A T. HÁZBÓL [okt. 16.]

Teljes szövegű keresés

A T. HÁZBÓL [okt. 16.]
Éppen délre harangoztak, mikor az öreg Péchy is megrázta a maga csengettyűjét és beharangozott.
Az egyik miniszteri asztalkán óriási aktacsomag állt. A csomag mögött ült szelíden megtörve Szapáry Gyula.
Az egész ülés csak arra való volt, hogy e nagy aktacsomag áttétessék a kis asztalról a nagyobb asztalra, mely a »Ház asztalá«-nak neveztetik. Ezt mondják Magyarországon az »ügyek meneté«-nek.
Ezért jött össze vagy százötven képviselő és vagy háromszáz Haluska János a karzaton, hogy lássák, miképp megy át az a csomag az egyik asztalról a másikra.
De ha már ennyi Haluska van együtt, bizony kár volna meg nem villogtatni egy kicsit a kardokat is. Hadd lássák, ha már idáig fáradtak, hogy néz ki egy idevaló csata.
Szilágyi Dezső tette meg legelőbb a tempót. Mihelyt átnyújtotta Szapáry a nagy paksamétát (melynek az 1886-iki költségvetés a műneve), legott reárohant ingerkedő mosolygásával, héttollú buzogányát, mint egy legyezőt, játszva emelgetvén a levegőben: »hogy az expozé hol maradt ?«
A folyosókon már előbbről beszélték, hogy Szilágyi expozét fog kívánni, mire az a hír is kezdett szállinkózni, hogy Szapáry, elkerülendő a támadást, most mindjárt el fogja mondani nagy vonásokban az államháztartás képét.
Ezt a kósza hírt megint követte egy másik kósza hír, hogy az Szapáryra nézve mindegy, mert Szilágyi két beszédet komponált össze zombori útja közben; az egyik az ellen van, ha expozét nem tart, a másik az ellen, ha tart.
Ha nem tart, azért halasztja, mert bizonyosan gyanús dolgok vannak benne; ha pedig tart, hát azért siet, hogy a képviselők egy része elszéledvén, átcsússzon vele.
Ilyen reménytelen helyzetben a kényelmesebbik bajt választotta Szapáry, nem tett előterjesztést, hanem kibeszélte magát, hogy hiszen a múltkor maga a Ház határozta el, hogy az előterjesztés ne most legyen.
Mindegy volt az Hermannak és Madarásznak: az expozé lesz, amikor lesz, de ez a karzat sohase lesz így többé. Ennek a látása szította az ellenzékben a végtelen kíváncsiságot értesülni az államháztartás képe felől.
De később minden baj nélkül csöndesült el a viharnak indult forgószél. Az ellenzék lecsillapodott, s megadta már magát a sorsnak, midőn az ülés vége felé feláll Tisza Kálmán, s töredelmes hangon, mintegy restelkedve, hogy nem jól gazdálkodott, így szólt:
– Van szerencsém átnyújtani a belügyminiszteriumban történt túlkiadásokról az indokolást.
Utána fölemelkedett a beteges Pauler, s bágyadtan, elhalón mondta:
– Van szerencsém átnyújtani az igazságügyminiszteriumban történt túlkiadásokról az indokolást.
Trefort felugrott mérgesen. Azt lehetett hinni, hogy össze akarja szidni a költekező kollegáit, de bizony ő is csak annyit mondott :
– Van szerencsém átnyújtani a közoktatásügyi miniszteriumban történt túlkiadásokról az indokolást.
Halotti csönd támadt, hogy jön-e még több. Mindenki a miniszteri padokra szegzé szemeit.
Félénken, mint egy leckéző diák, egyik vállát mint a tört szárnyat, aláeresztve, egyenesedett ki Széchenyi.
– Van szerencsém átnyújtani a kereskedelmi minisztérium túlkiadásait.
Általános derültség tört ki, még a mamelukok is mosolyra húzták szét szájukat e miniszteri vallomások alatt.
Hiszen olyan nevetni való dolog ez !
Még csak egyetlen miniszter ült ott szűzen: Fejérváry.
Jaj, dehogy ! Hiszen már az is áll, s káplárosan pattogtatja:
– Van szerencsém átnyújtani a honvédelmi minisztérium túlkiadásait…
Az elnök közéje csengetett a kacagásnak, de a csengettyű is nevetett. A betolakodó őszi napfény is nevetett. A Haluska Jánosok is nevettek a karzaton. (Pedig jobb volna sírni, keresztények!) Én is nevettem, a miniszterek is nevettek, de a legjobban nevetett az ellenzék, mert ő így kapta meg, amit akart, az államháztartás képét.
*
Egyébiránt a benyújtásoknak még ezzel sincs vége:
– Van szerencsém nekem is benyújtani a karcolatok november 21-éig való szüneteléséről szóló jelentésemet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem