[ELŐSZÓ AZ »ANDRÁSSY ADOMÁK, APRÓSÁGOK« C. KÖTETHEZ]
[ELŐSZÓ AZ »ANDRÁSSY ADOMÁK, APRÓSÁGOK« C. KÖTETHEZ]
Andrássy Gyula grófot visszakérte a föld, mely kevély volt arra, hogy szülte. Immár benne pihen, s visszaálmodja pajzsainkra a Mátyás hollóját, királyunk kezébe a Nagy Lajos kardját.
S míg teste porlad ott lent, azalatt dicsősége nőttön-nő. A nagy műnek, melyen dolgozott, körvonalai kibontakoznak egyre teljesebben, és vele az ő alakja folyton nagyobb lesz és átlátszóbb.
A kegyelet összekeresi mindazt, ami az övé volt, ami tőle származik. Idegen nemzetek ólombetűi elmesélik fényes pályáját rokonszenvvel, hódolattal, a saját nemzete szobrot emel neki, a történetíró éldegélve turkál a sok fény között, mellyel életrajzát átszőheti.
Ez a könyv is az ő dicsőségét hirdeti. Mégpedig nem a legkisebb mértékben. Itt vannak összegyűjtve szellemes ötletei. Az Andrássy-adomakör. Találó mondások, szellemes aperçue-k, politikai ötletek, sokszor nagy képek megvilágítva apró gyertyákkal, fényes lelkének sziporkái.
Némelyiket talán nem is ő mondta, sőt bizonyosan nem ő mondta egynéhányát, csak úgy ráragadt, őhozzá kapcsolták, mert az emberek a csóka ösztönével egy helyre szeretik összehordani a fényeset.
Nem valami csekély dolog ez. Mert szobrot emelhet valakinek a nemzet egy kedvező hangulat áramlata alatt is, érdemeit törvénybe iktathatja a törvényhozás annak is, akinek nincsenek érdemei (tévedő törvényhozások nem tartoznak a lehetetlenségek közé), de nimbuszt, adomakört nem lehet körüle csinálni sem szavazással, sem gyűjtéssel.
Szobor hiszen elég áll a főváros terein; a magyar közélet kisebb-nagyobb alakjai ott szónokolnak, kiáltoznak az ő sablonos irattekercseikkel, ércbe öntve, de a történelemben Deák Ferenctől kezdve sok száz esztendőt kell hátra menni, míg egy olyan gazdag embert találunk, akinek saját adomaköre van. Hunyadi Mátyás az.
A halhatatlanok között is nagyok a rangfokozatok. A katonakabátok gallérjai nem olyan különbözők, mint az ő monumentumaik. Ez a könyv kétségkívül szintén egy monumentum.
Fiatal írótársam, ki szorgalommal s ízléssel hordta össze ez aranyport, derekas munkát végzett. S midőn ezt tette, lemondott az úgynevezett írói hiúságról. Mert akinek tetszeni fog a könyv, az úgy szól majd magában:
– Mégis nagy ember volt ez az Andrássy!
Akinek pedig nem fog tetszeni, annak haragja a szerző ellen fordul:
– Ügyetlenül van megcsinálva!
De nem tesz semmit. Vigasztalódjék (ha csakugyan érné a kritika tövise), én magam akárhányszor láttam már olyan embereket, akik mások számára kötöztek szép koszorúkat, s hallottam őket, amint a virágok közt babrálva fölszisszennek:
– Ejnye, de megszúrtam a kezemet!
