EGY KIRÁLYFI REGÉNYE
EGY KIRÁLYFI REGÉNYE
(A svéd királyfi és Munck Ebba)
Az a regény, mely a ködös északon Stockholm királyi palotájában múlt hó 15-én nyert befejezést, méltó egész Európa rokonszenvére, s bizonysága annak, hogy még a mai reális korban sem tűnt el minden idealizmus a föld színéről. Mint ahogy ma mesél a dajka a figyelő gyermekseregnek régi királylányokról, kik szegény vitézekkel osztották meg hatalmuk fényét, s királyfiakról, kik árva pásztorlányokat emeltek magukhoz fel a trónra, úgy fog mesélni a késő ivadék arról a megható történetről, melyről talán akkor már azt fogják hinni, hogy csupa mese, de ma tudjuk, hogy megtörtént valóság.
Volt egyszer – így fog szólni a mese – egy király és egy királyné, kik Svédország felett uralkodtak. A királyt untatták parlamentjeinek huzalkodásai, mert kettő volt neki: Stockholmban és Krisztiániában (és ebben a tekintetben nem is állt egyedül a többi uralkodók közt); a királyné beteg volt, de vigasztalást találtak mindketten négy fiukban, kik közül az első, a trónörökös, Gusztáv 1858-ban született, s egy bádeni hercegnőt, a német császár unokáját vette nőül, kitől két kis hercege született, kövér és pozsgás, mint minden svéd gyermek; a többi: Oszkár herceg tengerésztiszt, Károly herceg, kit kék hercegnek neveztek el kék és fehér testőregyenruhájáról, melyet mindig viselt, és Jenő herceg, azaz a vörös herceg, szintén egyenruhájáról, de ez később búcsút mondott az egyenruhának és Párizsba ment festészetet tanulni.
Volt pedig a királyi hercegnőnek egy udvarhölgye, Munck Ebba, egy svéd ezredes lánya. Nem volt valami rendkívüli szépség, de kedvessége mindenkit elbájolt; nagy kék szemei, karcsú termete, halvány arcbőre voltak. Régi finnlandi családból származott, mely ha nem is tartozott az ország legelőkelőbbjei közé, de egyike volt a legtiszteletreméltóbbaknak. Rokonságban állott a Cederström családdal, mely sok művészt adott Skandináviának, s az egész udvar rokonszenvvel vonzódott feléje. Ő volt különösen megbízva a királyi alamizsnák kiosztásával, s e feladata gyakorlatában mindig olyan benyomást tett, mint egy istenfélő apáca.
Igaz, hogy Munck kisasszony fiatalsága dacára (mert 1858-ban született) súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül. Világba léptekor, 1875-ben, egyike Stockholm legelegánsabb férfiainak, Rosen gróf, a trónörökös herceg segédtisztje beleszeretett az ifjú lánykába. Megkérte a kezét és el is nyerte. Nehány hónappal később a viszony felbomlott. Miért, nem lehet tudni. Kétféleképp beszélik a dolgot; némelyek azt mondják, hogy a szakítást az öreg Rosen gróf idézte elő, ki rossz szemmel nézte a tervezett házasságot, s a Munckokat igen alantas származásúaknak tartotta; mások ellenben igen kényes természetű bonyodalmakról beszélnek, bizonyos vallomásokról, melyeket a férfi volt kénytelen tenni Munck kisasszonynak, kinek érzelmei fellázadtak ez ellen. Akármint legyen is, a viszony megszakadt, s Munck kisasszony szerényebben, szótlanabbul, mint valaha, újra elfoglalta régi helyét az udvarnál, talán belátva nagy honfitársa, a költő Ibsen egyik drámája hősének szavai igazságát, hogy: »Csak aki egyedül van, az erős.«
Itt látta és szerette meg Oszkár herceg, a királynak 1859-ben született második fia. Oszkár herceg korán lépett a tengerészeti pályára, s így ő is megtanulta szeretni a magányt és a csendet. Munck Ebba önkéntelenül vonzotta őt. Nem a poéták hirtelen támadó szerelme volt ez, hanem a mindennapi érintkezésből lassan kifejlődött igaz barátság, mely utoljára szerelemnek engedett helyet. Ők magok legkésőbb vették ezt észre. Az udvarnál mindenki a herceg szenvedélyéről beszélt, sőt a királyi hercegnő kissé igen hangosan is beszélt felőle, s úgy látszott, mintha gyanúba vette volna Munck kisasszony szándékait. Lekötelező barátok megsúgták ezt a fiatal lánynak, ki rögtön elhagyta az udvart. Másnap Oszkár herceg fölkereste királyi atyját. Úgy látszik, hogy atya és fiú közt élénk szóváltásra adott az eset okot, melynek folyamán Oszkár király kijelentette, hogy soha az ő családjából való herceg nem fog mást nőül venni, mint királyi vért. Két nap múlva a herceg engedélyt kért és kapott, hogy az »Edda« hajóra szállhasson, mely a világ körüli útra indult.
