TISZA A GYANÚ ALATT
TISZA A GYANÚ ALATT
(Válaszféle Grünwald Bélának)
Fölkelek ma reggel, fogom a Pesti Hírlapot, s ott találom ékesen leírva, »miképp íródnak a karcolatok?«
Hohó, hisz ez nekem szól!
Mégpedig ah, ni… Grünwald Béla írta. Az ember szinte kételkedve rázza a fejét… Istenem, mi mindenre ér rá! Vagy talán nem is ő írta – hanem csak ő küldte be. Ki tudja, hogy van?
Mindegy, most már mégis vele feleselek e miatt a rovat miatt, amellyel annyi bajom van.
Ritka nap, hogy ne kapnék valami kérdezősködő levelet vagy felszólalást. Ki győzne mindenre felelni? Hanem ha már ilyen nagy potentát avatkozik bele, mint Grünwald Béla, annak okvetlenül vissza kell adni a – reconnaissance-vizitet.
Úgyis már előbbről adós voltam valakinek egy válasszal.
Ugyanis a minap, mikor Tisza Kálmán Bécsben járt, a következő levél érkezett egy megyei szolgabírótól:
Tisztelt szerkeaztő úr! Öt éve vagyok becses lapjának hűséges előfizetője, és különösen a »T. Ház« című rovatot olvasom mindig a szomszédommal, ki másodkézből kapja tőlem a lapot. Feltűnt előttünk az a sajátságos körülmény, hogy valahányszor Tisza Kálmán nincsen Budapesten – akár Bécsbe rándul, akár pedig Geszten időz – rendesen elmarad a »T. Ház« karcolat. Véletlen ez, vagy pedig?… Kérem, legyen olyan szíves, és adjon erre nézve fölvilágosítást.
Én erre azt szándékoztam neki felelni:
Tisztelt Uram!
Az ördögbe is, csak nem hiszi ön, hogy a karcolatokat Tisza Kálmán írja?
Az igaz, utána gondolok most már én is, csakugyan megesett nehányszor, hogy éppen akkor nem voltak karcolatok, amikor Tisza sincs Budapesten.
És ez magamnak is szöget üt fejembe bizonyos fokig, de azért mégsem gyanúsítom Tiszát, nem gyanúsítom pedig azért, mert ha Tisza nincs otthon, akkor rendesen a Tisza kíséretében Tarkovics tanácsos is távol van; következésképp Tarkovics tanácsos is írhatná a karcolatokat – ha nem én írnám őket.
De mivel én írom (ámbár megvallom jobb szeretném, ha Tisza írná), megmagyarázom, hogy miért nincsenek távolléte alatt karcolatok.
Mert nincsenek események.
A Ház olyan, mintha az orra vére folyna. A mamelukok csak azt várják, míg a lábát kiteszi a határból – ők is szedik elő a mérsékelt vasúti jegyeiket.
Ez ellen pedig nincs orvosság!
Csak a megboldogult Sztupa György tudott egyet. Ő ha valahova elment, mindig azzal csapta be a patikaajtót, hogy megbiztatta személyzetét: »Rögtön jövök.« (Néha két hónap múlva került aztán elő valami csehországi fürdőből.)
De Tisza hiába mondaná, az újságok kibeszélik menetelét s jövetelét.
A mamelukok elteszik az eszüket befőttes palackokba, hogy ahhoz addig semmi szabad levegő ne férjen. Az ellenzékiek keresztbe fektetik a lándzsáikat, én pedig beszúrom tollamat a serét közé.
Azalatt szél nem fúj, víz tükre nem hullámzik, minden stagnál, pihen, csak tán az adóegzekutor nem. Az szegény sohasem pihen...
Fogadja stb.
Ez a megnyugtató válasz már meg volt írva, mikor ma tönkreteszi levelemet a Grünwald szellemes csevegése.
Mit tegyek már most?
Hisz az én szolgabíróm esze még jobban megkonfundálódik ezek után.
Mert ha ő arra a tapasztalatra jött, hogy amikor Tisza nincs a Házban, akkor soha sincs karcolat, nem is hiányzott egyéb, mint valakinek ráadásul még arra a tapasztalatra jönnie, hogy de karcolat akkor is van, ha a Házban nem vagyok.
S az a furcsa, hogy mind a két megfigyelés igaz.
Mi következik ebből? Az, hogy a karcolatokat alkalmasint mégsem én csinálom.
És így is van az.
Csinálják azokat maguk a képviselők. Belebeszél azokba kormánypárti, függetlenségi, antiszemita, mérsékelt ellenzéki, egyszóval mindenki, még Tischler Vince is.
Ha ott vagyok a karzaton vagy a folyosón, és valakinek valami jó ötlete van, vagy valami érdekes megfigyelése, szívesen közli velem.
Ha pedig nem vagyok ott, utánam küldik a délutáni feketekávémhoz; képviselők, akik szinte odajönnek kávézni mindennap, még egyszer végigemlegetik ott az ülés lefolyását. Nekem csak össze kell szednem az ötleteiket, s van már nekem arra otthon egy olyan formám (mint aminőben a szakácsnék a kuglófot sütik), abba én belerakom, amit ők összehordtak, kirázom, és megvan az egész karcolat. Nem olyan nagy virtus az, aminőnek Grünwald Béla szeretné feltüntetni.
Én azt tartom, hogy inkább gáncsot érdemelnek e persziflázsok.
Ha rosszak, azért mert rosszak.
Ha pedig jók, akkor azért, mert demonstrálják, hogy azt a sok képviselőházi beszédet mégiscsak lehet valamire használni.
