A FŐRENDIHÁZ MAI ÜLÉSE
A FŐRENDIHÁZ MAI ÜLÉSE
Az utolsó érdemleges ülés óta észrevétlenül egy nagy belső átalakuláson ment át a főrendiház, mely arculatát megváltoztatta, pártviszonyait egészen más alapokra fektette, szóval a Házat epochális módon átalakította.
– Hogyhogy? – kérdi bizonyára csodálkozva az olvasó. – Hiszen nem hallottunk semmiféle mágnás-forrongásról vagy Múzeum kerti államcsínyekről.
Legyen nyugodt a tisztelt olvasó, hiszen éppen abban van a komikum, hogy ezt a nagy átalakulását maga a főrendiház se látszott észrevenni.
Pedig az átalakulás megtörtént. És hozzá megdöbbentő módon. A főrendiház a mai ülésre úgy jött össze, hogy tökéletesen ki volt halva belőle az ellenzék.
Mármost tessék nekünk mutatni a föld hátán még egy parlamentet, amelyben lehetséges, hogy 1-ször néhány hét alatt kihaljon az egész ellenzék, 2-szor, hogy ilyen módon engedje át a tért az oppozíció a kormánypártnak.
Ilyen nincs több! Ilyen csak a Múzeum kerti parlamentben lehetséges, amióta meg van fejelve.
Azazhogy volt egy parlament, ahol hasonló dolog történt. A derék Izmail basa egyiptomi törvényhozása, amelybe az alkirálynak erőszakosan kellett kinevezni ellenzéket, hogy legyenek, akik néha napján meggyúrják őfensége kormányát.
De Egyiptom egzotikus ország. A magyar főrendiház pedig Európa kellő közepén van.
És… Tisza se járt másképp a főrendiházzal, mint az afrikai vicekirály.
A reform után ő is megdöbbenve vette észre, hogy minden megvan a reformált főrendiházban, ami kívántatik egy modern parlamenthez, csak egy hiányzik, egy nélkülözhetlen kellék: az ellenzék.
Pedig a nélkül mit ér?
A megszeppent Tisza tehát szintén úgy segített magán, hogy kinevezett a főrendiházba ellenzéket: Ghyczyt és Somssichot.
Tiszának azonban nem volt szerencséje. Balsors üldözi. Mikor már minden a legszebben ment, kapja magát az ellenzék és kihal a főrendiházból.
Most már csupa kormánypárti ül a főrendiházban. Most már senki se fogja Tiszát megtámadni a Múzeumban.
Még az egy Zichy Nándor lenne, de az se jött el a mai ülésre.
Öt törvényjavaslatot fogadott el egymás után a Ház, éspedig egyhangúlag, síri csöndben.
Csak Gyulai Pál emelt kifogást a »petróleumhordók« ellen, mert – úgymond – van vashordó, rézhordó, fahordó, de petróleumhordó nincs, nem is volt. Hanem van petróleumos hordó.
És még ezt az egy ellenzéki »os« szótagot is leszavazta a Ház.
Szóltak még a Lloyd-szerződésnél Hunfalvy, Zichy Henrik, de azok is inkább pártolóan.
Idegborzongató kormánypárti hangulat uralgott az ülésen. Tisza is fázékonyan húzódott zsöllyéjébe, s azokon az időkön merengett, mikor itt még ellenzéki beszédek hangzottak.
Nem is állta ki sokáig a miniszterelnök ezt a sima hangulatot, és lassan, gondba borultan kiment a teremből.
Valószínűleg azon gondolkozott, honnan szerezzen magának megint olyan erős ellenzéket, mint voltak az istenben boldogult Somssich Pál és Ghyczy Kálmán.
Nehéz dolog, nagyon nehéz. Sok utánjárás van vele. És ki tudja, hogy üt be?
Mert – szó ami szó – furcsa parlament ez a mi főrendiházunk.
