MILYENEK A RÉSZLETES VITÁK?
MILYENEK A RÉSZLETES VITÁK?
Semmi sem lehet izgalmasabb a szakminiszterre nézve, mint a részletes vita, ahol minduntalan más-más vidékre ragadtatik s ha egy pozícióból győztesen veri ki az ellenfélt, nyomban és szakadatlanul jönnek új és új pozíciók.
De a hallgatóra unalmas. Mire már érteni kezdi a szenderítő zsivajból kibontakozó felszólalást, akkorra rendesen más tárgyra ugranak át. Nincs ideje átmelegednie a témától.
Még csak egyes szónokok lehetnének érdekesek.
De ezek is kevésbé most, mint egyébkor. Mert a részleteknél egész pongyolán lépnek ki a síkra. Pedig a szónokok nagy részét az ünnepélyes kosztümjök teszi.
Aztán aki úgy ösmeri már őket mint én, annak meglohad a kíváncsisága.
Ugron minden beszédjébe behoz egy arab regét, az öreg Pulszky egy olasz anekdottát, Veszter egy régebbi saját beszédjét. Még a legújabb eszközökkel Grünwald dolgozik: ő egy-egy burkus történetet sző a beszédjeibe.
De ha a miniszternek izgalmas, a hallgatónak unalmas a részletes vita, annál kéjesebb sport az egyes képviselőknek. De csak a nem mamelukoknak (mert ezek között ritkák a Schnellsiedler Károlyok). Az ellenzéki képviselők ilyenkor az egyes paragrafusoknak dőlnek és itt most már ki-ki a saját szakállára harcol.
Kigondol valami különlegességet (olyat, ami senkinek se jusson eszébe), aztán helyrajzi fekvést keres ki számára valamelyik paragrafusban: egyszóval indítványoz, pótol, módosít, törül.
Ez az a tér, ahol mindenki vezér lehet. S valódi lelki gyönyörűség, amint sorba felkelnek a módosító után pártjának szónokai, hangoztatván beszédjük végén: »egyébiránt pártolom Pityi Pál t. képviselőtársam módosítványát«.
Nagynevű férfiak, országos kitűnőségek s mégis mind az ő bölcsessége után kullognak. Ha ő nem szólt volna – ez mind nem lenne… Hogy fogják ezt a sok beszédet falni otthon a malom alatt!
Hát nem elég szép eredmény már így is? Pedig ez csak a legrosszabb eset.
Mert hátha még körösztül is megy az indítvány? A miniszter szórakozott, lehet elnézi, vagy egy engedékeny pillanata kérkedhetik: koncedál.
S megvan a nagy dicsőség. Egész holta napjáig emlegetheti: »Behoztam ezt vagy azt a törvénykönyvbe.«
Igaz, hogy néha csak egy »és« vagy egy »vagy« szócska (legjobb is az ilyennel próbálni szerencsét), amely édeskeveset lódít akár erre, akár arra – de csak itt fent, mert otthon aztán akkorára nő meg annak a fontossága, hogy az egész törvényt az teszi tűrhetővé.
Ezért van a nagy tarlózási hajsza a részleteknél.
Megvan az emberekben az alkotni vágyás! Némely képviselőnek (Lázár Ádám a mester az ilyenekben) hét-nyolc indítványa is van s úgy ereszti útnak valamennyit, mint a lutriszámokat szokás: »hátha beüt valamelyik«.
*
Nagyjában minden részletes vitának ez a sajátszerű módosítási tolongás a karaktere a sok paragrafusú javaslatoknál.
De hogy valamit szóljunk a mai napról is (ámbár fölösleges), legérdekesebb volt Pulszky Ágost, ki Grünwald Béla ellen adta ki a. mérgét, egy különben sikerült beszédben veszedelmesnek állítván a Grünwald tanait s kikelve a benyújtott határozati javaslat ellen, mely szerint terjesszen be a kormány törvényjavaslatot a közigazgatási bíróságról.
A szélsőbal ellenszenvesen zsibongott. Néhányszor közbezúgtak: »Eláll, eláll!«
Ám az egy csöppet sem zsenírozta Pulszkyt, merészen és nagy hévvel támadott s frakciónak nevezte a habarékpártot kicsinylő hangon.
– De kérlek – mondák panaszkodva a hajdani elvtársai, mikor leült –, hogy mersz te bennünket frakciónak nevezni, mikor tudod, hogy mi hatvanan vagyunk?
– Éppen azért – felelte fitymáló mozdulattal a középső Pulszky.
– De hát ti hányan vagytok?
Büszkén a mellére ütött:
– Én… meg a Dezső. Ketten!
Azután hozzátette:
– És ennél a kérdésnél isten tudja még hányan.
Nemsokára eldőlt, mert felállott Tisza és ő maga is elfogadta a Grünwald eközben megszelídített határozati javaslatát, minélfogva (Szilágyi nem lévén bent a teremben) Pulszky Ágost egyes-egyedül maradt szemben a parlamenti frakciókkal.
