A FŐRENDIHÁZBÓL
A FŐRENDIHÁZBÓL
Andrássy Gyula gróf interpellál a kelet-ruméliai ügyben. Ez a mai nap eseménye.
Megfordult világ. Eddig a sok szakácsot vonták kérdőre, ha elsózták a levest. Most a szakácsok vonják felelősségre a levest, amért sós.
A képviselőház folyosóin sokféleképp variálták a gróf mai interpellációját, amiről különben már öt napja beszéltek.
Voltak, akik ellenzéki hajlamokat néznek ki belőle. Andrássy kezd átcsapni az oppozícióra. A beavatottabbak már nem láttak benne annyi veszélyt.
Ezek szerint az interpellációnak a következő története van.
Tisza találkozik Andrássyval.
– Kellene már valamit csinálni a kelet-ruméliai dologból – szól Tisza.
– De mit? – kérdi Andrássy készségesen.
– Felrázni Kálnokyt álmából.
– Hm, hm, bajos lenne. Igen jól alszik.
A volt külügyminiszter felsóhajtott. Persze könnyű annak jól aludni, akit nem nyom a berlini lelkiismeret.
– Hát gondoljatok ki valamit, ami kellemetlen lehet neki.
– Mit?
– Például egy kis interpellációt a kelet-ruméliai ügyben.
…A mai interpelláció tehát nem lenne a beavatottak szerint egyéb Andrássy–Tisza akciójánál Kálnoky ellen.
Az ellenzékiek azonban nem akartak ily hamar lemondani az exminiszter elvtársról.
– Ez veszedelmes játék – szóltak. – Először is, mit felel Tisza az interpellációra?
– Semmit. Ez is ki van csinálva.
– És ha ezt a főrendiház nem veszi tudomásul?
Az intimusok ajkukat biggyeszték.
– Akkor újra reformáljuk a főrendiházat.
*
A gróf mindjárt az ülés elején tartá meg nagy beszédét.
Az ülés népes volt. A piros padokban szép számmal voltak jelen a főrendek, kivált a kinevezettek. A szélsőjobbon ott piroslott Haynald bíbor palástjában, kíváncsian tölcsért rögtönözve füléhez kezéből. A kormányból Tisza és Fejérváry voltak jelen. A karzaton több képviselő is volt a hallgatóság közt.
A gróf halkan, kissé vontatottan beszélt. Itt-ott azonban megcsendült az érc is hangjában, kivált akkor, mikor határozottan elítélte a bolgár-rumél perszonáluniót. Ellenben bánatos borongássá vált akkor, mikor kijelenté, hogy a berlini kongresszus által alkotott Kelet-Ruméliának már alkotásakor sem tulajdonított életképességet.
Az ember szinte várta, hogy a gróf délceg alakja most mindjárt megtörik, bodor haja homlokára omlik és kezével mellére üt:
– Mea culpa!
Mély csend volt a teremben. Mindenki feszült figyelemmel leste a gróf szavait. Cipő, ha megcsikordult, lábcsoszogás ha lehallatszott a karzatról, mind bántó, idegizgató hangzavarrá vált a néma levegőben.
Tisza Kálmán mozdulatlanul ült miniszteri székében, mint egy automata, még csak nem is jegyzett.
Ebből azonnal következtetni lehetett válaszára.
A gróf azzal végzé beszédét, hogy biztosítá a Házat, miképp fellépésének nem kívánt ellenzéki karaktert adni, mert ettől távol áll.
Tisza igen röviden válaszolt, azt, hogy e helyen a kelet-ruméliai ügyben nem nyilatkozhatik, – amely választ tudomásul vette Andrássy is, a főrendiház is.
*
Andrássy Gyula gróf mai fellépését örömmel üdvözli mindenki, mert legalább fölelevenítette a parlament azon szokását, hogy külügyi kérdések fölött eszmét cserélhet, – amely szokás már rozsdásodni kezdett.
Hogy azonban Tisza kerek semmitmondással utasította vissza a parlament kíváncsiságát, és hogy a főrendiház ezzel megelégedett, az már nem olyan örvendetes.
Mi tehát a magyar országgyűlés?
Ha a magyar országgyűlési képviselők és a főrendek gyűlése parlament, úgy joga van követelni a rangját.
Mikor Montclade márkinét a forradalmi vésztörvényszék elé hurcolták arisztokrata születéséért, az elnök így szólítá meg:
– Montclade polgárnő…
A márkiné büszkén szavaiba vágott:
– Bocsánat, elnök úr, ha polgárnő vagyok, úgy nincs ok arra, hogy itt legyek. Ha pedig itt vagyok, követelem, hogy adja meg a rangomat.
… Montclade márkinének igaza van. A magyar főrendek tanulhatnának tőle.
