A MAI ÜLÉS [febr. 19.]
A MAI ÜLÉS [febr. 19.]
A mai ülés teljesen érdektelen volt. Sok beszéd sok aljjal. A nagy szavazógépezet csak lassan haladhatott előre, mert a küllőibe minduntalan belekapaszkodott a szóbőség.
Herman Ottó ott kezdte, ahol tegnap Dobránszky hagyta el: a műegyetemnél. Az éjjel egy eszméje támadt, azt mondta el; hogy jó volna egy gazdasági fakultást is fölállítani a műegyetemen.
Utána Nendtvich Károly okvetetlenkedett. Neki is támadt egy eszméje: hogy jó volna, ha az egyetemi tanárok maguk határoznák meg a tandíjaikat. (Úgy van! Az igazán jó volna a tanároknak.) Beszédje végén az öregúr megdicsérte Dobránszkyt. (Hogy mi mindenre akad még vállalkozó szellem a Házban!) S igazságtalan eljárásnak tartja elmozdítását.
Erre persze könnyű volt megfelelnie Trefortnak.
De még könnyebben felelt meg a Dobránszky tegnapi vádjaira Berzeviczy Albert, a nagy tehetségű fiatal államtitkár, akiben a legkiválóbb szónokát vesztette el a szabadelvű párt, de valószínű, hogy csak rövid időre.
Sorba szedte a Dobránszky tegnapi illetlen vádjait (melyek még Dobránszkynak is ártottak), s a Ház mély figyelme és nagy tetszése közt mutatta ki azok valótlanságát.
Krisztus urunk megmondta ugyan, hogy aki kardot ránt, kard által vesz el, de arra már nyilván ő sem gondolt, hogy aki kard által vesz el, az még kardot rántson. Ki gondolhatta volna azt el, hogy Dobránszky, kinek a leleplezések által lőn pusztulása, maga is a leleplezésekre adja kétségbeesett fejét.
Helfy ma egy új országocskát tárt fel. A Ház (mely minduntalan Angliába és Franciaországba tesz kirándulásokat) egész ismeretlenül érezte magát a kies Norvégiában, s imponált neki a példa. Olyanoknak kellene lenni az iskoláinknak, mint a norvég iskolák. Lipthay Pál helyeslőleg bólintott a fejével: »Úgy van!«
De a legcsapodárabb volt ma Zichy Antal – Helfy szidta a német rendszert, melynek másolata a miénk, Zichy dicsérte a német rendszert és szidta a franciát.
Ennek kapcsában aztán egypár oldalvágást mért magára a francia nemzetre is, belecsap egy kicsit a külügyi politikába, s már-már megveretni készül a franciákat a burkusok által, mikor a Wahrmann nagy kerek fejében megfogamzik egy furfangos gondolat, s odalépked az elnöki katedrához:
– Kegyelmes uram, hogy engedheted?
– Hát mit csináljak?
– Látom, hogy igazságtalan vagy. Mindig csak a monarchiákat védelmezed. Védd meg már egyszer a köztársaságot is!
Péchy szót fogadott, meglóbázta a csengettyűt, és félbeszakította a szónokot:
– Figyelmeztetem a képviselő urat, tartózkodjék az ilyen részletektől, mert az illető nemzettel barátságban állunk.
És ezzel a Péchy Tamás gyűjteménye a megvédelmezett országokból teljesen komplett lett.
Még Kiss Albert tartott egy okos, de kálvinista beszédet, és még Göndöcstől vártak egyet az ülés végére, nógatták is, hogy szóljon, kiabálták a nevét, de az örök derültség fölkent papja nevető szemekkel, komikus gesztusokkal mutogatta a jobb kezét, hogy nincsen az ujján a híres gyémántgyűrű.
A beszélő-gyűrűjét otthon felejtette Göndöcs.
