A T. HÁZBÓL [márc. 11.]
A T. HÁZBÓL [márc. 11.]
Az előleges reklám szétment a lapokban tegnap, hogy »holnap Szilágyi Dezső fog beszélni«.
Minélfogva ma egész tömegekben jelent meg pártja a karzatokon. Egy egész erdő – menyecskékből. Minden hely el volt foglalva.
Az asszonytábor nyugtalanul feszelgett, s nem egy piros száj húzódott szét ásításra még a Helfy szép beszéde alatt is. Pedig amelyik női szájba belenézhet az ember, amikor beszél, az a száj sohasem fogja többé megcsókolni. Tisza is beszélt: az se kellett. Senki sem kellett. Minden szív Szilágyiért dobogott.
A fokokra felosztott Celsius időmérők feltalálása előtt rendszerint egy szerzetes-barát teljesítette az időjóslás tisztét. A barát vagy kijött a kápolnából, vagy behúzódott s a szerint: volt eső vagy szép idő.
Hát most is azt lesték Szilágyiban: lesz-e eső?
Még a politikusokban is a kíváncsiság dolgozott, mert röpködött a hír, hogy pártállására nézve is nyilatkozni fog Szilágyi. S a politikus azért politikus, hogy olyat is vár, amiben nem hisz.
A terem megnépesedett, nemkülönben a folyosó: még az úgynevezett »bejárók« is mind ott lebzseltek, várván a nevezetes momentumot.
Az óriási szivarfüstben kedvére adomázott Pulszky Ferenc… majd kibontakozott az Andrássy Gyula délceg alakja, aki be-be szokott néha tekinteni, hogy: »mit főznek a konyhán?«
Gyulai Pál, ki zsákmányt jár keresni vitatkozásaihoz, ma a legszerencsésebb fogást tette: magát Jókait.
– Ho, megállj! – kiáltá utána. – Ember, megállj! Nem tudsz magyarul írni!
Jókai szelíd melankóliával adta meg magát.
– Hüm. Lehet benne valami!
Gyulai dühbe jött, hogy nem disputál vele.
– Te rossz politikus vagy, Móric.
Jókait még ez se hozta ki sodrából.
– Egy lyukon vagyunk gombok mind a ketten!
– Jó – prüszkölt tehetetlenül a kis ember –, de németül meg éppen nem tudsz írni.
De már erre elhagyta Jókait a türelem. Hogyne tudna ő németül írni? Mikor ő éppen úgy ír németül, mint magyarul, vagy még jobban.
Felülkerekedett most Gyulai:
– Hogy mersz olyat mondani!… Úgy még Schiller sem tudott írni németül, mint te magyarul. Hát illik az, hogy németnek adod ki magadat? Egész nagy dicsőségedet elhajítod.
S miután Aesop farkasaként zavarta föl a vizet, egészen rávetette magát a bárányra, s mindent leteperő kedélyes rikácsolása betölté az egész folyosót, derült színt varázsolva az arcokra.
– Csendesebben, akadémikusok! – inté őket Ivánka Imre.
– Nem jó renomét csinált nektek tegnapelőtt Hunfalvy – jegyzé meg egy másik képviselő.
– Furcsán nézne ki az országgyűlés, ha akadémikusokból állna.
– De még furcsábban nézne ki az Akadémia – vagdalkozott Gyulai –, ha a képviselőkből állna.
Míg itt a szóharcban ekképpen fonták az egyik élcvirágot a másik közé, azalatt a nap hőse a büfé felé ment és egy pohár piros bort hörpintett fel.
– Ez a haragot jelenti – mondák az asztalok körül ülő vének. – Szilágyi ma kegyetlen lesz.
Azután eltávozott szótalanul, egyet-kettőt fordult a miniszteri szobáig vezető homályos sikátorban és újra visszaérkezett. Megivott egy pohár fehér bort és megint eltávozott szótalanul.
– Lehetetlen vele eligazodni – mondák az asztal körül ülő vének. – Már meg fehér bort ivott!
Kisvártatva megcsendült a villanyos drót, szónokcserét hirdetve.
Mindenki rohant a terembe. Üres lett büfé, folyosó. Temetői csönd borult a Ház kedélyes vidékeire. A gázlángok lobogva égtek a keresztfolyosón, a mélységes némaságban valahol messze nagy zörejt csinált egy becsapódó ajtó. Van hát még valahol egy élőlény, aki nem akarja hallani Szilágyit.
Minden karzat zsúfolva van. A képviselői padok is megteltek. Tisza a ceruzáját hegyezi az ország bicskájával. Apponyi Albert fejét egész a vállai közé húzza. A habarékok sötéten tekintenek maguk elé, ott ül az arcukon valami bágyadt, titokzatos árnyék. Mintha színpadi összeesküvők volnának.
De csitt! A habarékpárt óriása fölemelkedik, hogy kékes szemeit körülhordozza a gömbölyű termen, az egyik kezét kinyújtja, a hófehér mandzsettája megcsillan a levegőben, az egyik vállát lejjebb ereszti s megzendül jupiteri ajkán lágyan, kacéran, hogy »tisztelt Ház!«
S ettől a perctől az övé itt minden. Ő uralkodik, ő mennydörög. Hatalmas periodusai mint százrőfös giliszták csavarodnak ki. A sztenográfok izzadva fogdossák őket.
Hol a piros boros bor beszélt ki belőle, hol a fehér. A kinevezés mellett van, de azért helyesli, hogy Tisza nem szakít egyszerre a nemzet szokásaival. Hanem a javaslatot nem fogadja el.
A habarékpárt elégedetlen, nyugtalan, a szélsőbal tartózkodó, hideg, a mameluk oldal hallgatag és elmélyedő. Csak ritkán hangzik egy-egy »helyes«.
Közel másfél óráig beszélt, de nagy hatást nem bírt elérni. Nem hangzott fel a tetszésnek az a vihara, mely egyébkor kíséri, ha leül.
Mindenki csalódott: mert azt várták, nyilatkozni fog pártállásáról is.
– A kormány ellen beszélt – mondák a mamelukok.
– A kormány mellett beszélt – panaszkodtak a habarékok és szélbalok.
– Gyengén beszélt és nem úgy… – kritizálták azok, akik a szállongó átfordulási hírekben nem hisznek.
– De iszen jól csinálja ő a maga dolgát – viszonzák a hívők –, rájött már, hogy a miniszteri székbe csak gyenge beszédekkel lehet eljutni.
