III. A mai szónokok
III. A mai szónokok
Péntek is volt, meg pappal is kezdődött a mai ülés. Ebből mindjárt jósolni lehetett volna, hogy szerencsétlen nap lesz. (De már azt nem, hogy Szilágyira lesz szerencsétlen.)
Komlóssy a honti választások visszaéléseit vázolta, s választási képeket hozott a miniszterelnök jubiláris albuma számára.
Egy vidéki lapnak, a »Honti Ellenzék«-nek ötlött eszébe az az originális gondolat, hogy vezércikkek helyett elég ügyesen rajzolt képekben adja a szolgabírót, aki revolverrel kényszeríti a választókat, hogy a kormánypártra szavazzanak. Egy másik izgató képen a bilincsre vert választókat kísérik a csendőrök.
(Egészen elmegy az ember kedve, ha ezeket a képeket megismeri, a hároméves választásoktól. )
Komlóssyt Gajári Ödön váltotta fel, kiből a mai beszéde után, hárompróbás szónok lett.
Igazi tanítványa a »generális«-nak, aki rendszerint azon kezdi, hogy mit mondott »az előttem szóló«. Általában ez most divat kezd lenni. A szónok megcsinálja vagy átgondolja a beszédjét otthon, s bent a Házban egy rögtönzött toldalékkal hozzákapcsolja az »imént szóló« beszédjéhez – mint ahogy a vasúti vagonokat szokás, egyiket a másikhoz. (Gőzkorszakot élünk, hiába.) De nem azért mondom, mintha Gajárit akarnám megcsipkedni, aki kétségkívül kiváló tehetség, s máris előkelő helyet vívott magának rövid egy év alatt a parlamentben.
Szilágyi Dezső is így tett. Ő is az előtte szólóhoz kapcsolta a maga vagonját, mely ezúttal ugyancsak hosszú utat tett meg. Két óráig beszélt a jeles szónok, de nem oly figyelem mellett, mint egyébkor.
Nemcsak a szélsőbalról, hanem a mérsékelt ellenzékiek közül is sokan osztentatíve mentek ki a folyosóra, ami nyilván mutatta, hogy ezt valami kanapé-processzus előzhette meg.
Helyeslések, »Úgy van«-ok ritkán potyogtak közbe vagy a slágvortok után, ami meghökkentette a tetszés viharos kitöréseihez szokott ellenzéki vezért.
A meggyérült tábor hideg, fagyos volt.
A mamelukok csakhamar észrevették a túlsó oldalon a belső forradalom szimptomáit, s ma nem voltak oly ingerültek, mint egyébkor Szilágyi szatirikus ostorpattogtatásain.
Maga Tisza is látta ezt, s úgy tett, mint Pitt. Azazhogy megfordítva.
Mert Pitt azzal zúzta tönkre nagy ellenfelét, hogy letette a ceruzáját a beszédje alatt fumigálva: »Itt semmi jegyeznivalót nem találok«.
S egész Anglia vele tartott.
Tisza, ki eleinte mord, közömbös arccal hallgatta Szilágyit, látván, hogy otthon bajban van a vezér, ő maga kezdte megbecsülni jobban, s fölvevén ceruzáját, úgyszólván tiszteletteljes figyelemmel jegyezett.
(Hanem iszen elég baj volt ez annak a deputációnak odakünn, mely frakkosan, vadgalambszínű kesztyűben, két óra hosszat ácsorgott, várván a miniszterelnököt.)
Bántó csönd közt végzé beszédét Szilágyi Dezső egy óra táján, mire az elnök öt percre felfüggeszté az ülést – míg a csend elmúlik.
