A T. HÁZBÓL [máj. 6.]
A T. HÁZBÓL [máj. 6.]
Nagy tömött tárcákkal érkeztek be az ülésre Szapáry és Széchenyi grófok.
De persze nem pénz volt bennök, hanem csak a kiegyezési javaslatok.
Új kontraktus tíz évre az örd… akarom mondani Ausztriával.
Kirakták, benyújtották – s ezzel átment a tisztelt Ház a népfelkelési javaslatra.
Az első szónok Thaly volt. Megindult roppant csengéssel-bongással, beszélt az általános lefegyverezésről (a generálisok a karzaton a fejüket csóválták: »mi az ördögöt csinálnánk akkor azzal a sok puskával?«) beszélt az osztrák hadsereg történetéről (a generálisok a karzaton kényelmetlenül mozogtak), azután úgy elbolyongott, hogy végre is a budai temetőben találta magát a halottak közt. (De már akkora hatással mégse beszélt, hogy azok is megmozdultak volna.)
Általában olyan volt a beszéde, mint a régi libertas, kuruc pénz. A körirata: »pro libertate«, de az anyaga réz.
Az ódon kuruc után egy újdonatúj labanc következett a sorompóban: Pulszky Ágoston.
Szakszerű, okos beszédet tartott a javaslat mellett. (Sok minden kitelik ettől a Pulszkytól!) Minden oldalról meghányta a kérdést, de a legsikerültebb a polemikus része volt Ernuszt ellen. Aztán a szerencse is segíti. Mikor már lankadna, közbeszólásokkal fölingerlik, megtüzesítik úgy, hogy egészen izzóvá lesz, szinte sustorog a kis ember, a foga csattog és még a hegyes rezgő szakálla is csikorogni látszik.
– A hazának adjuk a népfölkelést – kiáltja egy hang gúnyosan –, de a német generálisok használják.
Pulszky oda sem hederít, hanem a parlamentre hivatkozik, melynek mindég módjában áll megakadályozni a törvénytelenséget.
– Szétkergetik a parlamentet, – dűl közbe egy másik hang.
Méregbe jön erre az öreg Péchy Tamás.
Micsoda? Szétkergetik a parlamentet? Ohó! Azt szeretném én látni. S izgatottan nyúl a csengettyű után, megrázza kegyetlenül.
És amíg rázza, míg a zaj csillapszik, formulázgatja magában a felszólalást.
Azt fogom mondani, hogy: »nem addig, míg én itt ülök«. Azazhogy mégsem ezt mondom. Mert az ellenzék azt találná erre kiáltani: »hát akkor kergetik szét, amikor nem ülök itt«. Nem, nem! Valami mást kell mondanom, amibe bele nem lehet kötni. Azt jelentem ki, hogy ez merő lehetetlenség.
Ekkorára már lecsillapult a zaj s az elnök férfias erélyességgel utasította vissza ezt a föltevést, mondván, hogy az lehetetlenség.
A Ház fölött lebegő felhőt, melyet egy közbeszóló elmejátéka odafújt, ekképp elfújván onnan egy hatalmas szavával Péchy Tamás, a villongó megriadt emberek föllélegzettek, elhallgattak s minden visszatért a maga kerékvágásába. Pulszky tovább folytatta beszédjét. Az elnök méltóságteljesen hátradőlt. A Ház órája tovább csúszott láthatlanul, lomhán.
Nemsokára az utolsó vércsepp is kicsepegett Pulszkyból, mert minél tovább beszél, annál haloványabb, éppen megfordítva, mint Ernuszt, aki egyre pirosabb-pirosabb a hallgatástól.
Most Ernuszt pattan fel védekezni: ő nem mondta azt, hogy aki e törvényjavaslatot megszavazza, az lehet képviselő, de nem népképviselő, mert az a nép érdekeivel nem törődik.
Mire Pulszky óriási zaj közt feláll és olvassa az Ernuszt tegnapi beszédjének szövegét, amely ilyen értelemben hangzik.
– Halljuk, halljuk! – zsibongnak szerte. – Mondta-e vagy nem mondta?
De a zsivajban elvész a szöveg.
– Mondta! – hangzik jobbról. – Hallottuk.
– Nem úgy mondta – ellenvetik balról.
Mire az elnöknek eszébe jut, hogy ezt neki kell eldöntenie.
– Nekem az a nézetem, tisztelt Ház, hogy nem mondta.
– Hát ez nézet dolga? – okvetetlenkedik bele egy maliciózus torok.
De az infallíbilis Péchy Tamás nem hagyja magát megkonfundálni s a következő sillogismus cornutussal él:
– Mert ha mondta volna, tisztelt Ház, akkor kötelességem lett volna rá megtenni észrevételemet, de minthogy semmi észrevételt sem tettem, tehát nem mondta.
Hangos derültség kísérte ezt a kedélyes logikát, mely érdekes csere-ügyletnek lett szülőanyja.
Az elnök kapott egy csomó éljent az ellenzéktől, az ellenzék pedig (Ernuszt képében) megkapta az igazságot az elnöktől.
Hogy ki járt jobban? Alkalmasint Péchy. Hiába, okos ember az!
Mert az éljenek csakugyan éljenek voltak, de az igazság… az nem egészen volt igazság.
