A T. HÁZBÓL [márc. 7.]
A T. HÁZBÓL [márc. 7.]
A felsőházi javaslat lezajlott, s olyan csend támadt utána, mint a tengeren a vihar előtt.
A mamelukok a szavazás után többnyire hazautaztak tisztát váltani. (De rájok is fér.)
Jókai Bécset hódítja, Wahrmann Olaszországban utazik, s bizonyosan Kossuthot interjúvolja.
Van is már egy »saját külön« tudósításunk a két államférfiú nagyérdekű beszélgetéséről.
– Herr von Kossuth – mondá Wahrmann Mór szerényen a nagy száműzöttnek –, warum kommen Sie denn nicht nach Hause?
– Százszor is megírtam önöknek – felelte Kossuth –, hogy addig haza nem megyek, míg a nemzet erejét erjesztő közjogi kapocs össze nem törik…
Mire közbevágott a nagy Wahrmann élénken:
– Aber machen Sie keine G'schichten! Kommen Sie nur!
De a mai világban már fájdalom, semmi sem sikerül. Úgy látszik, sem Kossuth nem kap kedvet hazajönni, sem Warhrmann nem kap kedvet ott maradni.
*
A felsőházi javaslat meg van ugyan szavazva, de azért nincs a napirendről levéve, csak áttették a Házból a szalonokba.
Ott forr, mint valami izzó folyadék. De azért nem egy rózsás ujjacska is belemártódik.
Folyik szép ígéretekben édes csere. Egy dacos »nem«-ért egy szemérmes »igen«!
A Házban ezalatt csupa vizekkel bajlódnak.
Tegnap a kábelt rakták le a tenger alá.
Emich fogta a drótot, s hogy szakértő is legyen, megjelent természetesen erre az aktusra a miniszterium drótos tótja, Baross Gábor is.
Nem lehet valami nagy dolog, mert csak egypár képviselő vett részt a munkában.
Hja, kevesen vannak, akik olyan mélyen tudnak lehatolni.
S azok közül is sokan kérdezték, miután már megszavazták:
– Mi az a kábel?
– Hiszen ha tudnám.
Ma pedig a Duna szabályozása volt napirenden.
Szerettem volna, ha a jó Paliokapa feltámad, és egy félóráig hallgatja vala Kemény Gábort.
De így csak a karzaton mosolygott egy pár vízi nimfa.
Igen kevesen voltak a képviselői padokban, s azok is kikívánkoztak a folyosóra, hol nagy csoportok ölték az időt vidám beszélgetésekbe merülve.
Néha új ember jött, s mintegy szokásból megkérdezte:
– Mi van odabent?
– Izé… Valami jelentéktelen tárgy. Nem érdemes bemenni.
(Az ám, éppen csak hitvány tizenhét milliomról volt szó.)
– Majd csenget az elnök, ha kellünk neki a szavazáshoz.
A Házban familiárisan végezték el az egészet.
Egypár ember édesen szundikált a padokban. Csupa tekintélyes öregurak. Ezeket nem szabad felkölteni, hadd pihenjenek szegények.
A szónokok gyöngéden összebeszéltek, hogy »no, urak, ki tud lassabban beszélni, próbáljuk meg«.
És ezt a feladatot sikerült is megoldaniok (már ti. a lassú beszédet, nem a Duna-szabályozást).
Neményi szépen beszélt, de halkan, utána Törs halkan beszélt, de okosan, s ezzel megrövidítette magamagát; keresztül is ment volna a határozati javaslata, ha Sághy Gyula fel nem szólal, ki szinte halkan beszélt, de hosszasan és ezzel megrövidítette a Házat.
Ebben a percben rontott be a terembe Chorin Ferenc, s felkiáltott, de szerencsére hangja elfúlt az örömtől úgy, hogy senki sem hallotta meg, én sem. Fölkiáltott pedig ekképpen:
– Tisztelt ház! Krausz Lajos igazolva van!
Valóban ez a hír terjedt el a folyosón, nagy ingerültséget keltve, majd átszivárgott lassankint a tanácsterembe is… S mialatt. Károlyi Sándor gróf beszélt a Dunáról kicsillogó ismeretekkel szavai mögött, de csendesen, elálmosítón… csodálatos vízió lepte meg a hallgatóságot.
Látták, hogy a Duna megfordul a medrében és a hatalmas széles folyam kezd visszafolyni Szentendre felé.
Nem szőke többé, de haragos kék. Nem víz az, ami hömpölyög benne, de spiritusz.
A kellő közepén egy hordó úszik, s azon a pálinkás hordón ott ül vigyorgó arccal, a levegőbe lógatva lábát, Literáty Ödön.
A víz csak folyt, folyt… verdeste a partokat, csopogott. Literáty úszott tovább, tovább…
Meglehet, hogy a víz kiönt valahol, s Literátyt is kiveti a partra – de közbecsengetett Péchy Tamás, s a vízió eloszlott, nem volt ott többé se hordó, se Literáty, csupán egy hang hallatszott:
– Akik elfogadják a javaslatot, méltóztassanak felállni!
