A T. HÁZBÓL [febr. 2.]
A T. HÁZBÓL [febr. 2.]
Telt padok, zsúfolt karzat, izgatott hangulat a folyosón: ez a helyzet szignatúrája.
– Ma kövér nap van – mondják kézdörzsölve a botrányhajhászók.
Már tíz órára megtelnek a Ház helyiségei. Bezzeg nem kell ma katalógust olvastatni. Kárörvendő arccal, türelmetlenül várják, míg Péchy beharangoz, és Győry Elek szóhoz juthat.
A mamelukok egy része duzzog, a másik része búsong.
Gondoltam magamban, hogy a duzzogóktól kell kérdezősködni:
– Milyen a Keglevich-ügyben a hangulat?
– Hangulat? Van is nálunk hangulat – veti oda kurtán és keserűen a megszólított mameluk.
Ejh, akkor hát a búsongóknál kérdezősködöm:
– Szegény Tisza – felelik ezek –, ezer baja, gondja van, külügyek, belügyek, kiegyezési ügyek – meg büdzsé, egy is elég volna kilenc embernek, aztán még a saját emberei is kellemetlenséget csinálnak neki.
Az elnök csengettyűje végre kondul, besereglik a tisztelt Ház, s felveszi morogva fenyegető külsejét a baltáj, míg a túlsó oldalon is zordon hallgatagság ólálkodik.
Végre felállt Győry. Temetői csönd támadt. Minden szava szépen, világosan csendül, amint elbeszéli az Operaházban tegnap történt erőszakos esetet. A szélsőbalon meg-megindul a helyeslés zaja – bugyog a kifogyhatatlan olajoskorsókból közben goromba nedv is –, melyet most nem ellensúlyoz jobbról »zajos ellentmondás« vagy efféle. Sötét ott minden, csak gróf Andrássy Manó melltűje ragyog eleven színekben.
S ebben a rossz percben lép be a teremajtón Keglevich.
– Ki vele! Le az intendánssal! – kiáltja egypár hang, s vészjósló morgás kavarog nyomában.
De az intendáns Csák Máté-i léptekkel, büszkén halad helyéig. Mert nagy élvezet lehet az, nagy tömegekkel ingerkedni. (Hanem a XIX-ik században már csak kevés ember engedheti meg magának.) Végigmegy a termen, s leül a Tisza háta mögé.
(Istenem, milyen keskeny háta van ennek a mi »generálisunk«-nak, s mégis mennyi embernek tart árnyékot!)
Mikor Győry elvégzé beszédét, percekig tartó zaj támadt.
– El kell bocsátani – kiáltották.
– Meg kell az ügyet vizsgálni előbb – szólt egy jobboldali hang.
– Nem az ügyet kell megvizsgáltatni – vágott közbe, gondolom Ugron Gábor –, hanem az intendánst!
Tisza rögtön felelt, s rövid, megnyugtató nyilatkozatában egy rántással elvonta e kellemetlen ügyet a felizgatott kedélyek pillanatnyi ingerültsége elől. Eltette máskorra, mire majd kicsinnyé zsugorodik, aminő tényleg.
Mert magában a dolog csakugyan nem lényeges. Ha Podmaniczky Frigyessel történt volna, megbocsátanak neki, mert szeretik. Egy kis modortalanságszámba menne.
De a szegény Keglevich homlokát nemigen csókolta meg a »népszerűség« múzsája, azért hát neki nem is lehet soha semmiben igaza.
Ebben keresztényi lélekkel megnyugodván, menjünk át egész nyugodtan a költségvetésre.
Vagy talán, nem bánom, még jobb lesz, ha fölvesszük a télikabátunkat, s itt hagyván vitát, karzatot és folyosót, elmegyünk ebédelni.
Igaz, hogy Olay Szilárd beszél… de végre is nemcsak szellemmel él az ember.
