AZ EGYETLEN BÖGRE
AZ EGYETLEN BÖGRE
(Kulisszatitkok)
Nem illik ugyan kifecsegni az ilyeneket; de úgyis mindenki tudja, hogy a kormánypárti képviselők a húsosfazekak mellett vidáman élik napjaikat. El tudom képzelni, hogy a jámbor vidékiek milyen nagy kondér mellett képzelik letelepedve például Boros Bálintot, és milyen kicsiny mellett Jónás Ödönt.
De egészen másról akarok én most beszélni, illetőleg egy pillantást vetni a messze jövőbe, s feltárni az olvasó szeme előtt, hogyan lesz valamikor, ha majd az ellenzék jut kormányra.
Az egész rendszert még nem látom tisztán, hanem egyes vonások máris kidomborodnak.
Valamit tehát elárulhatok. Hogy miképpen lesznek szervezve és betöltve az államhivatalok, azt már kisütöttem. S ez sem egészen érdektelen dolog.
Sőt, nem hiszek tévedni, ha azt mondom, hogy az ellenzéki közönséget ez a rész kiválóan érdekli. Hiszen mindnyájan emberek és magyarok vagyunk.
De hogy megértessem magamat, szükséges mindenekelőtt elmondani, hogy amíg a kormánypárton ezer és ezer húsosfazék hányódik, minden ember számára öt-hat, addig az egész ellenzéknek csak egyetlen kis bögrécskéje van.
Azaz egyetlen fizetéses hivatal, amit a párt a saját kénye-kedve szerint tölthet be.
Erre a bögrére sok szem kacsint epedve, de (Maróthy szerint) csak egyé lehet.
X. képviselőé volt eddig. Igen jó kézben volt.
Hanem egy nap beállít hozzá Y. képviselő.
– Kedves barátom! Egy bizalmas kérésem van.
– Parancsolj, kérlek.
– Azért jöttem hozzád, hogy mondj le a javamra arról a bögréről.
– Én? – kérdi ez meglepetve. – Tréfálsz?
– Nem; de látod, nekem nagyobb szükségem van rá.
– Az kérdés.
– Ám lássuk. Tárd fel anyagi helyzetedet bizalmasan.
X. képviselő feltárja: Y. nagyot bólingat neki.
– Biz ez szomorú. Hanem most már én mondom el az enyimet.
– Halljuk!
Y. képviselő sötét színekkel ecseteli állapotját.
– Igazad van – kiált fel X. –, a tied a szomorúbb helyzet. Lemondok a javadra.
– Köszönöm.
A párt tudomásul veszi a lemondást, és Y. képviselőt jelöli ki a bögréhez.
De ez még csak a jelölés. A választás majd csak később történik.
Ez idő alatt sok minden eshetik, s egy nép napon X. képviselő állít be Y-hoz, az új jelölthöz.
– Kedves barátom. Egy bizalmas kérésem van.
– Parancsolj, kérlek.
– Azért jöttem hozzád, hogy mondj le a javamra arról a jelölésről.
– Én? – kérdi ez meglepetve. – Tréfálsz?
– Nem; de azóta sok történt. A gazdasági épületeim elégtek, a vetéseimet elverte a jég. Beláthatod most már, én vagyok a szegényebb.
Y. képviselő ötölt-hatolt, míg végre így szólt vállat vonva:
– Hja, barátom! Az anyagi javak nem lehetnek egyformán megosztva az emberek között.
Ez az egyetlen bögre története.
Egy bögre csak, de ez is elég bepillantásnak a jövendő századok méhébe, amikor a szegények, a mennyek országa helyett (melyet eddig nagylelkűen nekik engedtek át a gazdagok) már itt, a földi országban vagyoni hiányok arányában foglalják el a hivatalokat.
Így virágzik hát még egyszer föl a dzsentri… kvalifikációhoz jut.
