A T. HÁZBÓL [febr. 9.]
A T. HÁZBÓL [febr. 9.]
Tegnap túlságosan édeskés ülés volt; Trefortot megéljenezték, a sok aláírással ellátott üdvözlő iratot, melyet a folyosón köröztek, még Zimándy is aláírta, s ezzel most már Trefortnak nincs többé semmi hódítani valója.
Bók bókot ért; Tisza Lajos grófot pártkülönbség nélkül magasztalták a kaszinói szép beszédjéért. Csernátony Lajoshoz odajárultak a Ház összes alperesei és felperesei, hogy gratuláljanak neki az ügyvédek megcsipkedéséért. (Lásd a hétfői »Rovás«-t.)
Egyszóval tegnapra mindenki csinált valami okosat, de a legokosabbat Trefort, aki a hetvenedik esztendőt töltötte be. Ezt tessék utánapróbálni!
Ilyen körülmények közt nehéz sorsa van a karcolatírónak, azért is hagytam parlagon tegnap a rovatomat, hanem ma, mikor az összes európai akciók közül a legélesebben domborodik ki a fővárosi kupaktanács akciója az Erzsébet téri verebek ellen, ma bizonyosan az országházi talaj is dúsabban ereszti a humoros szálakat.
Csalódtam. Ma sem történt semmi nevezetes. A pénzügyi költségvetést tárgyalták le meglehetős monoton módon az Orbán Balázs előéneklése mellett.
Minden tételnél ő szólalt fel a legsajátosabb érvelésekkel. Könnyű neki! E derék régi státusférfiúnak ugyanis megvannak már a büdzsé-beszédjei tavalyról, harmadévről és még régebbről. Mindig azokat mondja el, ami természetes is, mert az ostromlott tételek mindig ugyanazok maradtak.
Így például a fegyveradónál mindig annak a megszüntetését kéri, rengeteg statisztikai adatot hozván fel némely községekből, ahol a medvék iszonyú számú ökröt, birkát felfaltak. Márpedig ha nem volna fegyveradó, lett volna fegyver, s ha lett volna fegyver, a lakosok leölték volna a medvéket.
Ezen úgynevezett statisztikai adatok alapján tömérdek medvének kellene lennie Erdélyben. Sajátságos dolog az, hogy valahányszor a trónörökös Erdélybe megy medvevadászatra, soha sincs medve, és valahányszor a pénzügyminisztérium büdzséjét tárgyalják, mindig annyi a medve Erdélyben, hogy ezerszámra eszi a marhát.
A hadmentességi adónál is Orbán Balázs szólalt fel.
De már a dohányjövedék tételeinél… azazhogy ezeknél is Orbán szólalt fel.
Az államjószágok kezelésénél természetesen megint Orbán Balázs indította meg az ostromot.
Hellyel-hellyel mások is szóltak, de Orbán akkor legalább közbebeszélt.
A szélsőbaloldal bárója (pedig másképp kedves ember) egész rémmé nőtte ki magát a karzatok habituéi előtt. Unalmas gravámenjeit borsózó háttal hallgatják már. Tudós hírét egészen megette szónoki híre. Maga a földszint még menekülhet előle a folyosóra, de a karzatok tehetetlenül vergődnek szónoklati hálójában.
És ő mégis egyike a legrokonszenvesebb alakoknak az ellenzéken.
Mert sok ember van ott, akinek hiszik a szavait, de ő maga nem hiszi azokat; Orbán merész adatait, ingadozó számjait, pufogó frázisait ellenben senki sem hiszi, de ő maga szentül meg van azok igazságáról győződve.
Tetszik, nem tetszik a Háznak, az neki mindegy, ő olyan jókedvvel beszél, mintha egész Európa hallgatná. A néptelen padok nem lankasztják őt, a koloszt, a bőbeszédűségben, aki képes korteskedések alkalmával künn a mezőn keresni föl a választókat, mindeniket a saját krumplis földjén, s egyenkint elmondani nekik a programbeszédjét.
Orbán annyira szónok, hogy neki a beszéd cél önmagáért. És annyira pesszimista, hogy emiatt majdnem optimistává válik.
Ha mondják neki: »Ugyan minek beszélsz, Balázs, hiszen látod, hogy kimentek, nem hallgatnak.«
– Mert nincs elég erejök az igazságot elviselni.
Az eszébe sem jut, hogy hátha őneki nincs elég ereje lekötni a Ház figyelmét.
Egyébiránt jó ember és a légynek sem árt. Még kevésbé ártott hát a költségvetésnek.
Változatlanul fogadtak el minden tételt úgy, hogy fél kettőre készen volt az egész tárca.
Az elnök vidoran zárta be az ülést, Szapáry gróf összemarkolta az irományait. Fölkelt a miniszteri székéről, kinyitotta az állványkája fiókját, jól megnézte, hogy csupa feledékenységből nem hagy ott-e ott valamit, aztán egy nagy lélegzetet vett és újra bezárta a fiókot.
Azzal kifelé indult, de visszahajlott még egyszer, hogy csupa feledékenységből nem vitt-e el onnan valamit.
Rendben volt minden.
Se a bicskáját, ceruzáját, bonbonjait ott nem hagyta, sem a fiókkulcsot magával többé el nem vitte.
