A T. HÁZBÓL [okt. 13.]
A T. HÁZBÓL [okt. 13.]
Ah, a kedves Kornél beszélt.
Szép leányok, igéző menyecskék, akik őt kíváncsian szoktátok meghallgatni a Kisfaludy Társaságban, hol maradtatok el ma?
Fölpillantott egypárszor, de nem talált ott benneteket, alább ereszté öblös hangját és a miniszterelnökhöz kezdett beszélni. De az éppen egy vaskos fóliánsban lapozgatott elmerülve.
Fogta hát magát, no iszen majd idehallgat az mindjárt most, s elkezdett csevegni magáról a miniszterelnökről, akit nem buktathat meg semmi s aki megbuktathat mindent. De bizony az még mindig ott lapozgatott a nagy testes könyvben.
Annál jobban hallgatták a többiek. Mert a kedves Kornél nagyon szépen beszélt ma. Egy kicsit bősz volt, de az is illett neki.
Színdús kifejezései, a társadalmi hanyatlás magvas rajza, és a helyzet találó képe, mely ízléssel szőtte át beszédét, pártkülönbség nélkül gyönyörködtette a Házat.
A maliciózus Wahrmann kiment a folyosóra kritizálni.
– Ez az Ábrányi beszéde valóságos dráma. Az elején szólt a közösügy előtti időkből, az volt az expozé, az ismerkedés, azután szólt a közösügyről, ez a házasság, majd rátért a katonákkal való konfliktusokra, azok a családi perpatvarok, célzásokat tett a bonyodalmak megszüntetésére, ez lenne az elválás. Kár, hogy az anyósról nem szólott. Az lenne az Albrecht főherceg.
Alighogy elvégzé Apponyi »hű fegyverhordozója« a beszédét, felállott Horváth Gyula, a kormánypárt »puskaportartója«.
Ah, végre! Annyi ellenzéki után egy kormánypárti. Hanem ebben nincs köszönet.
Valóságos tréma uralkodik ilyenkor a Házban, mert sohasem lehet tudni, mikor robban fel a puskaportartó és a levegőbe röpít valamit.
Egypár igazságot Horváth Gyula mindig mond s egypár új gondolatot mindig vet a vitába. Az egyetlen ember a Tisza táborában, aki akciókra született.
Csakhogy nem ebbe a korba való ő. Vagy rosszabb korban kellett volna születnie, vagy egy jobban.
Egy jobb korban megszabadult volna homályos bénító tépelődéseitől, egy rosszabb korban határozottabb alakot nyernének ama küzdési törekvései, melyeket benne forrni látunk.
Minthogy azonban egy másik kort őfelsége se adományozhat neki – hát isten neki, vegyük be ebbe az emberöltőbe s szóljunk arról a különbségről néhány szót, ami közte és a párt többi jelentékenyebb férfia között van.
Egy rossz divat kezd megörökleni. A mi politikusaink azt hiszik, hogy a státustudomány abban van, minden egyes kérdésnél kikeresni a közvélemény ellenében egy külön álláspontot. Ezek a fertálypolitikusok hasonlítanak a fertálymágnásokhoz: akik, ha a nagyközönség hosszú kabátokat visel, rohannak a szabóhoz kurta kabátokat varratni, és ha kurta kabátokat visel a közönség, akkor ők egész a csizmasarkig eresztetik le a posztót.
Ezek a Tisza politikusai, de Tiszától semmit sem tanultak. Mert Tisza mindég a közvéleményből keresi ki azt az anvagot, ami jó, s ami a kormánykerekek forgását nem akadályozza.
Ebben áll ellentétben Horváth Gyula is pártja sok korifeusával. Ez teszi beszédjeit »ellenzékiekké«, azok előtt, akik elég ügyetlenek az igazságok kimondását ellenzéki privilégumnak tartani.
Ma azonban szelíd volt Horváth Gyula és kibékítő.
Utána Thaly Kálmán beszélt abból a tenorból, amiből az ülés elején a szőke Matkovich Tivadar (az utolsó szűzszónok) és Gulácsy Gyula pattogott.
Különben az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a szélsőbal is meglehetős szelíden viseli magát a Jansky-ügyben. Ma Irányi szólt nagyon objektíve a maga szempontjából, tegnap pedig Helfy tanúsított mérsékletet.
Általában, mióta Helfy vezeti inkább a pártot, mint Mocsáry, sokat nyert, illetőleg sokat vesztett a harapósságából.
Hiába, okos ember volt Arany János, amikor azt írta a Helfy által a »Laterne« módjára szerkesztett »Magyar–Magyar« margójára:
Helfy Ignác csámpás
Sohasem lesz »Lámpás«.
Sohasem lesz »Lámpás«.
Lámpás az igaz nem lett, de lett házi mécses, amelynek a világánál nem hadonázhat a párt olyan messzire, de rokonszenvesebb fényt von maga körül.
