MINISZTER KERESTETIK
MINISZTER KERESTETIK
Üres a klub. Álmosan üldögélnek az előszobában a szolgák: a Móricz Pál híres aggastyán gyűjteménye. A fogasokon egyetlen kalap fehérlik: a Dániel Mártoné. Ezer szerencse, ha négyre szaporodnak alkonyatig a kalapok. Akkor legalább kivan a parti. Az újságok felvágatlanul hevernek a biliárd zöld posztóján. A távirdagépet ujjnyi por födi, a posta be van zárva. Minden pihen, s kísérteties csönd uralkodik itt, hol a politikai élet pezsgő elevenséggel zajlik télen át.
Hol vannak a hatalom faktorai? Szanaszét. Nehány miniszteri államtitkár ugyan Budapesten van, de azok a maguk reszortját csinálják s örülnek, ha heteken át nem látják a téli arcokat. Némely nevesebb politikus is itt őgyeleg, meglehet, de feléje sem megy a klubnak. Ott minden ki van halva. A nyári forróság kipusztít minden hűséget az emberekből: a párt, a zászló, a generális iránt. Csak a legerősebb hűség él meg a legnagyobb forróságban is: a partnereké egymás iránt.
Klub nincs, tehát politika sincs. Az a négy-öt ember, aki ott összejön, az utcáról hozza a híreket, nemhogy innen vigyen ki valamit az utcára.
S ha egy-egy elbúsult miniszter vetődik is fel estenden, bizony az is csak Dániel Mártontól kérdezi:
– Nem tudsz valamit?
És Dániel Márton ilyenkor Ostende felé fordítván ájtatos szemeit, vállát vonogatva feleli:
– Hát hogy tudnék én valamit?
Senki nem tud semmit. Pedig két érdekes dolog is függ a levegőben.
Egyik az: ki lesz a közoktatásügyi miniszter; másik az: ki lesz a szabadelvű párt jelöltje a Belvárosban?
Még a Hangl-kioszk »kerek asztala« is tájékozatlan. Mi lesz? Hogy lesz? Mindenki azt feleli:
– Azt csak Tisza tudhatja és az isten, ha igazán mindentudó.
Tiszától pedig semmi hír. Szellő se fúj Ostende felől, ki nem fecsegi, hogy a generális kire gondol.
Kármán Lajos, aki nyáron át szintén az államférfiak közé tartozik, minden jól öltözött embernek köszön az utcákon: mert hát ki tudja, melyik a leendő miniszter köztük?
E kínos bizonytalanságból csak egy kivezető út lenne: Kőrösi Sándor, aki hónapokkal előbb megérzi valakin, sajátságos mameluk ösztönből, hogy az miniszter lesz. Megérezte Kállay Bénin. Megérezte Fabinyn, és megérezné ama ismeretlenen is. De Kőrösi sincsen itthon.
Természetesen akadtak vállalkozók, akik magánál a forrásnál fürkésztek.
Mindjárt Trefort halála után nem egy bizalmas magánlevél ment Ostendébe, amelyben az volt a port scriptum: »Hát az új miniszter ki lesz?«
Tisza egy ilyen levele, hír szerint, azt felelte odavetőleg:
»Még nem határoztam. Hadd legyen egy ideig a közvélemény a gazda.«
Aha! Tehát a közvélemény! Igazán ilyenkor ő a gazda.
Tehát javasolhat, kombinálhat. Megúnt minisztereket meneszthet, kedvenc derék embereit nagy állásokba rakhatja be. Senki bele nem szólhat, hogy »nem így lesz«.
Ő a korlátlan úr ilyenkor.
S használja is ezt az uraságát. Hozza fel Zágrábból belügyminiszteri székbe Héderváry Khuent, s küldi horvát bánnak a jó öreg Bedekovicsot. Házasítja a királykisasszonyt, s agyonlöveti a derék Zichy Jenőt, egyszóval folytonos munkában van.
Hát már most lássuk, kiket akar az »ideiglenes gazda« a közoktatásügyi bársonyszékbe ültetni?
Gróf Csáky Albin. Ez az első gondolata.
Egy kombináció csak egy napig tart. Mert a közvélemény lázas sietséggel emel fel, s vet el neveket.
Gróf Csáky Albin máris főpohárnok. Előkelő megjelenése, finom arca és modora van. Ez imponálni fog a prímásnak. A második nap: a gróf Szapáry Gézáé. A volt fiumei kormányzó már kipihenhette magát. Aztán egy Szapárynak mindig lenni kellene a kormányban.
A harmadik nap gróf Zichy Ágosté. Egy gróf, aki már Kínában is volt. Ő lesz. Neki kell lennie.
A negyedik nap a gróf Zichy Józsefé. Annak a szép szőke szakálla csak nem akar kimenni a publikum eszéből.
Az ötödik nap a gróf Károlyi Tiboré.
Tisza, aki folyton olvassa ezalatt a lapokat Ostendében, türelmetlenül várja, mikor veti már fel a közvélemény az igazi nevet.
De az utolsó kombinációnál egyszerre makacsul megáll a hírharang, s hasábjain, mint a ringelspielen, egyre csak ezek a nevek keringnek: gróf Szapáry Géza, gróf Zichy Ágost, gróf Zichy József, gróf Károlyi Tibor, gróf Csáky Albin. Hol az egyik van elöl, hol a másik van hátul.
Hogy ki lesz ezekből az új kultuszminiszter, majd kisül a királyi kéziratból.
De ezzel egyidejűleg helyén lenne egy másik királyi kézirat is a következő tartalommal:
»Magyar miniszterelnököm előterjesztésére a magyar közvéleménynek a grófi címet díjmentesen adományozom. Kelt Ischlben stb.«
Egyelőre hát várjuk e kéziratot, s mert mi is egy húron akarunk pendülni a közvélemény őméltóságával, nem bocsátkozunk semmi további találgatásokba, minthogy a grófi nevek teljesen elfogytak, s bárókra pedig restellünk leszállni.
Zichy Antalt is említette volt valaki. De arról kisült, hogy nem gróf, és rögtön elhallgattak vele.
Berzeviczyt pedig nem is említette senki.
Pedig ha arról most az sülne ki, hogy gróf, rögtön neki lenne a legtöbb sánsza, mert már hosszú idő óta ő vezeti a minisztériumot közmegelégedésre.
Dehát nem gróf!
