A T. HÁZBÓL [jan. 21.]
A T. HÁZBÓL [jan. 21.]
A vita még mindig tart, de már lankadóban. Az ellenzék nem támadott nagy vehemenciával, a kormány diadalmasan állta ki az első rohamokat.
Apponyi ugyan azt mondá valakinek a folyosón:
– A kormány úgy áll, hogy az embernek összedugott kézzel csak az ablakból kell néznie, mikor omlik össze…
(Igen, de azt nem mondta, hogy meddig kell az ablaknál állni. )
Az ostromló leventék közül a köpcös Margittay Gyula kezdé ma a rohamot a tegnapi beszédével. A beszéd nemhogy vesztett volna, mint tegnap írtam, hanem nyert, mert igazán alkalmas nyitánynak, míg a Ház reggel gyülekezik: ajtók nyílnak ki s be, a járás-kelés, szünetlen topogás és zsibongás annyira hat a látásra, a gyülekezők zaja és krákogása annyira elfoglalja a figyelmet, hogy mintegy a várakozás lüktetése vesz erőt az érzékeken, és a beszédből nem hallatszik semmi.
Margittay Gyula arra született, hogy ő legyen a »szellemi janitor«, ő nyissa meg az üléseket.
Utána Ugron Ákos beszélt haza, Erdélybe. Szinte érezni lehetett a jó falusi levegőt. Mintha a Nemere fújdogált volna. Különben csinosan és eszesen szólott.
Ugron Ákos is azon nehány képviselőhöz tartozik, kiknek a Házban sajátos helyzetök van. Ilyen Szilágyi Dezső az »érdekes özvegy«, akiről tudva van, hogy szeretne férjhez menni, de nem tudja, kihez; ilyen Pulszky Ferenc, a »circumspektus apa«, aki nem akar a fiainak csinálni konkurrenciát. (»Ha három úton járunk, gyerekek, könnyebben találjuk meg a szerencsét.«) És ilyen, azazhogy éppen ellentéte neki Ugron Ákos, a »jó testvér«, aki szeretne habaréki lenni, ha nem fájna a szíve elszakadni a bátyjától.
S e tekintetben specialitás, mert a habarékiak meg mind szeretnének nem lenni.
Most aztán pécskai Gaál Jenő emelkedik fel. A habarékpárt »kisebbik financier«-je.
A Házat egy nyomasztó előérzet kapja meg, s izgalmas nyugtalanságba esik. A képviselők elhagyják helyeiket, s csak a nagy arctengert látni a középen és a vállak falzatát, de a zaj miatt alig hallani valamit.
A szónok beszélni kezd gyenge hangján. Egy sztentori bariton felkiált:
– Hol a kormány?
Mindenki odatekint a bíboros karszékekre, s valóban egy lélek sem ül azokon. Pécskai Gaál Jenőnek sikerült elűzni a kormányt.
A zaj nőttön-nő: »Hol a kormány? Hol a kormány?« Ebben a végzetes pillanatban gurul be a terembe Kemény Gábor.
– Itt van ni egy! – Kiáltja egy gonosz mameluk. – Hadd üljön be!
De már ekkorra előbiceg valahonnan az elnöki katedra mellől Szapáry is, s bánatos megadással ereszkedik le helyére. Oh, a Háznak csodálatos érzéke van! Sajátos ösztön, mely egyszerre megkapja és megdermeszti. A Ház kiérezte, hogy pécskai Gaál Jenő órák hosszáig fog beszélni. Lett erre sürgés-forgás: a polgári gyomrúak hazamentek ebédelni, megitták otthon a feketekávéjukat és mikor visszajöttek, még akkor is a nagy »pécskai« beszélt. Némelyek elmentek borotválkozni és mire visszatértek és Gaál Jenő bevégezte a beszédét már megint ki volt serkedve a szakálluk.
A folyosói pezsgés elérte a zenitjét. Szontagh Pál köré nagy csoport gyűlt. Az öreg »kegyelmes úr« adomákat beszélt Kubiczáról, aki bizony megérdemli, hogy Urbanovszky és Szitányi olyan nagy becsben tartsa, amint leírtam, mert Kubicza annyira rendben tartja a vármegyéjét, hogy mikor egyszer egy ellenzéki jelölt odajött szerencsét próbálni valamelyik választókerületbe, azt mondták neki az összesereglett népek:
– Jó, jó. Megválasztjuk az urat, mert szépen beszél, de van-e a főispántól passzusa?
A másik folyosón az öreg Pulszky oktatja az ifjabb mameluk nemzedéket:
– Ti nem vagytok igaziak. Az Apponyi beszédjeire mindnyájan betódultok, a Gaáléra mindnyájan kitódultok, pedig a jó mameluknak éppen a jó ellenzéki beszédeket illenék meg nem hallgatnia, mert azok megmérgezhetik a lelkét.
Távolabb, a Ház t. gyufatartójának a tájékán éppen az ellenkező tanrendszer folyik: ott a »duzzogók« üldögélnek, s éppen ebben a pillanatban absztrahálják a következő élettapasztalatot:
– Minél jobban gyengül az esze valakinek, annál jobban erősödik pártjához való ragaszkodása.
Egy másik mamelukcsoport Széll Kálmánt és Wahrmannt szidja: miért nem állanak hát most ki a tudományukkal, miért hallgatnak?
Valakinek eszébe jut Krausz Lajos.
– Hát nini, Krausz Lajos! Mikor fog beszélni Krausz Lajos?
– Majd négy hónap múlva. Geld spricht.
Vidám csacsogás, nevetgélés tölti be a folyosó minden zegzugát. A terembeli sötéten gomolygó frázisokból semmi sem ülepedik a kedélyekre. A nyomasztó pénzügyi helyzet borúja nincs ott a homlokokon, a veszélyes külügyi helyzetből is csak a Hunyady László jelöltsége jut el e derült atmoszférába.
De bármennyire kedélyes nemzet vagyunk is, annyi kedélyesség még sincs bennem, hogy én a Gaál Jenő egész beszédje alatt rajzolni győzzem a korridorok tarka, mozgalmas képét… Azért hát szakítson ki minden olvasóm két órát az életéből (én is ki szakítok a magaméból), és ugorjunk át a következő szónokra
– Pulszky Ágost! – olvasta a jegyző.
– Öt percnyi szünetet kérünk – kiáltá az ellenzék.
– Halljuk mindjárt! – kötődött a kormánypárt.
– Meggondolási időt kérünk, hogy meghallgassuk-e? – tombolt a szélbal.
Az elnök habozott. A zaj nőttön-nőtt. A villanyos csengő rohamot vert.
Végre is győzött az ellenzék. Ez volt az első sikere ebben a ciklusban. Megkapta az öt percnyi szünetet.
Öt perc után Pulszky Ágost szólt meg-megújuló zaj közt, igen szépen és igen okosan fejtegette, hogy ő nem kívánja a koplalási rendszert, mert a koplalás gyengítené a nemzet testét, hanem megadja annak a szükséges egészséges táplálékot, majd szónoki verve-vel, meggyőzően szellőztette a fölösleges illúziókat.
Általában Pulszky Ágost hovatovább jobban megközelíti a hajdan hozzákötött várakozásokat, s immár túlszárnyalja a többi Pulszkyt.
Azazhogy még nem, mert az utolsó tromfjuk még kézben van.
A Pulszky-politika ugyanis az volt, a távollevő ismeretlen Pulszkyakkal erősíteni a jelenlevő ismerős Pulszkyakat.
Mikor még csak egyedül volt az öreg, így szokott volt szólni:
– Hm, majd akkor lássátok meg, ha egyszer a Guszti fiam be talál jönni a Házba.
A Guszti bejött, s noha bevált, mégis így szólott az öreg:
– Még ez semmi. Hanem, ha majd a Kari fiam betoppan.
Betoppant Károly is, de az öreg még mindig ígérgeti a hazának:
– Szót sem érdemel, majd a Gari fiam fogja megmutatni…
Pulszky Ágost beszédének legnagyobb hatása (bár a képviselők közt is mindenki dicsérte azt) a karzatra volt. Mert ott ült az egész szemináriumi fiatalság, Komlóssyt jött meghallgatni, de midőn Komlóssy helyett egy szabadkőműves következett, szép csendesen elpárologtak onnan.
Pedig sokat vesztettek.
Mert a Pulszky beszéde nern töltötte ki az egész ülést, még Komlóssy is szólhatott, s egyikét mondá a legmulatságosabb kormánypárti szónoklatoknak.
Szerinte minden bajnak a zsidók az okai. Eszerint a deficitnek is.
A kormány először érezte a vita alatt, hogy ártatlan.
