CSEVEGÉS A HÉTRŐL
CSEVEGÉS A HÉTRŐL
A múlt hét sokkal gazdagabb volt eseményekben, pedig csak egy dolog történt: a Strossmayeré. A lefolyt hét az apróbb eseményeké. Recsky Bandi felakasztotta magát, s ezzel megint emlegetésbe jutott az eszlári dráma; Eötvös Károly Doda Trajánt védte, s ezzel megint Eszlárba jutott Eötvös Károly.
Most már három nemzetiségi képviselő lesz a szittya magyarokból. Tudniillik Eötvös mellett még Mocsáry és harmadiknak Pázmándy Dénes, aki azt affektálja, hogy jobban szereti a franciákat a magyaroknál. (Tisza Kálmán mégis szerencsés ember, minden héten lejárja magát egy ellensége.)
E héten kaptuk meg az új kultuszminisztert is. A közvélemény még nincs tisztában vele. Meglehetősen szürke ember; sem a papok nem örülnek nagyon, se a közönség nem búsul nagyon. (Ilyen szerencsésen csak Tisza tud választani.)
Hanem a belovári örömmámor közepette, kevés híja, hogy egyszerre bele nem pottyantunk a bellovai állapotokba. A híre legalább megvolt és szétment.
Néhány lap kövérbetűsen közölte, hogy Szegednél az orient-vonatot (tehát a legkultiváltabb vonalon, mely a Kelettel összeköt) ki akarták rabolni Rózsa Sándor utódjai, gerendákat rakva a sínekre.
A dolog szerencsére nem volt igaz, de a híre a külföldi lapokba is belejutott. Márpedig inkább lett volna igaz, csak ne híresztelődött volna szét, mert újra megindulnak külföldön a mesék a magyar rablóromantikáról.
Mintha csak szándékosan csinálnánk, hogy a turisták ne merjenek ide jönni.
Tavaly néhány hányási esetet fölfújtak kolerának (míg a ravasz bécsiek titokban tartották a magukét).
Az idén a »veszett macskákat« találta ki a leleményes sajtó.
Vajon mit kalkulál ki esztendőre?
*
A belügyi politikában szélcsend van. A »szennai parasztok« a kukoricatörésben fáradoznak most. Polónyi habarékpárti képviselőt csinál éppen olyan buzgalommal, mint ahogy a prímásnak csinálta annak idején a pásztori botot; Ugron regále ügyeket mozgat Erdélyben, hol nagy az ellenszenv az új javaslat ellen. Pedig azt lehetett volna hinni, hogy ez lesz a legnépszerűbb dolga a Tisza-érának: amiben pénz üti a dzsentri markát.
De annál elevenebb élet van a tudományos világban. Az Akadémia elnökválasztásra készül. Mintegy húsz előkelő akadémikus összebeszélt, hogy semmi esetre sem választ grófot.
S ez a »húsz demokrata« így okoskodik:
– Igaz, hogy az Akadémia elnökei többnyire mágnások voltak, de az az ág, amelyből a Dessewffyek és Eötvösök születtek, már kihalt.
A »húsz demokrata« jelöltje Hunfalvy, esetleg Stoczek.
De az arisztokraták sem pihennek. Tűzzel-vassal dolgoznak Andrássy, vagy esetleg más gróf mellett.
Foly köztük a kapacitáció erősen. Nem lehetetlen, hogy az egyik fél is enged valamit és a másik is. Egy középutat találnak.
Megválasztják például Herczeg Mihályt.
*
Nagyobb dolog azonban ennél a Hangl–Rémi-ügy.
A törpe akácok hullatni kezdik leveleiket. Az őszi szél búsan rázza meg őket estelenkint.
A Hangl-habituék szomorúan ülnek a híres »szöglet-asztalnál«, szívükben megnyilallik a bizonytalan jövendő képe.
– Mi lesz itt egy hónap múlva?
Hogy Csáky milyen miniszter lesz, mit felel majd a prímásnak abban a bizonyos nagyszombati ügyben (hogy mégis az államé legyen az utolsó szó) – ez mind másodrendű kérdés; de hogy milyen lesz Rémi, pótolni fogja-e Hanglt, lesz-e jó kávé, jó fagylalt a »Rémiben«, szép kasszírnő a trónuson – ezek a jövő nagy kérdései, melyek a közönséget mozgatják.
S mint ahogy illik egy ilyen megrázó katasztrófához – nem minden zaj nélkül történik meg a változás.
Már hetek óta szállnak a hírek szájról-szájra, bonyodalommá szövődő egymásutánban:
– Rémi megveszi Hanglnak berendezését.
(Legalább azok a régi findzsák lesznek – sóhajtja Podmaniczky).
Megint új hír jő:
– Rémi nem veszi meg a Hangl-készleteket!
Ismét új hír:
– Hangl haragszik, s haragjában október közepén becsukja a kávéházat. Novemberig csukva marad.
– Az lehetetlen – mormogják elsápadva a törzsvendégek. – Hát velünk mi lesz?
A sajnálatos esemény egyre komplikáltabb, Rémiék meg vannak ijedve, hogy azáltal az üzlet szenved, ha hetekig lesz csukva.
A város két pártra oszlik, az elkeseredés nőttön nő.
A Rémi hívei azt tanácsolják:
– Nincs más mód, mint elővenni a kasszakulcsot és megvenni a berendezést.
De az öreg Rémi közbeszól:
– Hát az én politikai hatalmam mire való?
S diktum-faktum meginterpellálják a polgármestert, s a polgármester az elnöki székről ünnepélyes hangon proklamálja, hogy Hanglnak nem illik olyan nagyon sietni.
Az ügy most stagnál. De a fekete pontok még el nem múltak.
Mire az utolsó levél is lehull az akácokról, ez a kérdés is meg lesz oldva, csak egy marad örökkön-örökké homályban: hogy, ha minden változik, múlik, jön és megy a nagy világegyetemben, miért marad olyan állhatatosan Széchenyi Pál?
