I. Nyúl a bokorban

Teljes szövegű keresés

I. Nyúl a bokorban
Vadászatokon mi sem nehezebb, mint a nyulat kiugratni a bokorból. Mert először is a nyúl természete azt hozza magával, hogy szeret meglapulni; másodszor pedig az a kérdés, ott fog-e kiugorni, ahol a vadászok fölvont puskával várják és el fog-e terülni a földön, ha meglövik?
Ami az első föltevést illeti, köztudomású dolog volt, hogy Keglevich István gróf intendáns, akinek ma egyesek a nyúl szerepét szánták, nem óhajt intendánsi bürójában meglapulni, hanem igenis eljön az írói körbe és egyenesen belenéz az ellene intézett szónoklatok puskacsöveibe. Ez pedig nagy merészség egy nyúltól, de megtiszteltetés is a vadászokra!
A második pont körül már nagyon eltérők voltak a nézetek. Az igazi nyúl, ha meglövik, egyet bukfencezik, aztán szépen elterül a földön, ahol előbb a falka megcibálja, aztán lehúzzák a bőrét, (a jelen esetben az intendánsi méltóságot) beleteszik a serpenyőbe és lassú tűzön megsütik.
Így cselekszik a közönséges nyúl s ezzel eleget vél tenni hivatásának; de vajon ilyen nyúl-e az intendáns őméltósága?
A vélemények, mint már említők, eltértek e tekintetben. Akadtak ugyan olyanok is, akik bízva a nyúl türelmében, egész kedvteléssel készültek lepuffogatására és megsütésére. Mennél több lőport a puskacsőbe és mennél hatalmasabb tüzet a sütőkemencébe – ez volt a tervük.
A többség azonban azt hitte, hogy a nyúl hivatkozni fog a saját nyúli létjogosultságára és védelmezni fogja magát. Már amint egy nyúl védelmezheti magát. Hol a földhöz lapul s úgy tesz, mintha nem hallana és nem látna semmit, hol pedig vargabetűt csinál, hogy tévútra vezesse a vadászokat, néha meg éppenséggel futásnak ered és egész kedvteléssel engedi a falkát maga után csörtetni.
S íme mi történt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem