II. Miért lett Lukács Béla szép ember?

Teljes szövegű keresés

II. Miért lett Lukács Béla szép ember?
Nagyszabású beszédek alatt rendesen ott üldögélek a folyosón, mert énnekem nem kell az okos beszéd (azt jobb olvasni), nekem a bolondos beszédek kellenek.
Néha egészen magam vagyok, mélázgatok, elgondolkozom e rettenetes »hiúságvásár« egyes epizódjai fölött. Olykor kijön valaki, s kritikát mond a terembeli szónokról. Máskor egy-egy ötletet hoznak jó embereim, ami jó lesz a karcolatokba. Többnyire valami elméskedő közbekiáltás ez. Éppen olyan, mint mikor a Vezúv mellett az olaszok lehajolnak a földre, fölvesznek egy lávadarabot, és megkínálják vele az utast.
Ma is ott üldögéltem a balszögletben, s közel hozzám morfondírozott Margittay Gyula, midőn odatipeg szürke köpenyegében Kemény, s barátságosan ráüt a Margittay vállára.
– Gyere csak be, Béla, egy kicsit a szobába. Fontos megbeszélnivalónk van.
S viszi Margittayt a miniszteri szoba felé.
Margittay szeme előtt elhomályosult a világ. Hallotta a szférák zenéjét a magasban, de nem hallotta egészen jól a Kemény szavait. A nagy mindenségből csak azt érezte, hogy a miniszter vállát fogva cipeli bizalmasan.
Köröskörül ültek a kollegái. Egy búcsútekintetet vetett rájok, mintha mondaná:
– Már engem visznek vasúti igazgatónak.
De a padoktól a miniszteri szobáig vezető úton megrökönyödve veszi észre a szeles miniszter, hogy a kezében levő képviselő útközben átváltozott.
– Bocsánat – hadarja –, azt hittem Lukács Béla.
S ezzel eleresztvén Margittayt, tova ballag a hosszú folyosón Lukács Bélát keresni.
Ez reggel történt az ülés elején.
Az ülés vége felé újra ott ült Margittay Gyula a nádkarszékben, s látta, amint Lukács Béla arra megy, Keményt keresve.
– Csinos ember – mondá Margittay Gyula –, ritka rokonszenves külső!
– Kicsoda ? – kérdék.
– Ez a Lukács Béla. Régen nem láttam olyan szép embert !
A többiek ráhagyták minden gyanú nélkül, de én, aki tanúja voltam a délelőtti összetévesztésnek, kivettem a plajbászomat, és beírtam, hogy el ne felejtsem, a jegyzékkönyvembe: miért lett Lukács Béla szép ember?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem