A REFORMER
A REFORMER
A Grecsák–Károlyi-ügy sokféle megbeszélgetés tárgya a városban és a képviselői körökben.
Egy »pertu«-ság visszautasítása magában véve még nem nagy eset, s akivel megesik, az ő dolga, hogy zsebre rakja, de a dolognak némi jelentőséget az ád, hogy egy régi parlamenti szokást érint.
Ma Pulszky Ferenc szépen fejtegeti lapunkban, hogy miként keletkezett az a rendi világban egyforma szőrű megyei követek közt, kik a városi követeket (talán csak amennyiben azok polgári származásúak voltak?) már nem is tegezték, s cikkének iránya oda megy ki, ha jól kivettem, hogy az új parlamenti viszonyok közt, melyek nagyurat és szegény embert egy kalap alá hajtottak, a tegezés immár ósdivá és kellemetlenné kezd lenni.
Van benne valami. Magunk is sok komikumot találtunk hébe-hóba e patriarchális szokásban bizonyos szituációkban. Kihumorizáltuk azt a képviselőt, aki csak azért ment át egykor a konzervatívak közé, hogy a gőgös, merev Sennyei Pált mindennap agyontegezhesse. Borzasztó az, hogy némely demokrata urak valóságos dobzódást visznek végbe a tegezésben a grófok közt, ha mandátumhoz jutnak. Azt is elmondtuk, mennyi kevés értéke van ezen »pertu«-nak annál az esetnél, mikor Lukács Bélát egy képviselőtársa arra kapacitálta egy szavazásnál: »De, reménylem, kedves barátom, X grófra fogsz szavazni és nem Lukácsra, akiről azt sem tudjuk honnan keze, honnan lába.« Mire Lukács Béla azt felelte: »Nagyon szívesen, kedves barátom, mert kettőnk közt van a kérdés, s magamra csak nem szavazhatok«. (Hanem azért továbbra is per »kedves barátom« maradtak.)
Az is figyelemre méltó érv, hogy a franciák, németek, angolok, egyszóval a tekintélyesebb népeknél mind per »ön« titulázzák egymást a képviselők, míg ellenben a szerb szkupscsinában és a bolgár szobranjeban »te Gyuro«, »te Jocó« járja, amiből világos az, hogy ez a bizalmas tónus a fejletlenebb népek szokása.
Előre volt tehát látható, hogy Magyarországon is támadni fognak a civilizációnak előharcosai, akik nemzetüket a művelt népek sorába igyekeznek emelni e téren is.
Gróf Károlyi István méltóságos képviselőtársamnak jutott eszébe ez az eszme legelőbb. S Grecsák Károly nagyságos képviselőtársamon kezdte meg.
Igazuk volt azoknak, akik nagy várakozással vették a gróf Károlyi István népképviselővé való megválasztását, ki szép beszédjeiben, melyeket elszórva tartott imitt-amott, élénk reményeket költött maga iránt.
És nem volt igazuk azoknak, akik egy év múlva kislelkűen csüggedni kezdtek, hogy gróf Károlyi István nagy tehetségei dacára sem fog immár csinálni a Házban semmit.
Dehogy nem! Magát a Házat reformálja át. A tegező parlamentből egy önöző parlamentet csinál. S így emeli fel a nemzet nívóját arra a polcra, ahol a civilizáltabbak állnak. Nem osztom hát azoknak nézetét, akik Károlyi grófnak a lapokban közzétett levelét úgy fogják föl. S hogy abban egy új arisztokratikus jelenség kezdi magát kiütni.
A tegezés vagy nem tegezés nem lehet a demokratizmus vagy arisztokratizmus kérdése (hiszen Amerikában sem tegezik egymást az emberek).
A gróf nézetem szerint egész következetes önmagához. A mandatummal napidíjak járnak. Azokat már régebben letette a haza oltárára.
A mandatummal ezenfelül együttjár a képviselők pertu barátsága. A gróf most arról is lemondott.
Hát nem elég szép ez tőle?
Egy vén képviselő
Deák Ferenc »pertu« barátja
Deák Ferenc »pertu« barátja
