[ELŐSZÓ]
[ELŐSZÓ]
Az íróasztal nagyon egyszerű, érzéketlen bútordarab, de az is megmozdul néha, paripává lesz, s odaviszi az embert, ahova el akart jutni.
Az egyik újságíró egykor Magyarország kormányzója lett. Azóta is minden időben előkelő szerepet vittek a toll emberei a politikai életben. Ha »poros is volt a kabátja« Kemény Zsigmondnak, sok nagy dolog fordult meg az ő tanácsán, akaratán. Szalay László, Csengery Antal az íróasztaluknál ülve futották meg fényes pályájukat. Báró Eötvös József egy-egy ülés után, hol nagyszabású politikai beszédet tartott, szent lázban égve sietett haza verset írni. Bizonyos szépirodalmi zománcuk volt a többi primipilusoknak is. Pálóczy epigrammokat faragott titokban, Szemere Bertalan, Gorove az írók közé számították magukat. Sőt az öreg Deák is minden költeményt elolvasott: »mert kell, hogy valami nagy dolog legyen benne, ha valaki nyolc-tíz sornak aláírja a nevét«. Az egész atmoszféra ragadós volt; mint ahogy egy igazi gentlemannek pezsgőt kell inni ma, úgy kellett akkor egy igazi nagy embernek lehajolgatni a Hypocrene forrásához és szürcsölgetni abból is. A régi közélet alakjai, Horvát Boldizsár, Szontagh Pál még ma is megeresztenek egy-egy poémát.
Egyszóval a divat jobban kedvezett az írói tollnak, minélfogva a magyar anyák is sűrűbben szültek belletrisztikus talentumokat. A múzsa nyájasabb volt az emberek iránt, de ők is a múzsa iránt. Egész 1886-ig kellett vénülnünk, míg végre egy író parlamenti felszólalásánál gúnyosan kiálthatott közbe valaki:
– Skribler!
Ez a felkiáltás volt a határkő. Skribler, skribler! – hangzott csodálatosan a teremben. Jelentéktelen ember kiáltotta, de a tömegnek nem volt visszatetsző.
Nagy fordulatot jelzett, de nem jót. Véletlenül megint arra az oldalunkra találunk fordulni, amelyiken már feküdtünk egypár száz esztendeig.
Csak az a kérdés, minek szólt a gúny? A szellemi munkásnak-e csak, vagy egyáltalán minden munkásnak?
Mi okozta ezt a hangulatot? Ki tudja. De megvan az új áramlat, az bizonyos.
Kezdünk is csöndesebben lenni egy idő óta, bizonyos kényelmetlen érzésben, mintha hidegebb planétára lökött volna egy láthatatlan, kiszámíthatatlan erő.
Csernátony Lajos váltig biztat bennünket!
– Szeressétek egymást, mert más úgysem szeret benneteket
Hanem azért még mindig egzisztálunk. Ez a nagy csoport mutatja, köztük nem egy fényes név, mely az ország határain túl is jól csendül, hogy az írói tábor még tartja a régi pozíciókat, s nimbusza megvan még a nemzetnél.
Négyezer doktor közül csak kettő ül a Házban, tízezer fiskális közül vagy harminc, háromszáz Zichy közül egy, négyszáz író közül vagy ötven. Még mindig mi vagyunk előnyben minden osztály között, amint ezt a felületes statisztika mutatja.
Ötven arckép, amelyhez nem kell életrajz, mert mind az ötven ismerős ott, ahol a nyomtatott betű jár.
Minden párt nagyon megérezné, ha az írói hiányoznának.
De a legtöbb író mégis a kormánypárton van. Ha egyszer szavazás lenne az Olympon, az oda feljutott képviselők közt ott is csak Tisza maradna többségben.
1889
