ez elég mulatságos anekdota »az adomák államférfiának« tudományos szeredásából, hanem egy kicsit rossz helyen van elmondva.
Mert a mi nemzeti harcainkon mindig a méltóságos mágnás urak szoktak a középen állni, vagy ha nem, hát akkor – hátul.
