A T. HÁZBÓL [febr. 1.]
A T. HÁZBÓL [febr. 1.]
A miniszterelnök megérkezett Bécsből (ahol egy darab időre nyélbe ütötte a monarchia ügyeit), és ma megint itthon járt-kelt hű mamelukjai közt, teljesen megifjodva, mert most van ő tulajdonképpen elemében – szőnyegen lévén a költségvetés részletes tárgyalása –, amikor minden percben vagdalkozhatik. János szól, Tisza felel, Pál üt, Tisza paríroz, Péter rohamot intéz, Tisza visszaveri, és ez így megy egypár héten át; kibirkózhatja magát kedve szerint.
A portyázó csatározást a szélsőbal vitte. (A habarékpárt nincs itthon.)
Gulácsy Gyula király őfelségén szeretné kezdeni a megtakarításokat, az udvartartási költségeknél. Sok mindenféle argumentumot előhord, éppen csak azt az egyet felejti ki, hogy ő olcsóbban vállalná a királyságot – pedig ez lett volna érvei közt a legnyomósabb.
Úgy oldalvást Ugron is segített neki, egy sereg sérelmet hozván fel az udvar körül, ami neki szemet szúrt. Szelíd gunyorral emelte ki Tisza a panaszok aprólékos voltát, s utalt arra, hogy háromszáz év óta nem volt olyan magyar királyunk, mint a mostani.
Jó, hogy körülbelül egész Ulászlóig ment vissza, akiről azt írta haza a pápai követ: »Rex non habet calceos.«
(Még ma is szégyenkezünk érte.)
Szerencsére most változatlanul ment át a tétel, s őfelsége egzisztenciája újra biztosítva lett egy évre.
Jött az új országház (mert az szép ebben a részletes vitában, hogy az ember előtt minduntalan új és új panoráma nyílik meg).
Nosza, az új országháznak is nekirohant Gulner, hogy hagyjuk abba az építését. Hadd csinálják meg az unokák!
(Nekem tetszett az argumentum, bementem vele a szerkesztőségbe és mondom a szerkesztőmnek, hogy hadd írják meg a mai ülésről a karcolatot az unokáim.
– Igen – szólt ő –, de holnapra kell.)
Madarász bátyánk szinte non aedificat. Emlékeztet a pozsonyi dieták egyik öreg követjére, aki a pesti Lánchíd építése ellen azzal argumentált:
– Minek az erre a rövid időre?
(Ő ugyanis a 70 felé járt – s a többi emberrel éppen nem törődött. )
Thaly Kálmán ugyan nem mondja, hogy nem épít: ő meszebb lát, neki víziói vannak és azt állítja, hogy a gótikus épület cifraságai nem jók, mert azok, mikor tavaszkor lehullnak, több képviselőt fognak agyonütni.
– Neveket kérünk! – kiáltá közbe egy humorista.
Éles Henrik szeme megcsillan a karzaton. Mennyi üresedés lesz majd akkor!
Herman sem akarja az építkezést, gondolván magában: »Én már ott úgysem ülök.«
Tisza Lajos gróf, aki igazi szeretettel csügg azon, amit csinál, síkra száll a rombolók ellen, s megvédelmezi a gótokat és a tételt.
Orbán is belerohan a csatatűzbe. Gulner se adja meg magát könnyen, s figyelmezteti a minisztert, hogy a cifra országház majd fenn fog állni, de pénzügyeink rendezve nem lesznek.
Biz az megeshetik. De még sokkal rosszabb is történhetnék, ha őrájuk hallgatna most a többség. Az tudniillik, hogy az új országház se épül fel, és pénzügyeink sem lesznek rendezve.
A padok néptelenül tátongtak, a karzat is üres volt. A múlt heti nagy szavazás után úgy nézett ki a Ház, mint egy kiirtott erdő. Az egyes felszólalások is csak úgy ímmel-ámmal, vontatottan mentek. A jobboldalról mutatták a számokat, az innenső oldalról hadonásztak a szivaccsal, de a szivacs olyan messze járt a számoktól, hogy nem törült le belőlük semmit.
Ekkor következtek a közösügyi kiadások, mire Irányi Dániel állott fel és egy igen óvatosan kicirkalmazott beszédben kérdezősködött a külügyi helyzet iránt.
Tisza rögtön felelt. S most harmadszor esett meg, hogy Európa a magyar parlamentből tájékozza magát a helyzetről.
Már persze úgy, ahogy lehet, mert arra nézve, amit a nagyközönség szeretne megtudni, lesz-e háború vagy nem lesz, Tisza beszédje se árul el többet, mint a lőcsei kalendárium (aki nem lesz betegségben, az marad jó egészségben), hanem egypár fontos dolgot mégis megtudtunk.
Azt, hogy a helyzet és politikánk nem változott; azt, hogy Bismarck se változott. (Most is olyan ravasz ember, mint azelőtt. )
És azt, hogy nemsokára összehívják a delegációkat.
És azt, hogy a delegációk megint elemelnek vagy negyvenmillió forintot. (Orbán Balázs szerint négyezer milliárdot.)
De ez mégsem a háború. Ne tessék riadozni Béke kisasszony! Mosolyogjon hozzá szelíden. Hiszen egyelőre úgy áll, hogy ezen a pénzen csak egy olajágat vesznek a hajába. Ej, ej Béke kisasszony! Gyanús, hogy ily pazar toalettben jár.
