A T. HÁZBÓL [jan. 22.]
A T. HÁZBÓL [jan. 22.]
Ha szabad az állatvilágból vennem a hasonlataimat (s miért ne volna szabad, ha Tisza megengedi?), akkor Gosztonyi hasonlított a kuvikhoz, aki vészjóslón huhogott félóra hosszáig.
A költségvetés különben az a téma, amikor mindenről szabad beszélni, Amerika fölfedezéséről, a Mtesza feleségeiről, az avarokról, sőt még magáról a költségvetésről is.
Fenyvessy is úgy ugrált ide-oda, és csörgött-csacsogott, mint egy szarka. Sok fényes dolgot összehordott innen-onnan. Citálta Whatelyt, a dublini érseket, aki azt tartja, hogy a közönségnek csak egy-két búzaszemet kell adni, a többi lehet szalma.
A Ház figyelni kezdett.
– Ohó, nézzük hát meg, benne lesz-e a két búzaszem a beszédében?
Fenyvessy egyre citált: citálta Jókait, akinek egy időben még az a por sem kellett Boszniából, amit a talpaikon hoznak onnan a katonáink.
És citálta Pulszky Ágostot csipkedvén Bluntschlit (pedig a Bluntschli-citálással már megjárta egyszer Schvarcz Gyula).
Bluntschli ugyanis azt mondotta volna, hogy ki párton kívül áll, vagy önzéssel, vagy szellemi gyöngeséggel vádolható.
Pulszky Ágost, aki úgy néz ki, ha megharagszik, mint egy bősz kecskegidó, erőteljesen visszavágott.
A Ház zajongott a páros viaskodás alatt. A »galandférgek« mozogtak és vickándoztak, a tigrisek pisszegtek és ingerült közbekiáltásokkal bosszantották Pulszkyt.
Ekkor csapott le a »Ház sárkánya«, Ugron Gábor, ezúttal egy állatszelídítő képében.
Először a varázsigét mondta el, mely így hangzik:
»A régebbi költségvetéseket jellemezte a hipokrízis, a mostanit jellemzi a miniszterkrízis.«
E szójátékra ijedten kapta hátra fejét Wahrmann Mór, a nagy szójátékcsináló.
– Fogjatok meg – jajdult fel. – Ez az én gyáramból való!
E szójáték után kinyitá Ugron a vaskalitkát… szinte hallani lehetett, amint a kulcs nyikorgott a zárjában, és kezdé kieresztegetni csodálatos állatgyűjteményét.
Kivett egy szakajtó záptojást és így szólt a mamelukokhoz: »Olyanok vagytok, mint a záptojások.« (A hallgatók viharos tetszésbe törtek ki. )
Magok a záptojások meg sem moccantak, csendesen ültek a szakajtóikban. Csak Péchy mozgott, fészkelődött, mint egy kotlóstyúk, a zsebkendőjét kereste.
Azután megforgatta a tojásokat, amiket kivett, s ott a Ház színe előtt kelesztette ki belőlük a csirkéket. A kiscsirkék ott szaladgáltak, röpködtek a levegőben. (Nyilván azt a két búzaszemet keresték a Fenyvessy beszédéből.)
Akkor egy csomó fenevadat eresztett ki Ugron Gábor.
– Olyanok vagytok, mint a vadállatok, akik csak addig szelídek, amíg etetik őket.
(A hallgatók megint viharos tetszésben törtek ki. )
De arra senki sem ügyelt, miként változhattak át a záptojások oly hirtelen vadállatokká?
A hatás nagy volt, de Ugronnak még több kellett. Kivett egy paprikaszínű dobozból egy galandférget.
– Olyanok vagytok – mondá –, mint a galandféreg, melynek a fejét kell leütni.
– Istenem, de szép – szólt közbe lelkesedéssel Olay Szilárd.
A kormány és pártja hüledezve bámult-ámult, mert most már igazán nem tudta, hogy mi ő.
Vállalta volna már akármelyiket, csak hogy egynél maradjon a szónok.
Általában lehangoló volt a nagytehetségű, fiatal pártvezér mai beszédje, mert éppen azt nélkülözte, amire iparkodott: a szellemet. Néhol briliáns ötletet pattantott el, de az előadás volt esztergályozatlan. Másutt az ötlet volt ízléstelen.
Biz ez nagy csorba.
Hanem iszen ki lehet azt még köszörülni egy új beszéddel.
Lesz még deficites költségvetés máskor is.
Ma nem üdvözölték párthívei a beszéd után, mint máskor, csak Farkas Elek mondá állítólag könnybe váló szemekkel:
– Olyan éles voltál, Gáborkám, mint a walesi bárd.
Az ülés végén Szemnecz Emil és Petrich beszéltek, de már akkorra a záptojások többnyire hazagurultak.
