A FŐRENDIHÁZBÓL
A FŐRENDIHÁZBÓL
Már a meghívók is úgy küldettek szét a mai nagyméltóságú ülésre, hogy »okvetlenül megjelenni kéretik«. És jóllehet nincsenek már főispánok, akik ijedten olvasnák e szórt betűket, mégis meglehetős számmal gyűltek össze a főrendek.
Az új főrendiháznak ma volt az első komolyabb ülése, mióta megvan. Ma fog kitűnni, kivel van dolgunk. A nemzet bölcsei ülnek-e ott, vagy csak a vénei?
Bizony csak a vénség látszott meg. Megszámláltam a fejeket, csak hat benőtt, akarom mondani kopasztalan fej volt látható. Mert négyet paróka fedett belőlük, természetes hajzat csak kettőn lengedezett, a báró Prónay Dezsőén és a Vályi görög püspökén.
A padok jobbadán megteltek, a katolikus klérus ott ült egy csomóban mint egy sereg varjú, velük szemben a zászlósurak, s hova hátrább a Tisza-mágnások. Andrássy Gyula könnyedén szökdelt végig a termen, mintha a jégen volna. Néha-néha megcsördült a háznagy Szapáry István rezes kardja, azonkívül csak egy-egy lázító prüsszentés verte fel olykor a méltóságteljes csendet. Mikor Vaszary Kolos belépett suhogó öltönyében, Haynald ijedten kiáltott fel: »Nini, Kruesz Krizosztom!« Az utód bámulatosan hasonlít az elődhöz.
No de térjünk át a tárgyra. Nem kisebb dolog van napirenden, mint a költségvetés, tehát az ország pénzügyi helyzete.
Csakhogy még előbb az elnök közli, hogy Hunfalvy Pál interpellációt jelentett be a miniszterelnökhöz.
A bóbiskáló fejek egyszerre megmozdulnak, mint egy szélrohamtól a búzakalászok.
Micsoda? Interpelláció? Itt? Lehetséges az? Hát hol vagyunk?
Nehány ember egyszerűen megdermed ettől a szótól. Interpelláció? Ugyan ugyan mire való az? Ha a miniszter el akar valamit mondani, hát úgyis elmondhatja, ha pedig nem akar valamit elmondani, illetlen dolog kierőszakolni belőle!
De Hunfalvy nem hagyja a maga dolgát, dacára a szenvtelen rideg tekinteteknek, olyan témája van őneki most, amitől ez a sok felületes koca-politikus hanyatt esik. Majd megmutatja ő mindjárt, hogy micsoda dolgokat nem vesznek észre az alsóházban.
Ebből még külháború is lehet…
Feláll és bele akar kezdeni.
– Nem lévén itt a miniszterelnök úr őnagyméltósága mondja az elnök nagy bölcsen –, talán be kellene várni.
Hunfalvy leül és dörmög valamit. Hihetőleg azt, hogy »nem baj no, ha egypár perccel később üt is ki a külháború«.
De Tisza mintha érezné, hogy egy interpelláció várja epedve, csakhamar belép a terembe, s Hunfalvy Pál megtartja szűz interpellációját majdnem nagyobb sikerrel, mint Fackh Károly.
Cogolniceanu az oláh kamarában akképp nyilatkozott, hogy az osztrák kormány olyan szerződést kötött volna Cuza herceggel, amely Romániát följogosítja Magyarország ügyeibe avatkozni. Van-e erről az okmányról tudomása őnagyméltóságának, s szándékozik-e azt kikerestetni?
Őnagyméltósága mosolygott, a méltóságos főrendek pedig borzadályos tisztelettel tekintettek a tudósra, aki még az oláh kamara tudósításait, meg a Cogolniceanu nyilatkozatait is olvassa. (Ez akkor hát a Vámos Béla beszédeit legalábbis könyv nélkül tanulja be.)
Tisza rögtön válaszol, hogy ő bizony nem fogja keresni azokat az okmányokat, mert azok nincsenek. Nagy éljenzés hangzott fel erre.
Jó jel, ha azért éljeneznek, hogy valami nincs. (Itt most szíves fogadtatásra fog találni a pénzügyi helyzet, mert az is a »nincs«-en alapszik. )
A jó Hunfalvy Pál megröstellte kissé, hogy nem sikerült a téma. (Hiába, külügyi anyagot csak én tudok liferálni – dohogta magában gróf Andrássy Gyula.)
Mondom, röstelkedék Hunfalvy Pál, s a »tudomásul vétel« helyett Cuza miatt egy exkuzációt rebegett el, ékes hasonlatot vévén a kacsáról, ezen kacsához, mely immár Erdély minden patakjában úszkál és mindenütt tojásokat rak le. (Legalább olcsó lesz most már a kacsatojás.)
Nagy derültség támadt erre s ez volt világ eleje óta az első derültség e falak közt. Nem mondott itt soha senki még olyan vígat, amitől azok a hosszú életunt arcok meggömbölyödjenek.
Az egészséges embernek első ismérve, hogy nevet.
A főrendiház édesdeden nevetett. Egyrészt a merész és végtelenül új hasonlaton, másrészt azon a metamorfózison, hogy mint lenne a Hunfalvy elefántja kacsává?
Most aztán a költségvetés következett, melyet Somssich Pál nyitott meg, egy se hideg, se meleg, se jó, se rossz beszéddel. Ezúttal a kormányt támadta. (Azt az »ezúttal«-t mindig jó odatenni a Somssich Pál politikai aktusaihoz.)
Utána az öreg Ghyczy Kálmán szólt szépen, de mérséklettel, egyéniségének megfelelően. Ő is szomorúnak tartja a pénzügyi helyzetet. Egy csöppet sem hanyatlott mint szónok. Hangja, előadási modora a régi. Csak testben lett viseltesebb kissé.
Beszélt még és támadott Zichy Nándor, Sztáray Antal és Prónay Dezső, mindannyian vehemenciával.
De azért a kormány mégsem bukott meg.
Mert úgy beszéltek mindnyájan, mint várakat ostromló hősök, de úgy szavaztak majd mindnyájan, mint állami haszonbérlők.
