II. A vörös könyv
II. A vörös könyv
Míg ott benn a delegáció szülemlik, azalatt künn a folyosón és a büfében a Meszlényi Lajos »vörös könyv«-ét olvasták, mely a »Nem igen tisztelt Házból« címet viseli. Még a Károlyi Pista zsebéből is ez mosolygott ki.
A könyvben e sorok írója van megénekelve, de mert e sorok írója eddig is tárgyilagosan írt minden mozzanatról, mely a Ház életében jelentkezett, nem hallgatja el tehát a rossz fordulatot sem, hogy az idők méhe végre meghozta azt az embert, aki bosszút álljon sok gonosz megjegyzéseiért.
A szélsőbalra folytonosan egy államférfiút vártunk, s ahelyett egy költő termett. (Hiszen ha én ezt tudtam volna.)
Mikor elolvastam a vörös könyvet, megadtam magam a sorsnak:
– Olyan ez, mintha Kozareket akasztanák. Tudom, senki sem sajnál.
Csupa sátáni gúnymosoly villogott felém mindenünnét. No, de nem is kívánom a sajnálatot; már a biblia mondja, aki kardot ránt, kard által lészen kimúlása. Hiszen már csakugyan nem lehetett tűrni a garázdálkodásaimat.
De e nagy katasztrófában is van egy vigasztalásom, hogy most már maradandóvá lett a nevem a Meszlényi versei által. Az ő neve el fog enyészni (mert nem tette ki a címlapra), de én örökké élni fogok, a jövő századok Gyulai Páljai tudni fogják, hogy voltam, s ha a Károlyi István gróf utódai megtalálják ezt a könyvet a családi bibliotékában, mint alkalmasint az egyedüli magyar könyvet ez időszakból, így fognak szólni:
– Ez abban az időben nagy költő lehetett. S a tárgy is milyen sikerülten van megválasztva!
És az irodalomtörténet szimatolni kezd utánok, de hiába lohol, kutat, egyet sohasem süthetne ki, azt, hogy miként pattant ki az isteni szikra a »Nemíró« homlokából.
Erről magamnak kell számot adnom.
Úgy történt a dolog, hogy ülésszak elején Meszlényinek Schvarcz Gyulával folytatott polemiájáról szólva, a karcolatokban ezt találtam írni, hogy e polemiát ki lehetne adni egy kötetben azon címen: »A clown és a tudós«.
Meszlényinek szemet szúrt a megjegyzés, s másnap felpanaszolta tréfásan:
– Minek írsz te rólam ilyeneket?
– Hiszen kérlek – jegyzém meg ártatlanul –, én nem mondtam meg, hogy melyitek a tudós, melyitek a clown.
Erre elgondolkozott Meszlényi, arca kigyúlt, szeme megvillant, nyilván akkor született meg benne az ötlet:
»Hát miért is ne lehetnék én tudós? Hiszen nem kell ahhoz más, csak egy könyvet írni.«
S megvan, megírta a könyvet (s most már mindenkit tévedésbe ejthet, hogy clown-e vagy tudós?), de ha az ő sebe, melyet rajta ejtettem, immár behegedt, nekem kijutott a keserű fátum, hogy az irodalmat kétféleképp szolgáljam: úgy is, mint író, aki megír valamit, úgy is mint téma, akit megírnak.
A szélsőbal szemlátomást örül e könyvnek (szándékosan nem nevezem »füzet«-nek, mivelhogy benne van a fűz szó).
De hogyne örülne… hiszen ez az első komoly akciójuk az idén.