De mielőtt elutazott volna, a herceg meglátogatta anyját, s tudta, hogy ügyét pártfogásába fogja venni az, akit a nép »szent«-nek nevezett el. A svédek nem sokat tudtak arról, ami a királyi palota falai közt végbement. A küzdelem erős volt; a király nem akart engedni. De egy év múlva a királyné mégis kinyerte, hogy visszahívhassa Munck kisasszonyt az udvarhoz. Személye körül alkalmazta őt, és igyekezett megismertetni a királlyal. De sehogyse ment; a király nem akart tudomást venni róla. November havában Oszkár herceg visszatért utazásából. A király az első találkozásnál ismét kijelentette, hogy sohasem fogja megengedni, hogy nőül vegye Munck kisasszonyt, s ha még mindig ez a szándéka, úgy jobb, ha ismét hajóra száll.
Mi történt ekkor a király lelkében? Megígérte-e a királyné, mint némelyek vélik, hogy feledni fog mindent, amit szenvedett, ha enged fia óhajának? Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Annyi bizonyos, hogy egy nap egy bizalmas estélyen a királynénál Munck Ebba kisasszony egy dalt énekelt, amelyet Ejens szerzett a király e versére: »Oh szent részvét! Oh szent vigasztalás! Ti egyedül emelitek fel a szívet.«
O Milda Röst!
O Ljüva tröst,
Bönhörsle ditt hjärta vinner!
O Ljüva tröst,
Bönhörsle ditt hjärta vinner!
A király egy pillanatig némán maradt, aztán fölemelkedve székéből, megfogta fia kezét, azt a Munck kisasszonyéba tette, és szó nélkül távozott a teremből, erősen becsapva az ajtót. A jelenlevőket bámulat fogta el. De az események gyorsan követték egymást; a király egy óra múlva határozott beleegyezését adta, s nehány nap múlva a hivatalos eljegyzés is megtörtént.
A királyi család beleegyezése, melyet a svéd alkotmány okvetlen megkíván, nem könnyen volt kinyerhető; a herceg fivéreinek egyike határozottan ellene szegült a házasságnak, mely szerinte a családra gyalázatot hoz. Ellenben valódi lelkesedést idézett elő a házasság híre a két királyság demokratikus köreiben. A hírlapok pártkülönbség nélkül támogatták Oszkár herceget a királyi családdal szemben, emlékeztetvén, hogy a Bernadotte-ok, akiktől a család származott, szintén alacsony eredetűek voltak. És különösen, a kamara, mely egy évvel előbb megtagadta a Gothlandi herceg számára kért évdíjt, mert Gothlandi herceg a hivatalos címe Oszkár hercegnek, megadta azt Bernadotte-nak, mivel tudniillik a herceg, házassága következtében, nemcsak esetleges trónörökösödéséről, de hercegi és fenséges címéről is lemondott. Mert így rendeli ezt a svéd alkotmány.
Ami Oszkár királyt illeti, úgy látszik, hogy ő is becsülni kezdi jövendőbeli menye erényeit. Ő festtette számára bútorait, s mikor nemrég távozott Munck kisasszony Stockholmból, a király kocsiján ment a pályaudvarba, a népség tüntető éljenzése közepett. Egész lelkesedéssé fokozódott az ováció, mikor a király búcsút véve a fiatal leánytól, megölelte őt.
Az egybekelés márc. 15-én történt Bornemouthban az egész királyi család jelenlétében. Azt megelőzőleg Munck kisasszony néhány hetet Angliában töltött Zsófia királynéval. Oszkár herceg, vagy jobban mondva most már csak Bernadotte, ifjú nejét messze északra, egy kis kikötőbe fogja vinni, ahol kis birtokot vásárolt. Itt fog élni szerényen, elfeledve a világtól, de boldogan.
